_justarocker_ olvasólistája
20 stories
Vér És Arany by hogwarts-founders
hogwarts-founders
  • WpView
    Reads 47,532
  • WpVote
    Votes 3,652
  • WpPart
    Parts 62
A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár? Közéjük tartozunk mi is, bizony. Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisztokraták és a bűnözők élete között valójában rengeteg a hasonlóság. Mindkettőre jellemző az önzőség, az, hogy könnyen elunják magukat, ráadásul olyan hatalmas mennyiségű pénzhez van hozzáférésük, amelyért nem is kellett igazán megdolgozniuk. Jól hangzik, nem igaz? Akkor elárulunk még valamit: nem ez az egyetlen dolog, amely különlegessé és sznobbá tesz minket. Hogy miért? Mert a történet nem lenne elég izgalmas egy kis varázslat és sötétség nélkül, főleg úgy, hogy az ajtón egy közeledő Apokalipszis kopogtat. Egyenesen a pokolból származik annak az ősi démonnak az ivadéka, aki most kezd el ébredezni szunnyadó álmából, és akit minden eszközzel, minden áron meg kell állítanunk. Ez egy olyan történet, amely visszavisz a múltnak egy olyan korszakába, ahol még nem léteztek keresztények, de boszorkányok, sámánok és hozzájuk hasonló egyéb lények igen. A probléma ott kezdődik, hogy ez már nem csak a múltunk, hanem a jelenünk is, akárcsak a jövőnk. Minden kizárólag rajtunk múlik. Nem csak az ország, hanem az egész világ is egyedül ránk számíthat. Azt mondod, hogy csak gyerekek vagyunk? Ennél hatalmasabbat nem is tévedhettél volna. Bizonyítani fogjuk azt, hogy képesek vagyunk beteljesíteni a sorsunkat. És közben természetesen továbbra is kifinomultak maradunk. COVER MADE BY @dayglows
Lucifer's Bastard kibeszélő  by MynameisAnonymGirl
MynameisAnonymGirl
  • WpView
    Reads 4,658
  • WpVote
    Votes 450
  • WpPart
    Parts 30
szóvaaaaaaal miután @city_of_angels98 könyve szinte már állandó fandommal rendelkezik, gondoltam jól jön egy ilyen könyv ahol kibeszélhetünk M I N D E N T.
Máshonnan (Angelfall Fanfiction) ⭒BEFEJEZETT⭒ by Rowena430
Rowena430
  • WpView
    Reads 93,069
  • WpVote
    Votes 6,043
  • WpPart
    Parts 37
Georgina kénytelen egyedül boldogulni az angyalok alászállása után maradt apokaliptikus világban, amíg nem találkozik egy különös idegennel, akinek a személyében az általa vágyott odaadó társra talál és, aki nem utolsó sorban bosszantóan jóképű is. De ez csak vágyálom lehet, ugyanis az idegen egy angyal. Az emberek halálos ellensége... Vagy mégsem? " Milyen csodás, csodás a szerelem: Halálos ellenségem szeretem. " (William Shakespeare: Rómeó és Júlia, Első felvonás, 5. szín ) ⭑ A Susan Ee: "Angelfall - Angyalok bukása" történettel játszódik egy időben, de nem egy helyen. ⭑ A könyv ismerete nélkül is olvasható. // 🏆 A Best of Wattpad Hun 2020 áprilisi Fanfiction kategória II. helyezettje 🥈// {2017 - 2020}
Choice-2 by Moreof7
Moreof7
  • WpView
    Reads 1,393
  • WpVote
    Votes 131
  • WpPart
    Parts 15
Most, hogy kiderült, kicsoda Josh valójában, elkezdenek összekuszálódni a dolgok a 3 tini életében. Lizzie már nem tudja, kiben bízhat meg. Adrian-nek pedig lesz egy nem kívánatos lakótársa... Továbbra is folytatódik a harc jó és rossz között. És még mindig fennáll a kérdés, vajon ki mit választ? Mi vajon a fontosabb? A szerelem, vagy akit szolgálsz? A változás, vagy a múlt sötétsége? Ezúttal viszont valakinek saját magát is fel kell áldoznia azért, akit teljes szívéből szeret.
Choice by Moreof7
Moreof7
  • WpView
    Reads 9,248
  • WpVote
    Votes 634
  • WpPart
    Parts 34
Egy őrangyal új személyt kap, akire vigyáznia kell, de nem a szokásos módon. Josh ezúttal ahelyett, hogy saját nemével megegyező védencet kapna, Lizzie-re kell vigyáznia, aki ízig vérig nőből van. Mire Liz 16. évét is betöltötte, addigra Josh már fülig szerelmes volt, amit már nem tudott tovább titkolni. Mivel nem lett volna szabad beleszeretnie, levettetik a Földre, ahol megmaradt ereje miatt könnyű áldozatává válhat számos démonnak, mint például Adrian-nak, aki már szemet is vetett Josh szerelmére... Elkezdődik a harc a Jó és Rossz között. Ki szeret igazán? Ki hazudik? Melyikük hajlandó magát feláldozni a szerelemért és azért, akit szolgál?
