BTSSaranghe olvasólistája
31 stories
I Need You //~BTS Kim Taehyung~// by MrsKimTaeHyungV
MrsKimTaeHyungV
  • WpView
    Reads 124,310
  • WpVote
    Votes 8,274
  • WpPart
    Parts 38
-Erre gyere!-nevettek gonoszul. Ki szaladtam a zuhanyozóból, de menten le fékeztem, amint meg láttam, hogy nem egyedül vagyunk. A lányok ott tartották a kezükben a ruháimat, a többi diák pedig nevetett és fotózgatott. Szorosabbra fogtam a törülközőt magam körül. Ekkor a tömegből kilépett Ő. El tudtam volna süllyedni szégyenemben. Könnyes szemmel futottam vissza a zuhanyozóba és a falnak dőlve csúsztam a földre. A számat össze préselve zokogtam. Nem elég, hogy mindenki le fotózott -amiken méga lila foltok is látszódnak-, de még Ő is látta az egész jelenetet. •A történet fő szereplője egy 17 éves lány, aki szörnyű életét él. Olyan dolgokat kell el szenvednie, amiről sen ki sem tud. De minden meg változik, mikor az iskolába új tanár érkezik. Kim Taehyung. Minden a feje tetejére áll, mind a lány környezetében, mind pedig a bensőjében. Kezdetét veszi a vissza számlálás, amely az egész történet végét jelzi. De azt senki nem tudja meg jósolni, hogy mégis, hogyan ér véget• A történetben szerepelhet erőszak, öngyilkos hajlam/tevékenység, családi bántalmazás, csúnya beszéd, +16-os és +18-os jelenetek is. Csak saját felelősségre! 《2017.12.24.-》 #1👑(!!!)-dead #1👑(!!!)-pain #8👑- Taehyung #2👑- Taehyung
Raplove (Suga ff.) BEFEJEZETT by Sygesngster
Sygesngster
  • WpView
    Reads 171,193
  • WpVote
    Votes 8,042
  • WpPart
    Parts 31
Lee Jiat szülei halála után, a nagyszülei elküldik, hogy ezek után az unokatestvérével, Jiminnel éljen. Csak egy gond van. Jimin nem egyedül él...
Mindennél jobban....[Jimin Bts] Befejezett by noemi-0518
noemi-0518
  • WpView
    Reads 13,883
  • WpVote
    Votes 404
  • WpPart
    Parts 38
A történet Jiminről szól a Bts egyik tagjàról és Park Min Mi-ről aki félig koreai és magyar szàrmazàsú.A történet szerelemről,kétségbeesésről,fájdalomról,barátságról szól.És ezen érzelmek minden következményéről. Minden jog fenntartva! Saját szerzemény!! 🏅 #22-Jimin 🏅 #171-bangtan 🏅#11-hetero 🏅#14-hetero 🏅#9-sonyeodan
•Housemate• |BTS JIMIN FF| [BEFEJEZETT] by lixieestixk
lixieestixk
  • WpView
    Reads 57,855
  • WpVote
    Votes 3,625
  • WpPart
    Parts 18
Kim JiNa vagyok, 16 éves kollégista. Legalább is, eddig az voltam. Most bátyámmal és még hat szobatársával lakok. ~Nincs is jobb érzés annál, amikor 16 évesen hét fiúval kell összezárva élned...~ →Káromkodások előfordulhatnak.← BEFEJEZETT! kezdve: 2017-09-09 befejezve: 2018-05-07 2021/03/15 - #1 in #jiminff ❤💌 2021/10/23 - #1 in FF ❤💌
Rossz vagy! /BTS- JUNGKOOK FF/ by VictoriaStyles9707
VictoriaStyles9707
  • WpView
    Reads 103,442
  • WpVote
    Votes 8,323
  • WpPart
    Parts 37
Boni smink és ruhaügyekben profi, de a pasikat se tagadhatja, hogy jól bánik velük. Egy ízig-vérig kalandos csaj, aki szereti kihasználni azt, hogy szép és bevállalós, nem utasít vissza egy jó partit. Megszokta a játékos kedvű férfiakat, ezért nehezére esik beleszokni új lakótársa, Jungkook személyébe. A srácot nagyon helyesnek találja, csak túl félénknek ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudjon vele. Boni próbálja egy kicsit ellazítani a srácot, miközben Jungkook próbálja visszafogni a pörgős lányt, hogy legalább kibírják egymást.
