Milena Larson megpróbáltatásokkal teli két éven van túl, ezért tűkön ülve várja, hogy végre bekerüljön a Nemzeti Sportakadémia tánc szakjára. Óvodás kora óta ezért dolgozik, és most minden lehetősége megvan arra, hogy elérje az álmait, nem akar másra koncentrálni, csakis a táncolásra. Aztán jön az új város, az új barátok, és valaki, aki felülírja Milena minden korábbi elképzelését. Egy álom. Egyetlen lehetőség. Két út. Létezik helyes döntés? A borítót FoxWithWings tervezte és alkotta meg, ezúton is köszönöm neki :)

Hogy hogyan voltam képes beleszeretni a legkiállhatatlanabb emberbe akivel valaha összehozott a sors? Nem minden az első benyomás. #1 - romantikus 2018/6/23 #3 - romantikus 2018/4/8 © minden jog fenntartva 2017. október 21.

Eldarya c. online játék alapján íródott fantasy fan fiction. Az eleje talán-talán hasonlitani fog a játék epizódjaihoz, későbbiekben pedig teljesen eltér. Asma élete sosem volt rossz. Voltak barátai, volt barátja, édesanyjával, húgával jóban volt. Mégis mindig azt érezte hiányzik valami az életéből. Tudta, hogy valami vár még rá. Valami jó, ördögi. Aztán olyan történt vele, amire még ő sem számított. Egy teljesen idegen világba került. Úgy érezte hazakerült. Ez az amire várt. Vagy talán mégsem?

BEFEJEZETT A tovább lépés szar dolog, de ha leragadunk a múltban, sok jóból kimaradhatunk. De mit tudok csinálni, ha az exem, az első srác aki összetörte a szívem, egy suliba jár velem? Sokkal nehezebb úgy, hogy mindennap a közös emlékekkel küzdve megyek el előtte a folyósón miközben az új barátnője ott lóg rajta. Helyenként 18+ és trágár szavak. Frissítés szerdánként és szombatonként. Highest rank: #1 Teen Fic (16/10/16)

1891-et írunk. Az emberek elől rejtőzködve a vámpírok évszázadok óta a Tanács vezetése alatt élnek. Régi, nemes vámpírcsaládok alkotják a Tanácsot, akik szigorú elvek alapján irányítják maroknyi társadalmukat. Miranda Carnon és Cyrill Whitborne London előkelő Kensington negyedében tengeti mindennapjait, leszámítva, hogy Cyrill kétségbeesetten próbálja a kihalófélben lévő Whitborne-ház vérvonalát fenntartani. Egyik éjjel beállít egy fiatal lánnyal, Lotte Bloommal, aki felforgatja a Melbury Road nyugodt életét. Időközben a Carnon-ház tájékán is gyűlnek a viharfelhők, és a Tanácsból kiszorított, elszegényedett inhumánus vámpírok is pártfogóra lelnek egy különc férfi személyében... Eredeti honlap - http://dreadfulstories.wix.com/still-life Facebook - https://www.facebook.com/still.life.novel/

"El fogják csapni, mint egy hangyát. Mint egy csigát. Mint egy madarat. Ő is madár. Meg fog halni - gondolja. Sikítozik, könyörög a világnak, hogy ne ölje meg." "- Öljétek meg a pacsirtát! - kiáltom a világnak. - Üssétek el! Végezzetek vele! Irtsátok ki az összes madarat!"

"Reménnyel telve, szinte vágyakozva nézett rám, amitől jól eső borzongás futott végig az egész testemen. Még közelebb lépett, majd egyik kezét lassan felemelve végigsimított az arcomon, majd megállapodott rajta. Átadtam magamat a megnyugtató érzésnek, és a fejemet kicsit megdöntve belesimult az arcom a tenyerébe. Jól hallhatóan felsóhajtott, ami egy kicsit visszarántott a valóságba. - Nem tehetjük ezt Cameron. - suttogtam lemondóan, és próbáltam elhúzódni tőle, de Ő nem engedte. Az fejemet még mindig tartotta, ám most a másik kezét felemelve két keze közé fogta az arcomat. - Mags, ne csináld ezt. Hiszen az előbb vallottad be, hogy nem vagyok közömbös számodra. Egyáltalán nem. - jelent meg a csibészes mosolya az arcán, ami megdobogtatta a szívemet. - Mindez mit sem számít. - ráztam a fejemet. - Már hogy ne számítana? - kérdezte felkiáltva. - Csak ez az, ami számít. - egyre közelebb hajolt felém. - Semmi más. - suttogta az ajkaimra, amitől pedig teljesen elvesztem. - Sofia. - adtam hangot aggodalmamnak, mire csak megrázta a fejét. - Nem számít. - és amint ezt kimondta, abban a pillanatban lecsapott az ajkaimra."

- Cameron, te részeg vagy. - löktem el magamtól a fiút, aki alig akart elengedni. - Ne hülyéskedj már! - legyintett. - Alig ittam valamit. - Az a valami elég jól hatott. - nevettem el magam kínomban. - Jobb lesz, ha most megyek. - Bella, ne csináld már. Szülinapom van, bulizzunk egy jót. - azzal megfogta a kezemet és a táncoló emberek közé húzott. - Cameron... Én nem tudok táncolni. - hajtottam le fejemet. Két ujjával az állam alá nyúl, majd felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Egyre közelebb volt az arcunk egymáshoz, már azt hittem, hogy meg fog csókolni, de nem tette. A szívem egyre hevesebbem vert, és szinte az egész testem remegett. Megrémített, hogy ilyen érzéseket vált ki belőlem ez a fiú. A fülemhez hajolt, majd belesúgott. - Nem gond Hercegnő... én sem. - elhúzódott tőlem, majd kezeivel átkarolta a derekamat. Az egész testem megfeszült az érintése miatt. - Engedd el magad. - suttogta. Átkaroltam a nyakát, fejemet a mellkasára hajtottam, és a zene ütemére ringatóztunk. Elmondhatatlanul jó érzés volt a karjai között lenni. Mintha, hallotta volna gondolataimat, erősebben szorított magához. - Szeretlek. - mormolta a hajamba. Lefagytam. Most komolyan ezt mondta? Biztos csak a pia beszél belőle. - Részeg vagy. - mondtam neki. - Lehetséges, de akkor is szeretlek. - mondta most már a szemembe nézve. Hirtelen ötlettől vezérelve szorosan magamhoz húztam. - Én is Cameron...Én is. - suttogtam, olyan halkan, hogy ne hallja meg. ©magdatunde,2016