Török Luca életének legjobb éveire készül, miután felvették álmai iskolájába, a Budapesti Kosársuliba. Egy sor kihívást állít maga elé: teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új osztályába és barátokat találni. De van, amivel ő sem számol. Például az új padtársával, a céltudatos és kitartó Konráddal, aki ugyanannak a csapatnak szurkol, és mivel balkezes, a könyökük néha összekoccan írás közben. Vajon hogyan sikerül Lucának az új érzések, a szerelem, a tanulás és a sport között egyensúlyoznia?

Eper minden csak nem átlagos, főleg a külseje miatt. Eper az Albinizmus betegségben szenved, ami a színanyag képződésének veleszületett zavara, mely csökkent vagy hiányzó pigmentációban nyilvánul meg. Haja hófehér, bőre tejszínű, szeme pedig nagyon világos kék, már-már vöröses. A lányt régi iskolájában csúfolták, ahol egy nap betelik nála a pohár. Családjával úgy döntenek, hogy Budapesten kezdenek új életet. Eperre egy új iskola vár, ahol megismeri a különc srácot Kristófot. Kristóf minden csak nem átlagos - kinézetre is. A srác egy Budai drogbárónak a drogfutárra és egyben verőfiúja is. Vajon mi történik, ha ez a két különleges fiatal egymásra talál? (c)vivzsoo-2017 Minden jog fenntartva! 2017.10.11. |#1 Akcióban

Margot Bertille - becenevén Margo - története, aki egy átlagos lányként éli mindennapjait Versailles utcáin. Gyakran jár le a Szajna partjához is. Egy keddi napon Margo ismét elment a Szajnához, csak leült egy padra és nézte a vizet, mikor valaki megállt előtte. A fiú, bár sokkal inkább férfi, magas volt és vállai szélesek voltak. A szemei barnák voltak, és felfedezhető volt bennük némi pajkosság is, haja sötét barna volt, szinte fekete, karját pedig tetoválások díszítették. - Szia! Leülhetek? - kérdezte. Margo csak bólintott, majd arrébb húzódott a padon. - Milyen szép! - csodálta a vizet a fiatal férfi. Margo pedig Őt csodálta.

- Cameron, te részeg vagy. - löktem el magamtól a fiút, aki alig akart elengedni. - Ne hülyéskedj már! - legyintett. - Alig ittam valamit. - Az a valami elég jól hatott. - nevettem el magam kínomban. - Jobb lesz, ha most megyek. - Bella, ne csináld már. Szülinapom van, bulizzunk egy jót. - azzal megfogta a kezemet és a táncoló emberek közé húzott. - Cameron... Én nem tudok táncolni. - hajtottam le fejemet. Két ujjával az állam alá nyúl, majd felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Egyre közelebb volt az arcunk egymáshoz, már azt hittem, hogy meg fog csókolni, de nem tette. A szívem egyre hevesebbem vert, és szinte az egész testem remegett. Megrémített, hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem ez a fiú. A fülemhez hajolt, majd belesúgott. - Nem gond Hercegnő... én sem. - elhúzódott tőlem, majd kezeivel átkarolta a derekamat. Az egész testem megfeszült az érintése miatt. - Engedd el magad. - suttogta. Átkaroltam a nyakát, fejemet a mellkasára hajtottam, és a zene ütemére ringatóztunk. Elmondhatatlanul jó érzés volt a karjai között lenni. Mintha, hallotta volna gondolataimat, erősebben szorított magához. - Szeretlek. - mormolta a hajamba. Lefagytam. Most komolyan ezt mondta? Biztos csak a pia beszél belőle. - Részeg vagy. - mondtam neki. - Lehetséges, de akkor is szeretlek. - mondta most már a szemembe nézve. Hirtelen ötlettől vezérelve szorosan magamhoz húztam. - Én is Cameron...Én is. - suttogtam, olyan halkan, hogy ne hallja meg. ©magdatunde,2016

-Felelsz vagy mersz? - kérdezte Luke. -Merek. - mondtam bizonytalanul. -Akkor csókolj meg. - vigyorodott el.

"Reménnyel telve, szinte vágyakozva nézett rám, amitől jól eső borzongás futott végig az egész testemen. Még közelebb lépett, majd egyik kezét lassan felemelve végigsimított az arcomon, majd megállapodott rajta. Átadtam magamat a megnyugtató érzésnek, és a fejemet kicsit megdöntve belesimult az arcom a tenyerébe. Jól hallhatóan felsóhajtott, ami egy kicsit visszarántott a valóságba. - Nem tehetjük ezt Cameron. - suttogtam lemondóan, és próbáltam elhúzódni tőle, de Ő nem engedte. Az fejemet még mindig tartotta, ám most a másik kezét felemelve két keze közé fogta az arcomat. - Mags, ne csináld ezt. Hiszen az előbb vallottad be, hogy nem vagyok közömbös számodra. Egyáltalán nem. - jelent meg a csibészes mosolya az arcán, ami megdobogtatta a szívemet. - Mindez mit sem számít. - ráztam a fejemet. - Már hogy ne számítana? - kérdezte felkiáltva. - Csak ez az, ami számít. - egyre közelebb hajolt felém. - Semmi más. - suttogta az ajkaimra, amitől pedig teljesen elvesztem. - Sofia. - adtam hangot aggodalmamnak, mire csak megrázta a fejét. - Nem számít. - és amint ezt kimondta, abban a pillanatban lecsapott az ajkaimra."