A változás szele lengi be a dokkokat, dagasztja fel az árbocokat és élesíti meg a kardokat. Háború készül. A föld megremeg a talpak alatt a vér pedig dübörög az erekben. Az Istenek felteszik tétjeiket, vajon mely nemzetség éli túl a vihart és mely süllyed el a mélységekbe.

A birodalom védelme a széthullás szélén áll. A múlt bűnei a jelen áldozatait követelik. A védővonal, amely elválasztja a békét a káosztól, repedezni kezd, és a múlt árnyai újra felbukkannak, hogy bosszút álljanak. A birodalom és a száműzöttek közötti háború elkerülhetetlennek tűnik, és Azara kénytelen választani a kötelessége és egy tiltott szerelem között. De vajon van-e út, amely mindkettőt megmentheti?

Ugyanaz a város. Ugyanazok az emberek. Megint minden ugyanaz. Akame a megszokott, vontatott életén töprengve figyeli Nizushi tízmilliós városát, nem is sejtve, hogy perceken belül megváltozik minden, amit eddig biztosnak hitt. Elérkezett élete utolsó, véres napja, és mindezt egy arrogáns, ámde gyönyörű idegennek köszönheti... A borítót egy nagyon kedves ismerősömnek, Haori23 -nak köszönhetem. Mindenképp nézzetek rá az írásaira, mert nagyon tehetséges és igényes, felüdítő élményben lesz részetek 😉

A parancs törvény. A szeretet tilos. Az árnyékok figyelnek. Egy világ, ahol csak az tarthatja meg a nevét, akit az Őrzők kiválasztanak. 📌 Karakterképek, illusztrációk: lásd Pinteresten! https://pin.it/17axRsETh Ajánlott korosztály: 16+

A város fölött már órák óta esett az eső, de Léna még mindig ott állt a híd alatt, a festőállványa előtt. A színek elmosódtak a vásznon, mintha a világ maga sírna vele. Nem tudta, miért festi újra és újra ugyanazt az arcot-egy arcot, amelyet soha nem látott, mégis úgy érezte, valahol a sötétség mögött létezik. Az árnyak között mozgás támadt. A levegő vibrálni kezdett, mintha valami ősi erő feszítette volna szét a valóság szövetét. A híd alatt megrepedt a kő, fény nélküli, fekete energia tört elő belőle, és egy alak lépett ki a sötétségből. Magas volt, arcán éles vonások, tekintete egyszerre hideg és túlvilági. A bőre mintha árnyékból készült volna, mégis emberi formát öltött. Ő volt Azhar, a démonok hercege, aki évszázadok óta aludt, bezárva saját birodalma mélyére. Most azonban egyetlen dolog rángatta vissza a világba: egy festmény, amely egy emberlány kezéből született, és az ő arcát ábrázolta. Léna megdermedt, amikor a férfi tekintete rá emelkedett. - Te... - szólalt meg Azhar hangja, amely sötéten és mélyen csengett. - Ki idézett meg? Léna csak ennyit tudott kinyögni: - Én... csak festettem egy álmot. Azhar lassan közeledett, s ahogy megállt előtte, a démon herceg első alkalommal érzett valamit, amit évszázadok óta elfeledett. Érdeklődést. Vonzódást. És egy tiltott, veszélyes kíváncsiságot... egy ember iránt.

-Most már felsegíthetem a sárból kisasszony? -Természetesen, bár elég kényelmesen elücsörögtem itt.-Fogadtam el a felém nyújtott kezet. -El is hiszem, hogy kényelmes, szeretné, hogy vissza segítsem oda?-Csillant vidáman a szeme. -Ó lenne szíves? Nagyon megköszönném!- Mentem bele a játékba. Csak arra nem számítottam, hogy tényleg megteszi, ám volt annyi eszem, hogy visszarántsam magammal, így megragadtam a karját és együtt zuttyantunk bele a sárba. - Nem akartam, hogy kihagyja ezt az élményt.-Mosolyogtam rá ártatlanul. Először döbbenten nézett rám, majd ismét felnevetett. És én abban a percben biztos voltam abban, hogy az a nevetés a jéghegyet is megolvasztaná. Ha szereted az esőt, a romantikát, a drámát, a bonyodalmat és esetleg a régebbi korok varázslatos báloktól hemzsegő történeteit, akkor csak menj ki egy kicsit szagolj bele az esőillattal tele lévő levegőbe, majd vedd kezedbe ezt a regényt és engedd, hogy magával ragadjon. :)

