Összes egyben
152 cerita
|Én És A Mostohabátyám| oleh kek_gyemant
|Én És A Mostohabátyám|
kek_gyemant
  • Membaca 1,161,556
  • Suara 35,660
  • Bagian 76
Elena Withmore hétköznapi élete megváltozik amikor megismerkedik az édesanyja udvarlójával. A költözés napján nem számított arra, hogy az életét az új mostohatestvére, Christian Benet fogja megváltoztatni. Christian fény volt a sötétségben. A remény a szürke napokon. Az egyetlen ok arra, hogy Elena arcán őszinte mosoly bújkált. Christian Benet nem hétköznapi módon lopta be magát Elena szívébe. Sokat veszekedtek. Utálták egymást. De a szívüknek akkor sem tudtak parancsolni. A szerelem megváltoztatta őket. Tudták, hogy a pengeélen táncoló kapcsolatukat titokban kell tartaniuk. Főleg a szüleik előtt. Az idő múlásával az élet új kihívások elé állítja őket. Már nemcsak a boldogságuk, hanem az egymás iránt érzett szerelmük volt a tét. Harcoltak az idővel, és küzdöttek az egymásnak okozott fájdalom ellen. Vajon vissza szerezhető a boldogság? A sebek képesek begyógyulni? Mégis mire képes egy férfi aki túlságosan önző ahhoz, hogy ne szeresse a lányt, de túl gyenge ahhoz, hogy elengedje őt? És mire képes egy lány aki féltette magát a szívfájdalomtól amit a szerelme okozhat neki? A szenvedélyekkel teli és fülledt erotikájú történetükből kiderűl, hogy vajon a szerelem minden háború felett győzedelmeskedik? |Minden jog fenttartva!🤍 |Írta: Kek_Gyemant💎 |A könyvet másolni tilos! (BEFEJEZETT KÖNYV🖇️)
𝑀𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 𝑅𝑒𝑛𝑑𝑏𝑒𝑛 𝐿𝑒𝑠𝑧... oleh 0Doroty0
𝑀𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛 𝑅𝑒𝑛𝑑𝑏𝑒𝑛 𝐿𝑒𝑠𝑧...
0Doroty0
  • Membaca 236,824
  • Suara 13,291
  • Bagian 53
"Adott a lehetőség, hogy élj, de nem teszed. Mert engeded, hogy a múltad mérgezze a jelened. A jövőt sürgeted, keresed benne az értelmet. De mire megleled, elmúlik az életed. " A történet egyik főszereplője, súlyos lelki és fizikai károsodással kerül be Seattle egyik kórházába, miután egy balszerencsés eset következtében elveszítette szüleit és testvéreit. Főhősnőnk némaságba burkolózva óhajtja leélni az életét, nem tudja szóra bírni, még az intézmény legtehetségesebb - és az ápolók szerint a legcsodálatosabb, és leglegebb - pszichiátere sem. A lány kemény fejtörést okoz a doktornak, de eléggé elhivatott ahhoz, hogy ne adja fel a küzdelmet. Nagyjából két havi kínkeserves terápia után aztán, a kis páciens nehezen, de hajlandó megnyílni orvosának, aki nem csak minden szabadidejét, de pár hónap elteltével a szívét is a tragikus sorssal megáldott fiatal lánynak adja.
𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓ oleh Jucus11
𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓
Jucus11
  • Membaca 671,784
  • Suara 24,286
  • Bagian 89
" Minden egy szörnyű titokkal kezdődött, és sosem gondoltam volna, hogy idáig jutunk. Idáig, hogy képesek leszünk egymásba szeretni. „ _________________________________ 𝐄𝐥𝐢𝐬𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡 𝐖𝐡𝐢𝐭𝐞 𝐚𝐧𝐝 𝐒𝐭𝐞𝐟𝐚𝐧 𝐄𝐯𝐚𝐧𝐬
Lala [BEFEJEZETT] oleh cukkermancs
Lala [BEFEJEZETT]
cukkermancs
  • Membaca 243,286
  • Suara 9,946
  • Bagian 38
"- Menj oda hozzá! - kiáltotta a fülembe. - Mi? - néztem rá értetlenül. - Miért mennék? - Talán azért, mert téged néz - forgatta a szemét." Egy lány, aki csak menekülni próbál. De hát ez nem olyan egyszerű, igaz? Hisz a lány a múltjától is menekül. És mi van ha tényleg igazak a tündérmesék? Mi van, ha tényleg van valaki, aki majd megmenti őt? Egy fiú, aki nem gondolta volna, hogy egy hirtelen találkozás ennyire felforgatja majd az életét. A fiú, aki azt hitte, hogy már soha senkit nem fog tudni igazán szeretni. Lehet, hogy megérte a sok év szenvedés és szomorúság? Végül mindenki megérdemli a boldogságot. Ők pedig talán pont egymás karjaiban fogják ezt megtalálni.
