Fairy Tail
10 stories
The book of E.N.D. [Hun] by Eveline_Black
Eveline_Black
  • WpView
    Reads 4,572
  • WpVote
    Votes 431
  • WpPart
    Parts 12
A KÖNYV AZ ANIME/MANGA ISMERETE NÉLKÜL IS ÉRTHETŐ! ~ Fiore ma egy gyönyörű királyság, ám négyszáz évvel ezelőtt sötét erők uralma alatt állt. Ekkor uralkodott minden idők legnagyobb fekete mágusa, Zeref Dragneel, aki az általa teremtett démonok segítségével pusztítást és káoszt hozott a népére. Viszont egy nap megjelent a várva-várt fehér mágus, Mavis Vermillion, aki társaival együtt elzárta a királyt, s egy kivételével az összes démont megölték. A legerősebbet, az E.N.D.-t egy átok segítségével könyvbe zárták, és azt tűzték ki sorsának, hogy neki kell megölnie a teremtőjét, így Zeref majd a saját teremtménye által pusztulhat. A könyvön lévő átkot, pedig egy a távoli jövőben élő, tiszta szívű ember fogja tudni megsemmisíteni és ítélkeznie kell a démon fölött, miután az elvégezte feladatát, s amennyiben a mágus rosszul dönt, a világa romba dől. ~ A történetben lévő karakterek nem a sajátjaim. Az alapötletet a manga adta, de ez a sztori eltér az eredetitől. Továbbá fentálló, akármilyen nemű hasonlóság kizárólag a véletlen műve. Karakterek tulajdonosa: Masima Hiro Manga címe: Fairy Tail Továbbá a regényben előfordulhatnak trágár szavak és a nyugalom megzavarására alkalmas tartalmak. ~ Best rankings in tags: #27 in fantasy #26 in hungarian #15 in hungary #14 in hun #12 in anime #10 in ff #2 in lucyheartfilia #2 in nalu #2 in lucy #1 in fairytail #1 in natsu #1 in laxus #1 in end ~ ©Eveline_Black 2019
A sárkány szíve (NatsuxLucy) by ShiroMerry
ShiroMerry
  • WpView
    Reads 137,197
  • WpVote
    Votes 8,651
  • WpPart
    Parts 108
Natsu elment, Lucy pedig szenved a hiányától. Vajon mi lesz a sárkányölő és a szőke hajadon sorsa? Egymásra találnak? NatsuxLucy forever :)
Fairy tail chat by szandra0502
szandra0502
  • WpView
    Reads 1,397
  • WpVote
    Votes 136
  • WpPart
    Parts 6
ez ilyen unalombol született valami
fairy tail A kalóz és a hercegnő by nashidragneel21
nashidragneel21
  • WpView
    Reads 42,346
  • WpVote
    Votes 2,552
  • WpPart
    Parts 41
Jude Heartfilia, Harageon királya, üzleti útra küldi lányát, Lucy Heartfiliát. A lány már kezdte úgy érezni, hogy élete végre jóra fordult. Megjavult a kapcsolata apjával, barátot is szerzett (igaz, hogy a távolság miatt nem találkozhattak). Ám az élet mindig kegyetlen. Elvett tőle mindent. Elvitte távolra otthonától, apjától, királyságától. Egyetlen reménye a rejtélyes Natsu Dragneel, akiről szinte semmit sem tud, csak azt hogy nagyon perverz, és hogy elvesztette az apját kiskorában. Natsu szívesen segít a lánynak, de útjuk során sok veszélyes kalandba keverednek. Ha érdekel kettejük története, akkor nézz bele ebbe a könyvbe!
Crack! by QueenMatsuo
QueenMatsuo
  • WpView
    Reads 4,905
  • WpVote
    Votes 419
  • WpPart
    Parts 48
Ez egy crackes könyv lesz, de youtoube-os videokat vagy amv-ket stb... + kihívások, és kérdések, illetve a hirdetéseim!
Nalu- érzelmek vihara- BEFEJEZETT by natyka36
natyka36
  • WpView
    Reads 5,771
  • WpVote
    Votes 264
  • WpPart
    Parts 9
"Szeretem,mert ő az aki mindig vigyáz rám,mert ő a legjobb barátom,a bizalmasom,a társam,mert ő Natsu Dragneel"
Szemfogakkal szemben by ShiroMerry
ShiroMerry
  • WpView
    Reads 16,085
  • WpVote
    Votes 1,307
  • WpPart
    Parts 15
Egy átlagos lány, akinek fogalma sincs arról, hogy ki is ő valójában. Egy valódi kincs... Egyesek szerelemnek nevezik, míg mások prédának... Vajon hogyan fog teljesíteni a mi kis főhősnőnk a különleges, éjszaka aktív, természetfeletti lényekkel szemben. Különösen egy éjszakai cseresznyével maga mellett... Az éj sötét és tele van... SZEMFOGAS, PINKY NYARAKKAL!!!! :) Remélem meghoztam a kedvedet, hogy beleolvass! Ne feledd: NaLu a főszerepben! :)
A vampire's bride [HUN] (Nalu) SZÜNETEL by Mei_Mizushi
Mei_Mizushi
  • WpView
    Reads 8,661
  • WpVote
    Votes 788
  • WpPart
    Parts 13
"Lucy idegesen futott a folyosókon. Az egyik szoba ajtaja nyitva volt,és furcsa hangok szűrődtek ki. Benézett a résen,és a szeme elé tárult a látvány. Juvia az ágyon feküdt,szeméből könnyek törtek elő. Gray fölötte tenyerelt,és ajkait a lány mellei fölé tapasztotta. Lucy először elpirult,de aztán a fekete hajú férfi felemelkedett. Szája sarkától vér csordogált lefelé,Juvia bőrén pedig két lyuk éktelenkedett. -V..vámpírok...!!-suttogta rémülten Lucy,és ekkor két kezet érzett a vállán. -Talán baj van,Luce?-morogta Natsu a fülébe. Megfordult,és az ablakokon beszűrődő hold fénye megcsillant hegyes szemfogain."
Fairy tail démonok között by Natsume21
Natsume21
  • WpView
    Reads 8,714
  • WpVote
    Votes 432
  • WpPart
    Parts 14
Mi van ha rajtadmúlik hogy lessz e holnap? Mi van ha mindenki elítél ? Mi van ha tévedünk és ezen apró hibákért nagy árakat fizetünk? Mi van ha egy új érzés gyökeresen megváltoztatja a nézeteinket? Tarts velem egy világban ami varázslatos de mégis van egy árnyoldala. Vajon a szerelem áthidalja az ellentéteket? Majd meglátjuk. Kövesd a történet esemélyeitba válaszok megtalálására. Spoiler arlet!! És utalások az animére.
School Days (Fairy Tail) by ViktoriGombay
ViktoriGombay
  • WpView
    Reads 10,607
  • WpVote
    Votes 411
  • WpPart
    Parts 20
Lucy Heartfilia az iskola legmenőbb lánya és Natsu Dragneel az iskola legmenőbb fiúja. Hasonló természetük miatt sokat veszekednek de mivel gyermekkori barátok és szomszédok is ezért mindig kibékülnek. Lucy eggyütt lakik a legjobb barátnőjével Juvia Loxar ral. Juvia szerelmes Natsu lakotársába Gray Fullbaster ba aki nem mellékesen Lucy t szereti . Vajon Lucy viszonozza az érzéseit Gray nek? Vajon Natsu egy hugicánál jobban szereti Lucy t? És mi lesz Juviával ? Ezt mind megtudjátok ha elolvassátok a történetet.