Ügyetlen. Szerencsétlen. Béna, és vállalhatatlanul kínos pillanatok teremtője. Nagyjából így írnám le magam. De ki gondolta volna, hogy a saját magam által átkozott személyiségemből adódóan jön létre valami, valami megfoghatatlan, ami miatt nem áll szándékomban változni? Ő. Ő gondolta volna. Habár azt, hogy nagyjából öt másodperces ismertség után (az, hogy csak látásból ismertem egy lényegtelen, apró kis részlet) sikítozva a hátára ugrom, és csapkodok mintegy idegbeteg fóka, ugyan utólag nem bánom, de készségesen elfelejteném.