-Fu ez jó volt!- feküdtem le a Tardis padlójára és levegőért kapkodtam. -Nekem is tetszett, de azért jó mert túléltük!-mondta ő is levegőért kapkodva. -Köszönöm hogy vagy nekem Klau!-mosolygott rám ahogy mindig is szokott. Válaszul kacsintottam egyet. -Nem hagylak el soha! Nagyon izgalmas ez az élet! Én köszönöm Doktor!-feltápászkodtam a padlóról és oda szaladtam hozzá és átöleltem. Kivettem a zsebéből a sonicot és eldugtam a hátam mögé. Klau add ide a sonicot!- szólt hátra nekem picit mérgesen. Csak akkor ha elveszed!- mutogattam neki mint egy ovis. Oda jött hozzám átölelt de még mindig nem tudta elvenni,elvesztettem az egyensúlyom megragadtam a karját és rámzuhant. Összesen 5 cm volt az ajka és ajkam között és elvesztem szemében de abban a pillanatban dörömbölni kezdtek a Tardis ajtaján.