101 dolog a gimi előtt (amit jó lett volna tudni) oleh sayokanna
101 dolog a gimi előtt (amit jó lett volna tudni)
sayokanna
  • Membaca 98,245
  • Suara 5,830
  • Bagian 56
Mindenki volt már olyan helyzetben a gimivel kapcsolatban, hogy azt gondolta, hogy "basszus, bárcsak elmondta volna valaki, hogy ez lesz". Ezt a könyvet főleg azért hoztam létre, hogy megosszam azokkal néhány (szám szerint 101) tapasztalatomat a középiskolával kapcsolatban, akik most kezdik majd. Nem ígérem, hogy mindenben tudok majd segíteni, mint mondtam ezek olyan dolgok, amik feltűntek nekem pár év alatt. ❗FIGYELEM❗ A dolgok nem feltétlen ugyan úgy mennek minden iskolában, ezek csak személyesen az én tapasztalataim.
A Tábor | ✓ oleh _capitulatus_
A Tábor | ✓
_capitulatus_
  • Membaca 227,801
  • Suara 10,770
  • Bagian 26
• Mindenkinek jár egy első esély, de a második már attól függ, hogy az elsőt hogyan játszotta el. • Világos Evelin egész eddigi életét a könyvekben olvasott románcoknak szentelte. Hiába hitegette a barátait és önmagát is, miszerint nem szeretné ő is egy titkokkal teli, veszélyesen helyes srác karjai közt végezni, hogy a rosszfiúból az ő kedvéért legyen jófiú...legbelül mindig erre vágyott, bár ezt magának sem vallotta be. Ezen a bizonyos nyáron viszont megkapta azt a zűrös srácot, aki fenekestül felfordítja az életét. Barátaival ugyanis minden évben, egy hónapra elmennek Balatonlellére táborozni. A szokásos csapat idén is összeáll, viszont egy új alak is feltűnik a láthatáron. Vajon vannak hátsó szándékai? Vagy valaki másnak? Molnár Kolos kendőzetlen őszintesége, nyers modora, és pokolian idegesítő személyisége alig egy hónap alatt felborítja Evelin eddigi nyugodt életét. Barátságok dőlnek romba, könnyek folynak és régi sebek szakadnak fel a Táborban, miközben a szerelem forró fuvallata megcirógatj a tábortűz lusta lángjait... © _capitulatus_ | 2019 Jó olvasást! <3
Rosszfiúból Lakótárs (BEFEJEZETT) oleh Dreamererx
Rosszfiúból Lakótárs (BEFEJEZETT)
Dreamererx
  • Membaca 1,576,506
  • Suara 14,792
  • Bagian 18
Lia 17 éves és a szülei folyton üzleti úton vannak. Most is oda mennek, csak most sokkal hosszabb ideig, mint eddig. Ezért beszervezik lakótársként mellé a suli legmenőbb fiúját, akiért a suli majdnem összes lánya oda van. Dean Lockwoodot. - Miért tetted volna, ha nem ezért - kezdtem már egyre jobban nem érteni, hogy mi folyik itt. - Azért, mert szeretlek, Lia. - fordult vissza felém. A szeme csillogott. Mintha könnyezne. #1 tini ~ 2020.01.14. #1 ifjúságiirodalom ~ 2020.02.02. #1 badboy ~ 2020.02.10. #1 szeretet ~ 2020.03.10. #1 love ~ 2020.02.10. #1 romantika ~ 2020.02.25. #1 teen ~ 2020.03.16. #1 romantikus ~ 2020.04.08. #1 suli ~ 2020.04.20 #1 ifjúsági ~ 2020.04.20. #1 rosszfiú ~ 2020.04.20 #1 magyar ~ 2020.12.07.
