gondolat123 olvasólistája
4 stories
A lelked otthona by VikiSli
VikiSli
  • WpView
    Reads 7,299
  • WpVote
    Votes 419
  • WpPart
    Parts 34
Az élet sokszor csúfos játékot űz velünk, a tudtunkon kívül. Azt mondják az ember megérzi, ha a bizonyos nagy ő megérkezik és az addigi szürke hétköznapokat, színesebbé teszi. Ennek így kellene lennie, de vannak kivételek. Szilágyi Eliza éltébe amikor betoppan az adott személy csöppet se úgy sül el, ahogy számít rá. Túl korán érkezik, és a lehető legrosszabb felállásban. Mégis hozzátesz Liza életéhez és örökre megváltoztatja. Eliza tipikus jókislány, ábrándozó, szorgalmas tizenhét éves diáklány, aki az érettségi előtt áll, és próbál megfelelni a családjának. Kőszegi Arnold kinőtt már az ábrándokból, az érettségi pedig csak messzi emlék számára. Huszonhat évesen, már nyolc éve maga mögött tudhatja. Időközben pedig a diplomáját is megszerezte. Nem rég jött haza Londonból, és az irodalom és a múlt szerelmese. Büszke rá magyar és történelem tanár mivoltjából adódóan. Az élet pedig összesodorja útjaikat, a tizenkettedikes év előtti nyáron, mikor még egyikük se tudja, ki is a másik. Majd szeptemberbe pedig ismét találkoznak, a Hunyadi Mátyás gimnázium falai között, tanár és diák felállásban. [A lelked otthona című sorozat - I. kötet] FIGYELMEZTETÉS: A történetben előfordulhatnak durva szavak és kifejezések.
Az éjfél íze ( Tiltott Gyönyör) by SkyJensen_hun
SkyJensen_hun
  • WpView
    Reads 490,798
  • WpVote
    Votes 15,134
  • WpPart
    Parts 47
Molly Anderson élete racionális és kiszámítható, egészen addig a napig, amíg egy váratlan döntés a Haven's Hotel titokzatos világába nem vezeti. Itt ismeri meg Andyt, akivel a kapcsolatuk messze túlnő a fizetett órák keretein. De a boldogsághoz vezető út sötét árnyékokon keresztül vezet: a múlt sebei és egy mérgező férfi, Dean agressziója Mollyt a legmélyebb pontra taszítja. Van-e kiút a traumák fogságából? Megváltható-e a múlt a feltétel nélküli szeretettel? Ez a regény az újrakezdés erejéről, a bizalom törékenységéről és egy olyan szerelemről szól, amely nem fél a sötétségtől.
Kosársuli by kollarbettiofficial
kollarbettiofficial
  • WpView
    Reads 2,741,490
  • WpVote
    Votes 6,783
  • WpPart
    Parts 26
Török Luca életének legjobb éveire készül, miután felvették álmai iskolájába, a Budapesti Kosársuliba. Egy sor kihívást állít maga elé: teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új osztályába és barátokat találni. De van, amivel ő sem számol. Például az új padtársával, a céltudatos és kitartó Konráddal, aki ugyanannak a csapatnak szurkol, és mivel balkezes, a könyökük néha összekoccan írás közben. Vajon hogyan sikerül Lucának az új érzések, a szerelem, a tanulás és a sport között egyensúlyoznia?
Just Friends (Befejezett) by _RosieGold_
_RosieGold_
  • WpView
    Reads 138,278
  • WpVote
    Votes 7,097
  • WpPart
    Parts 88
,,Hogy mi az igaz barátság? Sokaknak csak egy színlelt dolog, egy ismeretlen fogalom vagy épp egy jobb kéz, ami kihúz a magányból. Nekem a barátság ennél sokkal többet jelentett. Számomra egy olyan embert szimbolizált, aki már születésemkor belopta magát a szívembe. Sokszor egy adott érzés a magasba emelt, vagy épp a mélybe taszított, de Ő mindig mellettem állt és vigyázott rám. Ő volt az, aki mellett sosem éreztem magam egyedül. Ő volt az, aki azt éreztette velem, hogy igenis fontos tagja vagyok az emberiségnek. De egyszer csak beleszerettem és minden megváltozott." - Abigail Potter ,,Voltak olyan emberek, akik nem ismerték a barátság valódi fogalmát. Ők magányosak voltak, vagy csak pótléknak használták őket. Én azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akiknek megadatott az, hogy igaz barátjuk legyen. Nekem volt valaki, aki ott volt bármikor, ha szükségem volt rá, valaki, aki úgy szeretett, ahogy voltam, valaki, aki törődött velem és megbecsült engem. Ő volt az, akit a családtagjaim közé soroltam, akiért az életemet is odaadtam volna. De egyszer egy hatalmas hiba folytán teljesen elvesztettem őt. Már nem ugyanaz volt, aki egykor." - Harry Styles ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az itt található fanfiction teljes egészében az én agyszüleményem. Sem a szereplőknek, sem pedig az eseményeknek semmi közük a valósághoz. A történetben előfordulhatnak obszcén (trágár) kifejezések, felkavaró részek. A történet nem ajánlott 17 éven aluli olvasók számára. Csak saját felelősségedre olvasd!