Kékszeműek (befejezett) by Nilla_se
Nilla_se
  • WpView
    Reads 182,968
  • WpVote
    Votes 12,692
  • WpPart
    Parts 37
Rea és Aidan szeme egyforma kék. Mindketten az Akadémia különleges, zárt világához tartoznak: Rea elsős és Aidan negyedikes. Ám egy nap az egész világuk felbolydul, félelem mérgezi meg a biztonságos légkört. Reának es Aidannek küzdenie kell. Megvívják a saját harcukat, meghozzák a saját döntésüket az élet "hogyan tovább?"-járól. Mind a ketten menekülnek. A legfontosabb számukra, hogy biztonságban tudják azokat, akiket szeretnek. Amíg ez Aidannek sikerül, Reának nem...
A Fal by ShivaIva
ShivaIva
  • WpView
    Reads 4,524
  • WpVote
    Votes 554
  • WpPart
    Parts 12
Két világ, melyet csak egy több mint ötven méteres fal választ el egymástól. Adeia (Adejá) a mágia világa, és Amathis az emberek földje. Mindenki tud a másik világról, de senki se merészkedik a falon túlra. Aspid (Ászpid) egy igen jelentős szerepet tölt be Adeiában. Ő egy őrző. Ő felel a fal biztonságáért. Ám egy nap egy "baleset" miatt leesik a falról és az emberek világában ragad. Egy ideig várnia kell a segítségre, így körbenéz a fentről oly távolinak tűnő világban. De lehet ezt rosszul teszi...Vajon sikerül vissza kerülnie a maga világában? És ha igen, nem fog neki valami hiányozni? És vajon megtalálja azt aki a balesetét okozta?
Zombie Apocalypse (hungarian) by city_of_angels98
city_of_angels98
  • WpView
    Reads 339,332
  • WpVote
    Votes 29,874
  • WpPart
    Parts 134
Alice Black egy padláson ébred, barátai társaságában. Nem tudja, hogyan került oda és a többiek mit keresnek ott. De minden kiderül abban a pillanatban amikor kinéz az ablakon... és egy Zombi Apokalipszis kellős közepén találja magát. FIGYELEM! : A történet kerek tíz éve íródik, megkérek mindenkit, hogy ne a kezdeti hibák/fejezetek alapján ítélje meg a történetet, mert mint mindenki, én is fejlődtem az évek során. Az első részt átjavítottam, a többit viszont nem fogom, mert nekem is jó nézni a fejlődésemet. Köszönöm mindenkinek, aki olvassa!❤ © city_of_angels98, MINDEN JOG FENNTARTVA! Best ranking: #1 in Action #1 in Zombie
Lucifer's Bastard (hungarian) by city_of_angels98
city_of_angels98
  • WpView
    Reads 264,355
  • WpVote
    Votes 21,602
  • WpPart
    Parts 106
A 'The Guardian' és az 'All Hail My Demon' alapján. Jaxley Arden Wingrave semmi mást nem akart, csak az apjára, Luciferre hasonlítani. Úgy gondolta, hogy ezzel mindent elérhet, amit szeretne. Amikor viszont beiratkozott a Félvér Akadémiára, valamire nem számított: egy fiúra, aki bár az ő teljes ellentéte, mégis ugyanaz a cél élteti, mint őt. A helyzetben van valami más is: ennek a bizonyos fiúnak az édesapja, Jaxley apjának legnagyobb ellensége, így természetes, hogy ő is ellenségként tekint rá. Grayson Raymond Aspinger-re, Mephisto fiára. Figyelem! A történet fiú x fiú párosítást tartalmaz!
Gyilkos Ösztön  by Blanka028
Blanka028
  • WpView
    Reads 46,158
  • WpVote
    Votes 2,868
  • WpPart
    Parts 18
Van egy személy. Hogy nő-e vagy férfi? Senki sem tudja. Az életkora is rejtély. Akik látták nem tudnak pontos leírást adni. Néhányan azt mondják, hogy ő egy férfi, néhányan pedig azt, hogy nő. De egy dolog biztos. Egy gyilkos, az áldozatai mind ugyan úgy végzik: szétszabdalva. Páran azt is állítják, hogy farkasként jelent meg, néhányan pedig egy farkast láttak távozni az adott helyszínről. És még valami minden történetben egyezik. A szemei, minden leírás alapján vörösek.