csnkvcky olvasólistája
27 stories
Viharvölgy | ÉK-sorozat II.  by __mara___
__mara___
  • WpView
    Reads 40,528
  • WpVote
    Votes 2,167
  • WpPart
    Parts 24
"MERT HA NEM LETT VOLNA OLYAN KÜLÖNLEGES, NEM FOLYTATÓDNA." Több, mint kettő év telt el azóta a fájdalmas nap óta, mióta Nicholas elhagyta Opheliat. A lány egy teljes éven át várt a férfire, hitt abban, hogy Nicholas szavai valósak lehetnek, és egy év után újra elgondolkodhatnak a közös jövőjükön. Az a nap mégsem jött el. Ophelia egy évig várt Nicholas-ra, azóta viszont erősebb lett, mint valaha. A régi, könnyen összetörhető, aggodalmas énje ma már a múlté, olyan felnőtt nő lett belőle, aki álmai munkahelyén dolgozik, gyönyörű házban él, minden idejét a szeretteivel tölti, és aki függetlenebb és kimértebb, mint azt bárki is gondolta volna róla évekkel ezelőtt. Lényegében minden sínen halad az életében, és már egészen összeszedte magát, és elfogadta a keserű sorsát a szerelmet illetően. Legalábbis ő azt hitte, hogy rendeződtek a dolgai. Ő maga teljesen hitt ebben az elméletben. Ám ez az elmélet drámaian gyorsan felborul, mikoris a történelem megismétli önmagát. Liah-nak egy véletlen miatt ismételten ki kell rugaszkodnia a komfortzónájából, és hogy munkájában szintet léphessen, interjút kell készítenie egy férfivel, aki a lehető legnagyobb hírnek örvend az utóbbi időszakban a szakmájában. Az interjúból egy teljes rovat lesz, a lány pedig bármennyire ellenzi az ötletet, egymás mellé láncolják őt a férfivel. A férfivel, aki a városba keveredett, és ismeretlen ideig nem is szándékozik elhagyni Lakewood-ot. Addig legalábbis nem, amíg be nem fejez egy projektet, és egy több év óta fenálló káoszt. Az utóbbi káoszt inkább szeretné még jobban felbolygatni, mint lezárni. Milyen érdekes, hogy ez a férfi maga Nicholas Callen! Minden jog fenntartva! ©️2022 __mara___ [Az első könyv Édenkert címen található meg]
𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮 by llauzza
llauzza
  • WpView
    Reads 251,204
  • WpVote
    Votes 11,000
  • WpPart
    Parts 58
❝- Nagyon szeretlek, ugye tudod? Mindig csak azt nézed, mi a jó a másiknak, soha nem azt, neked mi a jó. Szeretem benned, hogy te vagy a legönzetlenebb ember, akit ismerek. És ha visszamehetnék az időben, már sokkal hamarabb elmondtam volna, mit érzek - motyogja, és puszit nyom a homlokomra. - Nem biztos, hogy működött volna - rázom meg a fejem. - Ennek így kellett lennie. Most kellett összejönnünk. És hidd el, megérte minden perc várakozás. Szeretlek, Dominick Wylde. - Én is szeretlek, Ashley Morgan - súgja a fülembe, én pedig a nyaka köré kulcsolom a karom, mikor ismét megcsókol.❞ Ashley már három éve a híres popsztár, Dominick Wylde dalszövegírója, és egyben a legjobb barátja is. De mi történik, ha hirtelen álbarátnőt kell játszania, hogy mentse Nick karrierét? És legfőképpen mi történik akkor, ha a színjáték olyan érzelmeket is a felszínre hoz, amiket eddig mélyen magukba temettek? Vajon minden hamis, ami köztük van? [befejezett] 𝐨𝐧𝐥𝐲 𝐲𝐨𝐮 ©𝐥𝐥𝐚𝐮𝐳𝐳𝐚 2021
ʙɪʟɪɴᴄsʙᴇ ᴢᴀ́ʀᴠᴀ✔ by _grow_better_
_grow_better_
  • WpView
    Reads 48,245
  • WpVote
    Votes 1,117
  • WpPart
    Parts 27
Amy Morgan szülei meghaltak. A lány a gimnázium befejezése után New Yorkba költözött legjobb barátnőjéhez, Mikeilához. Egy hét után Mikeila úgy döntött barátnőjének ideje beilleszkedni. Ezért elvitte egy bárba, a Devil's-be. Az élet úgy döntött Amynek boldogságra van szüksége, ezért Jacob karjaiba sodorta. Minden jó volt amíg a múlt fel nem tárult. Amy rábukkant egy régi jegyzet füzetre ami az apjáé volt. A jegyzetek között rátalált az apja utolsó rendőrségi ügyére, amin közvetlenül halála előtt dolgozott. Amy hónapokon keresztül próbálta bizonyítani, hogy szülei halála nem egyszerű baleset volt. Most már kezében a bizonyíték az elkövető ellen. Mit tegyen? Elegendő a bizonyíték, hogy a rendőrségre bízza? A lány bosszút esküszik. Mindezt barátai és szerelme háta mögött. Rájönnek mi a lány furcsa viselkedésének oka? Kiderül mit tervez, mielőtt túl messzire megy? Kit és mit kell elveszítenie, hogy elérje a célját? Kezdés: 2019. November 12. Befejezés: 2020. December 31. #5 in romanric Dec. 2.