Miss Charlotte Beckham abban a korban jár, amikor egy fiatal hölgyet bevezetnek a társaságba - csakhogy ő egy örökségi viszály kellős közepébe csöppen, méghozzá a gyűlölt Mr. Kingsley oldalán. A férfi családja egy sötét titkot őriz, amiről ő maga sem tud - egészen addig, míg Charlotte, ez a harcias, céltudatos lány be nem lép az életébe. E találkozás mindent felforgat, a múlt pedig olyan titkokat tár fel, melyek után már semmi nem lehet a régi...

Roynardban mára már csak olyan emberek élnek, akik rendelkeznek valamiféle képes-séggel. Az Elitek, az Elsőrendűek, és a Másodrendűek harmóniában és békében élnek egymás mellett, az Eredetik nélkül. Lyrának túlságosan hamar kellett felnőnie egy ke-gyetlen világban, ahol két kis testvére életéért is felel, hiszen ők Eredetik, ami egyenlő volt egy halálos ítélettel. Megfogadta, hogy akár az élete árán is megvédi őket, de óvatos-nak kell lennie, mert ha kiderül milyen képességgel áldotta meg a sors, az a végzetét je-lentené. Damian, Roynard hercege nemcsak sármjáról híres, hanem kegyetlenségéről is. Egyetlen esélye, hogy kivívja az édesapja, a király tiszteletét, ha megnyeri az Aratás próbáját, ahol nemcsak a jövő légió parancsnokát sorsolják ki, hanem a légió legújabb kadétjait is. Damian éppen a király legújabb magán küldetését próbálja véghez vinni, amikor nagy bajba keveredik. Lyra hiába küzdött hosszú éveken át a jó szíve ellen, mégis a férfi segítségére siet, de fogalma sincs ezzel mekkora bajt hozott a saját fejére.

Egy rabszolgának nincs neve, egy ágyasé pedig nem a sajátja. Renly Everennek született, de mindenki Virághozónak ismeri. Ő maga is. Mikor szülei beadták a Kertbe, hogy ágyast képezzenek belőle, ez lett az új neve. Renly nem létezett többé. Ő lett a legszorgalmasabb mindegyikük közül. Önmegtartóztatása a végletekig is kiterjedt, nem lehetett csellel rászedni, mint a társait, miközben örömét lelte a feladataiban. A teste már régóta készen áll; minden érintésre forrósággal és borzongással reagál. Ashen Cavryn egy ország ifjú királya. Mióta az édesapja meghalt, és a terhek a nyakába szakadtak, csak azt kívánja, hogy egyedül lehessen. Azonban elvárnak mellé egy társat. Ashen pedig szakítva a hagyományokkal, házasság helyett a Kert ágyasai közül választ ki egyet. Valakit, aki nem számít. Egy jelentéktelen szereplő az életében, akit könnyedén elhanyagolhat. Vagy mégsem?

A városban mindenki vadászik valamire. Pénzre, hatalomra, vérre... vagy megváltásra. Én csak békét akartam. De a béke mindig valaki más vérébe kerül. A húgom sikolyát még most is hallom az álmaimban arról az estéről. A vadászok azt hitték, eltemettek minket- de tévedtek. A halál nem vég. Csak egy újabb harapás az élet húsából. Volt idő, mikor próbáltam ember maradni. Mikor még hittem, hogy a szörnyet bennem el lehet zárni. De ma már tudom: nem félek tőle. Én vagyok az. Ez a város nem felejt. És én sem. Mert a hamvak alatt még mindig izzik a vér. És ha újra feltámadok, mindenki meg fogja tanulni a nevem: Verana.