Bakancslista | ✓ oleh _capitulatus_
Bakancslista | ✓
_capitulatus_
  • Membaca 146,721
  • Suara 6,292
  • Bagian 15
• Mert a szerelem és a gyűlölet között csak egy hajszálnyi hasadék húzódik • Lydia Blace a harmadik évét kezdi egy gimnáziumban, a csodálatos New Orleans városában. Bár főszereplőnk élete külső szemmel tökéletesnek tűnhet, hisz szülei vezetik az állam legnagyobb luxus hotel láncát, az iskolában is remekel, valamint a baráti körével együtt, szép kis hírnévre tettek szert az évek során...a látszat néha igenis csal. A Blace család hét éve szörnyű tragédiát szenvedett aminek következtében a szülők munkájukba menekültek, Lydia bátyja pedig teljesen elszigetelődött a hugától, aki magára maradt a bűntudatával. A lány viszont kiválóan játsza a szerepét miszerint az élete habos torta, cseresznyével a tetején, mindaddig amíg az iskolai év elején, a kelleténél jobban össze nem zörren a végzős Ryan Smith-szel. Ryan megelégeli a lány pimaszságát,az állandó feleselését és felajánl neki egy fogadást, miszerint ha a lány teljesíteni tudja vele a haverjai által összeállított Bakancslistát, a fiú abbahagyja a lány szekálását és elismeri, hogy ér annyit, mint ő. Lydia bizonyításvágya túlnő a józan eszén és belemegy a fogadásba. Az elkövetkezendő pár hónapban számos közös kihívás vár rájuk, melyet élőadásban követhet nyomon az egész iskola. A verseny viszont váratlan fordulatot vesz, mikor Ryanben meginog valami és bűntudata lesz minden eddigi miatt, amit a lánnyal tett. A kiengesztelési hadművelet közben valami félre sikerül és a fiú megijed a saját érzéseitől. Visszavonulót fúj...Lydia viszont nem tűri az érzelmeivel való játszadozást. ©_capitulatus_ | 2019 Jó olvasást! <3
A maffia angyala 1. évad    // Befejezett // oleh Aennie_____
A maffia angyala 1. évad // Befejezett //
Aennie_____
  • Membaca 80,968
  • Suara 3,221
  • Bagian 36
Liliánának átlagos élete volt. Szerető család, jó fej barátok, mindene meg volt, amit csak kívánt. (Persze voltak viták is családon belül, de nem voltak nagyon hevesek.) De volt egy sokkal különösebb dolog is Lili életében. Minden nap egy kapucnis fiú követte az iskolától egészen hazáig már majdnem két hete. Nem tudta, ki ő, még az arcát sem látta. Majd egy nap jött az osztályába egy új fiú. Azután Lili élete fenekestül felfordult. a címek felett lévő képek nem a sajátjaim credit to their rightful owner ⤵️ instagram :: @0moneyfilm @_______youngmoney
Egy teljesen más világ  oleh RapiSzandi
Egy teljesen más világ
RapiSzandi
  • Membaca 289,893
  • Suara 13,881
  • Bagian 57
Mondd te hiszel a természetfeletti lényekbe? Elhiszed amiket a könyvekből olvasol? Elhiszed, hogy létezik egy másik világ? Mert létezik.... Sarah Evans népszerű lány volt. A sors telt idomokkal, hosszú barna hajjal és igéző barna szemekkel áldotta meg. Csak úgy vonzotta a fiúkat. A természete lobbanékony volt és élt benne valamilyen védelmező ösztön. Valami mindig arra sarkalta, hogy legyen óvatos és körültekintő. Egy sulis rendezvényen azonban az élete megváltozott. Sarah szülei úgy gondolták jót tenne neki a levegő változás így maguk mögött hagyták a napfényben fürdő Floridát, hogy a Georgia állambeli Covingtonba költözzenek. Sara nehezen kezelte ezt, nem akart kiszakadni a megszokottból, de saját magát is megijesztette a viselkedése. Így hát beleegyezett a költözésbe. A külvárosba találtak házat, közvetlen az erdő szélén. Sarat elvarázsolta a környék és úgy döntött, hogy még aznap felfedezi a környéket. Így talált rá a Vlad Tepes Akadémiára. Ez az akadémia a természetfeletti lények számára volt fenntartva. Kezdetben csak vámpírok tanulhattak itt, aztán sorban a dampyrok, vérfarkasok, boszorkányok és egyéb természetfeletti lények. Az akadémiát bűbáj védte, nem hatolhatott át rajta sem ember sem striga vagy démon. Sarahnak mégis sikerült, ami csak egyet jelenthet. Ő is közéjük tartozik.... Első látogatása során túl figyelmetlen volt és egyenesen egy vámpír Nathan de la Pole karjaiba sétált akiről később kiderült, hogy herceg. Micsoda valójában Sarah? Tényleg azok a szülei akik?