Saját rövid monológok, sok felé témában. Részek, ha van ihletem, lelki bajom, vagy csak drámára kell valami szar. Ha vért, mocskot akarsz. Ajánlom. Magamat ismerve tele lesz beteg dolgokkal.

"Az ablakon keresztül bámultam ki az útra.Már ezerszer jártam itt.Anyáékkal megint mamához mentünk, mint minden évben ilyenkor. Apa vezetett, anya mellette ült én hátul. Legalább már egy órája mentünk soha nem tudom pontosan az idő múlását követni. Kiskoromban mindig számoltam az elsuhanó fákat magam körül. Minden alkalommal 10-ig jutottam, mert nem tudtam tovább a számokat." "Minden ember elvileg úgy néz ki mint a lelke. Ezzel nem mindig értettem egyet mivel volt egy pár olyan élményem mikor igazán gyönyörű nővel vagy egy bugyi leszakítóan jóképű fiúval találkoztam és mikor elkezdtem velük beszélgetni első mondatukból lejött, hogy nem egy szinten vagyunk. Értitek mikor érzed, hogy nekik rózsaszín unikornisok ugrálnak a képzeletükben te meg csak arra tudsz gondolni, hogy ebben a percben is több száz nőt erőszakolnak meg a földön. Ilyenkor mindig csak szépen mosolyogtam rájuk és érdeklődtem az unikornisok felől. Ráadásul minden emberbe ösztönösen bele van kódolva, hogyha azt mondaná neki valaki, hogy "Szia! Egy programozó barátom van!" egyből arra gondolna, hogy egy nagydarab a hasán csipszdarabokkal és egyből elkezded sajnálni, vagy éppen ellenkezőleg, egy kigyúrt állat aki a NASA biztonsági rendszerét töri fel miközben nem fél semmilyen hatóságtól sem. Viszont, ha bemutatná neked azt a fiút akiről az imént beszélt egyből eltátanád a szád. Közepes magasságú átlagos fiút látnál aki éppen ugyan olyan mint te. Ezeket a "normákat" kódolja belénk a táradalom. "