készült: április 1. tiszteletére, Paint program segítségével :DD

- Ezért is akarsz szakítani Andrissal? - kérdezte Marcell közelebb lépve. - Szakítok vele? - nézett fel hirtelen Locska. - Én nem mondhatom ki helyetted. - De mi lesz, ha...? - kérdezte Locska, és kiitta az utolsó utáni kortyokat is. - Ha rosszul döntöttél? - fejezte be helyette a bátyja. - Igen. - Ugyanaz lesz, mintha jól döntöttél volna... Azzal élsz tovább - mondta Marcell, és olyan mozdulatot tett, mintha varázsló lenne, aki épp kiemel egy nyulat a kalapból. Nem csinálta túl jól, de szerencsére az öccse értette, hogy mit művel a kezeivel. - Nem lehet ennyi - mondta Locska. - Pedig az. Én sem értek jobban ehhez az egészhez csak azért, mert már törvényileg feleségül vettem valakit. Nem tudom, mennyire emlékszel belőle, de ezek nem kértek ám semmiféle alkalmasságit. A jogsimhoz jobban felmértek. Ráadásul Bori volt az első komoly kapcsolatom, összehasonlítás nélkül álltam ott, de még ezt sem firtatták. - Ezt sem bánod? - kérdezte Locska közelebb fordulva a bátyjához. - Nem. De én ilyen vagyok - mondta Marcell mosolyogva. - Te milyen vagy? - Nem tudom. Nem... Ilyen...

kamaszkori titkok és vágyak néhány mondatban elmesélve

Amikor előttem állt, a száját néztem. Beharapta az alsó ajkát, aztán elengedte. Nem mertem mozdulni, de a világ megmozdult körülöttünk. Újabb kocsi ment el az úton, a reflektorfény megtáncoltatta a szertár berendezéseit. Tudtam, hogy meg fog történni. Tudtam, mert ha nem, azt nem éltem volna túl. Melyikünk hajolt először? Megfogta a kezem, a hüvelyujját bebujtatta az ujjaim közé, és körözni kezdett a tenyeremben. De melyikünk hajolt közben?

"Lee hálóingjének fehérje szinte kiviláglott a dunyha alól, éles kontrasztban állt a hajának feketéjével, amit hiába font be, máris szétzilálódott tincsek omlottak belőle a párnára. Emma még mindig nem tudta megfogalmazni magának, hogy amikor először meglátta Lee-t végre a londoni ruhái nélkül, akkor ismerősebbnek tűnt-e, vagy idegenebbnek, mint valaha. A csípőjét és a mellét finoman kiemelte ez a bő ing, a bőre barna volt, mint mindig, de feszesebb és puhább is egyszerre, a nyaka pedig, amibe belehajtva szórakozottan tovább fonta a tincseit, miközben belépett az ajtón, hát az a nyak most egészen hosszúnak tűnt..."

ILJA: Mi lenne, ha abbahagynánk akkor? (törökülésben leül vele szemben, és még mindig az ujjvégeit dajkálja) ANNAMARI: Mit? ILJA: Ezt az egész szakítást. Azt mondtad, hogy nem is akartad. Akkor...? ANNAMARI: De mégis megtettem. ILJA: Miért? ANNAMARI: (nyitott szemmel, de a plafont bámulva) Nem lehet csak... Nem lehet csak attól jó a reggelem, ha írsz. Nem lehet... Nem kaptam levegőt, ha nem láttalak edzésen. Nem bírtam ki a hétvégéket, ha versenyen voltál... Nem normális, hogy a hétfőket vártam, hogy... Ki várja a hétfőket? Ősszel visszamész az apádhoz, és én...

- Nem teszek semmit, ígérem - suttogta a Dán. - Bármennyire is szeretnék, nem érek hozzád, ha nem akarod. - Te szeretnél...? - suttogta a lány is. - Hát nem egyértelmű? - Nem az. - Miért? Úgy értem, mondd el, hogy a legközelebb jobban csinálhassam, mert én eddig azt hittem, hogy egész este jeleket küldök, és... - mondta a fiú, miközben a paplanra csapott, majd felnevetett. - Jeleket miről? - kérdezte a lány, aki pedig a takaró szélét gyűrögette az ujjai között. - Hát hogy örülök, hogy átjöttél. Hogy gyönyörű vagy. És hogy szívesen közelebb kerülnék hozzád. Ezekből egy sem ért célba? És én még azt hittem, a szék miatt nem vagyok népszerű, de úgy tűnik, hogy ezt az egész széptevős dolgot rosszul csinálom. - Szerinted én szép vagyok? - nézett fel Zsizsi. - Hát hogy a fenébe ne lennél? - Rám nem szokták ezt mondani. Rám azt szokták, hogy... Még annyit sem. Nem is vesznek észre. - Gyere ide - suttogta a fiú.

Mona Ramezani szabálykövető muszlim nőként nevelkedett, minden arab férfi álma. Hogy mi a gond mégis vele? Nem tud szülni egy gyereket sem, főleg nem egy fiút. Annak ellenére, hogy Chicagóban, a szelek városában él, Mona alig tud valamit erről a városról, főleg nem az országról. Egész nap a lakásban tesped anyósával, aki basáskodik felette, és minden egyes nap ugyanolyan. Egészen addig, mígnem egy fórumon bele nem akad egy kérdésbe, ami lavinát indít el a kérdés feltevőjével az élén, Oswald Harringtonnal. Oswald keresztény világban nevelkedett fel, teljesen más értékekkel bír, mint Mona. De ez nem akadályozza meg, hogy egyre több üzenetet váltsanak, majd olyan helyzetbe sodorja Monát, ami a Korán szempontjából kifejezetten tiltott. A lánynak el kell döntenie, hogy a vallását követi, vagy elárulja azt az álmai kedvéért.

Van egy herceg, aki elvesztette az emlékeit, és van egy fiú, akinek ezeken kívül semmi kincse. És van egy lusta, fülledt nyár, egy távoli eldugott szigeten. És talán van idő a gyógyulásra is. . Ez a kisregény egy másik könyvem szereplőjének az agyából pattant ki, Panni írta A DOLOG ANGI TESTÉVEL-ben, ahogy ennek az előzményét is: A HERCEG ÉS A FIÚ (AZ ELSŐ TÖRTÉNET)-et.