3 stories
Still Dream For You [Luke Hemmings] HU by doripromise
doripromise
  • WpView
    Reads 1,999
  • WpVote
    Votes 265
  • WpPart
    Parts 19
"Elbasztam. Végig ez járt a fejemben, amíg a kocsiban ülve, a lábammal idegesen dobolva bámultam ki az ablakon. Úgy éreztem cammogunk, de Ashton nem hagyott vezetni. Valahol meg is értem őt, mert egy űzött vad állapotában éreztem én is magam. Óráknak tűnő percek után, ahogy lassult alattunk a jármű, már ugrottam is ki belőle, és lélekszakadva rohantam az ismerős fekete terepjáróhoz, ami a repülőtér előtt parkolt, és már messzíről a retinámba kúszott. Kinyitottam az ajtaját, és kapkodva kerestem valami cetli, vagy üzenet akár egy apró kis nyom után, ami segítheti a helyzetemen. Épp a vezetőülés felöli ajtót néztem át, mikor a kezembe akadt a kocsikulcs. Tovább kutakodtam, amikoris megtaláltam valamit, ami abban a pillanatban minden álmom összetörte. Valami, ami a boldogságom záloga volt. A markomba zártam, lehajtottam a fejem, és vettem pár mély lélegzetet. Kitártam az ujjaimat, és még mindig ott volt, az apró karika ott pihent a tenyeremben. Az apró karikagyűrű, amit két héttel ezelőtt könnyezve tartottam a kezemben, majd húztam az ujjára. A gyűrű ami most is a kezemben pihent, és könnyeket csalt a szemembe, csak ezúttal nem a boldogságtól." A sztoriba főleg 2016-2018 között ugrálunk, vagyis a jelen és a visszaemlékezések között. Próbálom alapvetően valóságszerűre, a banda valódi életet tükrözve írni, de az időpontok, a cselekmények néha a történet kimenetele miatt csúsznak/változnak. Ja, és a történet végig Luke szemszögéből lesz. Remélem senkinek se lesz így túl idegen. Szerintem ennyi. Jó olvasást! :)
Gondolatok《H.S.》 by MBiuss
MBiuss
  • WpView
    Reads 49,099
  • WpVote
    Votes 1,671
  • WpPart
    Parts 72
《Befejezett✅》 ,,Minden egyes nap rengeteg cikázik át elmémben, néha megtelepedve, már-már befúrva magát agytekervényeim közé. Mindenki ismeri ezeket. Mindenki tudja, hogy mennyire zavaró érzés, ha nem tud másra koncentrálni csak rájuk. Megszámlálhatatlanul sok létezik, ami mindenki fejébe napról-napra visszatér. Jó és rossz egyaránt előfordul belőlük, így váltják ki az érzelmeket. Ezek a Gondolatok." 》H.S.《 Ez az első általam írt fanfiction, a cselekmény minden részlete saját elmémben született. Mivel ez egy fanfiction, előfordulhatnak benne kevésbé hiteles információk, trágár szavak, egyéb korhatáros események, utalások, emellett a férfi főszereplő és más szereplők személyisége eltérhet a valóságban létezőtől. Remélem, valamennyire elnyeri a tetszéseteket a történet. Jó olvasást! 《Bius🐾》
Sense - To the moon and back /Harry Styles HU/ by miluus89
miluus89
  • WpView
    Reads 337,724
  • WpVote
    Votes 12,599
  • WpPart
    Parts 64
- Hagyj fel a versenyekkel, különben elveszíted - könyörgött Kim már ezredjére. - Már elveszítettem - sóhajtottam, majd meghúzva a gázt újra a rajthoz álltam. A szenvedélyemmé váltak a motorversenyek. Igen, illegális. Vele jár a pia, a drog, a nők és minden ami mocskos. Néha az életemet kockáztattam, de akárhányszor átadtam magam a száguldásnak el tudtam felejteni azt a végeláthatatlan űrt, amit maga után hagyott. Semminek nem volt értelme az életemben. Azt hittem soha nem látom újra, viszont mikor a pálya szélére pillantottam és az ő aggódó tekintete nézett vissza rám megfagyott a vér az ereimben. Még mindig számít akármilyen fájdalmat okozott azzal az utolsó levéllel. /Nem érdemlem meg azt a végeláthatatlan szerelmet, amit nyújtasz nekem./ - még mindig minden szavára emlékszem. Minden szava a szívembe vésődött, és kettéhasította azt. Ha érdekel, mi vezetett ide és hogyan is folytatódik tarts velem, Aminával és Harryvel. Megígérhetem, hogy nem egy mindennapi szerelemi story az övék! A történetet a Dirty Dancing c. film ihlette! (c) 2016 Mila Kiss, Wattpad