Kényszer házasság ( jungkook ff) ~befejezett~ by ViktiLach
ViktiLach
  • WpView
    Reads 19,865
  • WpVote
    Votes 764
  • WpPart
    Parts 24
Kényszer házasság Hogy miről szól ez a fanfiction? Már mondom is: Ez az ff egy lányról fog szólni amit úgy fogok írni mintha te lennél benne, vagyis hát megpróbàlom! Tartalom: A te neved Kim Ji Yeon. 18 éves vagy és az osztályban te foglalod el a "senki" helyét. Nincsenek barátaid, nem vagy túl beszédes, viszont a jegyeid nagyon jók. Szeretsz tanulni, bár barátokra vàgysz. Akárhányszor próbálsz közeledni bárkihez mindenki elfordul tőled vagy elkezd cikizni. Erős lány vagy így sosem sírsz emiatt. A terved az h híres táncos légy ezért nagyon oda figyelsz mit mond neked a tanár tànc órán. A szüleiddel élsz otthon, bár úgy érzed csak anyukáddal, mert apukád mindig csak dolgozik és nem törődik veled. Egy nap összefutsz a gimi leghíresebb pasijával. Mindenki oda van érte, de te kifejezetten gyűlölöd hisz ő egy NŐCSÁBÁSZ. Azt, hogy gyűlölöd ő is nagyon jól tudja. Ezért folyton cikiz téged és leéget mindenki előtt ha van esélye. Az apád együtt dolgozik az ő apjával és összebeszélnek, hogy ti ketten házasodjatok össze. Mindketten ellenzitek. Utáljátok egymást és úgy gondoljátok ez sosem fog megváltozni. Ez biztos, hogy így lesz? Derítsd ki ebből az ff-ből most!
Főnök /BTS-JIN FF/ by VictoriaStyles9707
VictoriaStyles9707
  • WpView
    Reads 74,126
  • WpVote
    Votes 7,240
  • WpPart
    Parts 41
Lua szerencséjére nagyon jól beilleszkedik új munkahelyére, egy felkapott kávézóba. Nagyon kell neki a munka, ugyanis nemrég költözött a nagyvárosba és keményen kell hajtania a lakása fenntartásáért. Mindenkivel nagyon jól kijön, a munkatársai rendesek, még a főnöke is segítőkésznek és aranyosnak bizonyul. Vagy talán túl aranyosnak? A kávézó tulaja, Kim SeokJin szemet vet új alkalmazottjára és célul tűzi ki, hogy bizony megszerzi magának a lányt a saját módján. Ám a lánynak is van meglepetése, amit nem szívesen tálalna ki. SeokJin megérti vagy feladja? ( @redroseindarkness ötlete alapján, ezúton is köszönöm )
Cselédlány /Monsta X ff./ by Elmariachigurl
Elmariachigurl
  • WpView
    Reads 82,381
  • WpVote
    Votes 8,156
  • WpPart
    Parts 47
Van aki szabad sorsúnak született,míg van a másik kategória, ahol a születéstől kezdve megvan pecsétleve a sors. Amanda Lee is a második kategóriába tartozik, amint betölti a 18.életévét az úrfi szolgálatába kell állnia. Csak,hogy nem akárkinek a szolgálatába. A gyerekkori legjobb barátja, az akinek minden lépését figyelnie kell. Az akkori barátságot vajon helyre hozza az idő? Vagy örökre a homályba vész?
Esküdj!  /BTS-JK/ by VictoriaStyles9707
VictoriaStyles9707
  • WpView
    Reads 321,139
  • WpVote
    Votes 22,871
  • WpPart
    Parts 87
" - Esküdj! - Szűrte az összeszorított fogain keresztül a férfi. Álltam szigorú tekintetet és igyekeztem nem mutatni a félelmemet, pedig belül reszkettem, akár egy magára hagyott kiskutya a téli hidegben. - Beteg vagy! - Köptem a szavakat. " Jeon Jungkook és MinJi különleges megismerkedésének a története, ahol egy erőszakos férfinek is lehet szíve.
Király páros /Bts Jimin FF/ by VictoriaStyles9707
VictoriaStyles9707
  • WpView
    Reads 257,471
  • WpVote
    Votes 17,621
  • WpPart
    Parts 72
Sok barátom volt, a szüleimmel jól kijöttem és volt egy szerelmem is. De egyvalamit senki nem tudott... hogy valami nincs rendben velem. Amiket néha kívánok, a vízióim, az álmaim, a tetteim... nem voltak normálisak és ezt a szüleimen kívül senki nem tudta és ez így volt jól. Aztán megjelent Ő. A neve Park Jimin, és felforgatta az egész életemet és mindent tönkre tett! Vagy megjavított?