Fagyos Páros by lampa_feny
lampa_feny
  • WpView
    Reads 818,076
  • WpVote
    Votes 33,919
  • WpPart
    Parts 85
Anne Carter a lány aki egyetlen egy ballövés miatt megnehezíti a saját sikerének útját. Amúgy sincs egyszerű sorsa nehezen kezelhető húgával és a családja apró darabokra hullásaval, de úgy tűnik sose kedvelte őt a végzet, vagy mégis ? Az álmához vezető ösvényt, hogy a campus legjobb jégtáncosa lehessen ezzel mindenkinek és legfőképpen magának bizonyítva, hogy több mint egy üres fejű Barbie baba. Ryan Mccold akiről mindenki azt hiresztelik, hogy egy szívtipró miközben 22 éve alatt alig volt lány akihez bármilyen szinten közel került volna, bár az tény hogy módora okot ad imidzséhez. A hoki csapat kapitánya és keményen küzd helye megtartásához. Mindketten az álmaira koncentrálnak és azon kívül, hogy egy jeget szelnek nagyon nincs közük egymáshoz. Mégis egy szerencsétlen baleset csupán egy rossz mozdulat miatt közel kerülnek egymáshoz és séredelmeik ellenére megkedvelik a másikat. "Az egyetem jégkirálynője és a hoki csapat kapitánya, fagyos egy páros én mondom!" Így emlegetik a merev lány a félre ismert fiú álltal alkotott párost. Köszönöm ha erre tévedtél és belekezdtél remélem élvezni fogod!🤍
Háborgó Mélység [BEFEJEZETT] by nappali
nappali
  • WpView
    Reads 365,800
  • WpVote
    Votes 14,732
  • WpPart
    Parts 38
A Fell's Church-i gimnáziumnak évek óta egyetlen igazgatója volt, aki hosszú pályafutása után visszavonult, így az iskolának új igazgatót kellett választania. Így került a képbe Christian Vance, a frissen diplomázott, ambiciózus, született vezéralak. A diákok vegyes érzelmekkel fogadták az új igazgatót a szabályváltoztatások, és az új légkör miatt. Ennek leginkább a végzős osztály adott hangot, amelynek Isabella Jones is a tagja. Isabella Jones egy vadóc, nagyszájú, ámbár jó lelkű lány, aki előszeretettel húzza ki a gyufát minden létező tanárnál, akárcsak a bátyja. A végzős életét megbélyegezte a szülei csúnya válása, ami miatt Isabella szeretett apjával maradt. Mikor már az első napon sikerül a lánynak az új igazgató irodájában találnia magát, Christian Vance felfigyelt a lány lázongó, forrófejű stílusára, és nem utolsó sorban a szépségére. Az igazgató minden figyelme innentől kezdve végig Bellára irányul, és a végzős diáklánynak sem lesz könnyű távoltartania magát a fiatal, és jóképű Christian-től. [A HÁBORGÓ MÉLYSÉG SOROZAT I. RÉSZE] 2020, ©️nappali
Édenkert | ÉK-sorozat I.  by __mara___
__mara___
  • WpView
    Reads 162,967
  • WpVote
    Votes 5,110
  • WpPart
    Parts 37
"MERT AKÁRMILYEN BONYODALMAS IS; EZ ÉLTET MINKET!" Ophelia White, harmadéves irodalomhallgató élete maga volt az átlagosság mintapéldája, ha mégis bármi izgalmas történt vele, igyekezett mindent szürkén hagyni. Bár egy népszerű bárban felszolgáló és csodás barátai vannak, szülei közel sem egészséges kapcsolata, bátyja bohém élemódja és kisöccse gyerekkora, amit szülei nem megfelelően bíztosítanak neki, bőven rányomta a bélyeget életére, mégis mindent megtesz azért, hogy harmóniát csempésszen a mindennapjaiba. Nicholas Callen sikeres építészmérnök, aki Los Angelesből visszatérve szülővárosába hatalmas munkálatokba lát