DaAri4
A néma sötétséget halk szipogás törte meg. Valaki sírt, ez egyértelmű volt. Nem akarta, hogy a vele egyazon szobában tartózkodó fiú meghallja, sőt, nem akarta, hogy bárki is tanúja legyen gyengeségének. Ám a sötét keserűség oly mélységesen gonosz formát öltött a fiatal fejében, hogy lelke nem bírta tovább, s vérzett, a fiú szemein keresztül, szíve üvöltött a fájdalomtól, ám ajkai börtönéből csupán halk hangok távoztak. Akkor úgy tűnhetett, hogy gyenge, ám erősebb, mint azt bárki gondolná. Hiszen lassan, kínzó lassúsággal hullott darabokra, mindezt egy hatalmas mosollyal az arcán. Nem mutatta a külvilágnak, hogy egyre fáradtabb, s csak szobája magányában engedett meg magának néhány kósza könnycseppet. Azon az estén viszont megtört, nem azért, mert gyenge lett volna, csupán túl sokáig maradt erős, egyedül.