- Cameron, te részeg vagy. - löktem el magamtól a fiút, aki alig akart elengedni. - Ne hülyéskedj már! - legyintett. - Alig ittam valamit. - Az a valami elég jól hatott. - nevettem el magam kínomban. - Jobb lesz, ha most megyek. - Bella, ne csináld már. Szülinapom van, bulizzunk egy jót. - azzal megfogta a kezemet és a táncoló emberek közé húzott. - Cameron... Én nem tudok táncolni. - hajtottam le fejemet. Két ujjával az állam alá nyúl, majd felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Egyre közelebb volt az arcunk egymáshoz, már azt hittem, hogy meg fog csókolni, de nem tette. A szívem egyre hevesebbem vert, és szinte az egész testem remegett. Megrémített, hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem ez a fiú. A fülemhez hajolt, majd belesúgott. - Nem gond Hercegnő... én sem. - elhúzódott tőlem, majd kezeivel átkarolta a derekamat. Az egész testem megfeszült az érintése miatt. - Engedd el magad. - suttogta. Átkaroltam a nyakát, fejemet a mellkasára hajtottam, és a zene ütemére ringatóztunk. Elmondhatatlanul jó érzés volt a karjai között lenni. Mintha, hallotta volna gondolataimat, erősebben szorított magához. - Szeretlek. - mormolta a hajamba. Lefagytam. Most komolyan ezt mondta? Biztos csak a pia beszél belőle. - Részeg vagy. - mondtam neki. - Lehetséges, de akkor is szeretlek. - mondta most már a szemembe nézve. Hirtelen ötlettől vezérelve szorosan magamhoz húztam. - Én is Cameron...Én is. - suttogtam, olyan halkan, hogy ne hallja meg. ©magdatunde,2016

Lia és Norbi minden évben kitörő örömmel várják amerikai barátaikat, Coopert, Dextert, Taliát és Sethet. A hat fiatal szinte hagyományként együtt töltik az egész nyarat itt, Magyarországon. De idén valahogy minden megváltozik, szerelmek szövődnek, még mélyebb barátságok, de ugyanakkor viták, veszekedések is. Vajon ezúttal is megoldanak mindent együtt?

A Los Angeles városában fekvő kis gimnázium külsőleg semmiben nem tér el egy hétköznapi iskolától, pusztán annyiban különbözik mégis tőlük, hogy a diákok 5 helyett 6 napig koptatják a padokat, ugyanis az igazgató, egy új tanulmányra hivatkozva, elrendelte a szombati tanítást. A legtöbb tanuló morogva beletörődött a plusz egy „hétköznapba" ám a fékezhetetlen Louis Todson nem hagyta magát elhallgattatni és miután a tanárok szintjén zárt ajtókba ütközött, megszervezte az ellenzéket. Néhány fős csapatának tagjai közt szerepelt a lázadó, közönyös magatartásáról és adrenalin függőségéről ismerté vált Tony Lost, a mindössze „nincsenek szabályok!" rendeletet ismerő Tina Housen, aki kettős életet élve, a tanítás után tanárával fojtat titkos viszonyt, illetve a szerény, maximalista, mindig kifogástalan viselkedésű Samantha Primer, aki mint a Diákönkormányzat alelnöke és Louis Todson volt barátnőjeként vált ismerté az iskolában, habár az előbbi titulusára valamivel büszkébb volt. Ők négyen azok akik inkognitóba, az éjszaka leple alatt, a legnagyobb titokban sorra szervezik és valósítják meg szabotáló akcióikat a gimnázium területén melyek - csak hogy mindenki számára tiszta legyen - „szabad szombat" név alatt futnak. Kezdeményezésükhöz rövidesen a tanulók nagy százaléka csatlakozik és hamarosan már az igazgató se tudja tovább eljátszani a tudatlant. Egy gimnáziumi lázadás köpenyébe öltöztetett diktatúra amit átlagos fiatalok próbálnak minden erejüket bevetve megtorolni. Átlagos diákok, fiatalok, akik közül egy akár TE is lehetnél. Egyetértesz? Csatlakoznál? Tartozz közénk! Egyenlően, egy célért, együtt.

Kritika. Ha én meghallom ezt a szót, rögtön két dologra gondolok: 1) Puzsér Róbert 2) Az a sok blog. Megszeretném osztani veletek a gondolataimat és talán ti is kiváncsiak vagytok rá. Nyugodtan kérjetek ti is, nem harapok! Borítókép by Justkamisama

"Reménnyel telve, szinte vágyakozva nézett rám, amitől jól eső borzongás futott végig az egész testemen. Még közelebb lépett, majd egyik kezét lassan felemelve végigsimított az arcomon, majd megállapodott rajta. Átadtam magamat a megnyugtató érzésnek, és a fejemet kicsit megdöntve belesimult az arcom a tenyerébe. Jól hallhatóan felsóhajtott, ami egy kicsit visszarántott a valóságba. - Nem tehetjük ezt Cameron. - suttogtam lemondóan, és próbáltam elhúzódni tőle, de Ő nem engedte. Az fejemet még mindig tartotta, ám most a másik kezét felemelve két keze közé fogta az arcomat. - Mags, ne csináld ezt. Hiszen az előbb vallottad be, hogy nem vagyok közömbös számodra. Egyáltalán nem. - jelent meg a csibészes mosolya az arcán, ami megdobogtatta a szívemet. - Mindez mit sem számít. - ráztam a fejemet. - Már hogy ne számítana? - kérdezte felkiáltva. - Csak ez az, ami számít. - egyre közelebb hajolt felém. - Semmi más. - suttogta az ajkaimra, amitől pedig teljesen elvesztem. - Sofia. - adtam hangot aggodalmamnak, mire csak megrázta a fejét. - Nem számít. - és amint ezt kimondta, abban a pillanatban lecsapott az ajkaimra."

"Szeretlek." jeleltem. Gödröcskés arcára mosoly szökött, kezét meghatódva a mellkasához emelte. "Én is szeretlek."