megmagyarázhatatlan okok miatt. Senki nem tudja az okát, miért tért vissza Lakewoodba, bár a többséget nem is zavarja ez. Vonzó külseje, sikeres karrierje, rengeteg pénze és domináns viselkedése miatt minden nő be szeretne férkőzni az életébe, de senkit sem enged a felszín mögé. Nem hisz a véletlenekben, életét gondosan tervezi és nem elégszik meg a kevesebbel. Ophelia és Nicholas először a véletlenek miatt találkoznak, majd egy eldurvult rendezvényen, ahol kénytelenek végül az egész éjszakát együtt tölteni. Bár eleinte mindketten fagyosak egymással és virradatkor a legnagyobb örömmel válnak el egymástól, Liah nem tudja kiverni a fejéből Nicholas vonzó és határozott jellemét, a férfi pedig a lány harciasságát és azt a láthatatlan valamit, ami különlegessé teszi számára a lányt. Aztán mikor Nicholas barátja elviszi őt Liah munkahelyére, elkezdődik a két fél érzelmi harca. Korkülönbség, múltból feltűnt személyek, súlyos titkok, újabb és újabb problémák és végeláthatatlan harcok. Vajon felveszik a harcot az akadályok ellen, amik kapcsolatukat nehezítik, vagy feladják azt a nagy vonzalmat, ami fokozatosan alakul át valami sokkal többé? Minden jog fenntartva! ©️2021, __mara___ [Az Édenke
A bátyám legjobb barátja 2 by borkapp
borkapp
  • WpView
    Reads 1,910
  • WpVote
    Votes 106
  • WpPart
    Parts 3
A bátyám legjobb barátja folytatása.Az előző részekért keressétek a floflo77124 profilt.Jó olvást!😋
A szívtelen fiú by kollarbettiofficial
kollarbettiofficial
  • WpView
    Reads 407,148
  • WpVote
    Votes 23,496
  • WpPart
    Parts 52
A szegény családból származó Fidelia életét elsős kora óta, immáron 10 éve megkeseríti a gazdag felmenőkkel rendelkező Chester Cutland. A helyzet pedig csak rosszabbodik, mikor Fidelia kénytelen a Cutland házba költözni és reggeltől estig elviselni az elkényeztetett fiú örökös szívtelenségét. "Hat évesen tanultam meg, hogy milyen igazságtalan a világ. Hat éves voltam, mikor Chester Cutland megmutatta, milyen igazságtalan és gonosz hely a világ és azóta, az elmúlt tíz év minden egyes pillanatában, amikor alkalma nyílt rá, emlékeztetett is erre." #1 szerelem (2021. 10. 11.) #1 youngadult (2021. 10. 11.)
Tíz év után by Mary_Grint
Mary_Grint
  • WpView
    Reads 14,033
  • WpVote
    Votes 644
  • WpPart
    Parts 14
Lucy egy osztálytalálkozó alkalmával újra találkozik egykori gimis szerelmével. Az esemény felidézi az eltemetett érzelmeket, és nem várt meglepetéseket tartogat. /Ezek gyakorolgatós írásaim, tudom, hogy messze nem tökéletesek. Ez a történet is az egyik gyakorlatból kerekedett, amit nem tudtam abbahagyni./
Ellentétes pólusok ✔️ by unforgettable33
unforgettable33
  • WpView
    Reads 137,805
  • WpVote
    Votes 7,103
  • WpPart
    Parts 49
Nora Green és Leo Ross szöges ellentétek. Míg a lány - szájának köszönhetően - képtelen sikereket felmutatni, addig a pasi sikert sikerre halmoz. Ám egy szerencsétlen randi után egyre többször keresztezik egymás útját. Véletlen egybeesés lenne? És vajon mi sül ki a dolgokból? Sikerül félretenniük az ellenszenvüket, hogy jobban megismerjék egymást vagy konfliktust konfliktus hátára halmoznak majd? *Trágár szavak: on* *Csak a képzeletem szüleménye, semmi valós*