oya
9 stories
Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅ by RyuuAn
RyuuAn
  • WpView
    Reads 230,931
  • WpVote
    Votes 18,879
  • WpPart
    Parts 47
A történet eleje akár átlagosnak is tűnhet: Adott egy lány, név szerint Kitayama Machiko, aki igencsak magának való és távolságtartó mindenkivel. Ennek oka nagy részt talán az, hogy első szerelme, Kojima Seiji is abba a gimnáziumba jár, amibe ő és nem elég, hogy a fiú nem fogja fel, kapcsolatuknak már rég vége, folyamatosan zaklatja a lányt az iskolán belül és kívül is. Machiko szerencsére talál maga mellé egy remek testőrt az új fiú, Shirokawa Kazuma személyében, aki nem csak, hogy titokzatos és lehengerlően jóképű, de figyelemfelkeltő, ezüstös haja mellett furcsa szemszínnel rendelkezik. Kazuma már az első napján megkedveli a csendes lányt, ami szinte elkerülhetetlen, lévén, hogy a későbbiekben padtársak lesznek, túltengő buzgósága miatt pedig egyből kiharcolja magának Seiji riválisának címét. Ezek után Machiko természetesen kénytelen a fiúra támaszkodni, akinek alig néhány nap alatt sikerül bevergődnie magát valahogyan a lány életébe és lakótársakká válnak. Később azonban lehull a lepel, és a titokzatos fiúról kiderül, hogy valójában egy emberhússal táplálkozó démon, aki Machiko felfalásával tervezte elérni az örök életet. Figyelem! Előfordulhatnak trágár szavak és intimebb jelenetek! (Ajánlott: 16+) https://demonaszobamban.blogspot.com I. Story of the Silver Demon ✅ II. Story of the Black Demon (Ongoing) Legjobb helyezés: #6 in Fantasy ❤❤❤ #1 in Thriller #1 in Kaland
A Róka átka {Bejezett} by nindzsakommandos
nindzsakommandos
  • WpView
    Reads 76,728
  • WpVote
    Votes 7,037
  • WpPart
    Parts 29
A Jégvidéken, a Nagy Földrész keleti felén, uralkodik egy család: a Wyvern. Sok más nemesi családhoz hasonlóan itt is meg van a rend. A férfiak mind tigrisek, a nők pedig énekesmadarak. Azonban van egy kivétel: Aysa. A lány se nem macska, se nem szarvas, de legfőképpen nem madár. Hanem róka. Az emberek épp ezért gyűlölik. Ha ez nem lenne elég, a lány még vak is. Egyedül a nagybátyja szereti őt, ezért fogadja fel unokahúga mellé a feltörekvő szellemű Tadeuszt, hogy védje meg a vak rókalányt. Azonban senki sem az, akinek látszik. Vajon Tadeusz meg tudja védeni az elátkozott rókát a saját apjától? Vagy csődöt mond a fiú, ahogy az egész életében tette? Elfeledett Entitások 1.
Felkészülés by szivarvanyhal
szivarvanyhal
  • WpView
    Reads 93,534
  • WpVote
    Votes 6,589
  • WpPart
    Parts 27
🏐𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮!! 𝑲𝒂𝒈𝒆𝒉𝒊𝒏𝒂 𝒇𝒂𝒏𝒇𝒊𝒄𝒕𝒊𝒐𝒏🏐 Ha nincs ott senki, nem is annyira erőszakos, nem igazán pörög. De nem akar csókolózni se, így mindig nekem kell rá vennem. Mikor végeztünk, megpróbálja eltakarni a vörölő arcát. Ilyenkor aranyos. Nem tud még egy öleléssel sem mit kezdeni. Látva ezt az oldalát, nem tehetek róla, de úgy érzem, egyszerűen muszáj megszereznem. 𝐁𝐄𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓𝐓 🏳️‍🌈 𝐅𝐢𝐠𝐲𝐞𝐥𝐞𝐦! 𝔾𝕒𝕪 𝕣𝕖𝕝𝕒𝕥𝕚𝕠𝕟𝕤𝕙𝕚𝕡
2 Maffia fiú by virzo8
virzo8
  • WpView
    Reads 360,492
  • WpVote
    Votes 21,405
  • WpPart
    Parts 44
Az élet úgy döntött hogy az alvilág egyik Királyának leszek a fia. Nem.. nem az az alvilág, hanem az emberi. Csakhogy a békéért és a hatalom megtartásáért az alivilág másik királyának a fiához kell hozzámennem. Ezzel még nincs is baj mert meleg vagyok.... de vele aztán van baj.... 2020.03.02.-2020.11.18. 1# gay-2020.07.30. 1# boylove-2020.12.15.
Törvények a hazugságokról(Fordítás!)  by szivarvanyhal
szivarvanyhal
  • WpView
    Reads 59,683
  • WpVote
    Votes 2,980
  • WpPart
    Parts 12
🏐𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮!! 𝑲𝒂𝒈𝒆𝒉𝒊𝒏𝒂 𝒅𝒐𝒖𝒋𝒊𝒏𝒔𝒉𝒊🏐 🏳️‍🌈 𝐅𝐢𝐠𝐲𝐞𝐥𝐞𝐦! 𝔾𝕒𝕪 𝕣𝕖𝕝𝕒𝕥𝕚𝕠𝕟𝕤𝕙𝕚𝕡 𝐁𝐄𝐅𝐄𝐉𝐄𝐙𝐄𝐓𝐓
Forgetten Past by liar_cat
liar_cat
  • WpView
    Reads 68,659
  • WpVote
    Votes 3,952
  • WpPart
    Parts 32
Egy edző, egy óvó bácsi... Egy elfeledett múlt. Valami van ami összeköt két lelket és nem taszít a teljes feledésbe. Középiskola után elválnak útjaik. Mégis van valami ami sose feletteti el, hogy volt az a bizonyos...
Kékszeműek (befejezett) by Nilla_se
Nilla_se
  • WpView
    Reads 182,948
  • WpVote
    Votes 12,692
  • WpPart
    Parts 37
Rea és Aidan szeme egyforma kék. Mindketten az Akadémia különleges, zárt világához tartoznak: Rea elsős és Aidan negyedikes. Ám egy nap az egész világuk felbolydul, félelem mérgezi meg a biztonságos légkört. Reának es Aidannek küzdenie kell. Megvívják a saját harcukat, meghozzák a saját döntésüket az élet "hogyan tovább?"-járól. Mind a ketten menekülnek. A legfontosabb számukra, hogy biztonságban tudják azokat, akiket szeretnek. Amíg ez Aidannek sikerül, Reának nem...
Az Árnyék Oroszlánja és Omegája by virzo8
virzo8
  • WpView
    Reads 153,622
  • WpVote
    Votes 10,844
  • WpPart
    Parts 57
Márk és Milán a 2 démonmacska. Egy küldetés keretei között megismerkednek az elszökött omega vérfakassal. Az élet különféle akadályokkal állítja őket. Vajon a tudatlan Omega túl fogja élni ebben a kegyetlen világban vagy visszakerül oda, ahonnan menekült? Milánnak az oroszlánnak sikerül megmentenie szerelmét a családjától, a klánjától és az őt fenyegető veszélytől? Vagy maga fordul ellene? Ki fog derülni. Elkezdve:2019.06.30. Befejezve:2020.01.21. #1 in Árnyék 2019.10.19 #2 in Alfa 2019.10.19. #2 in Omega 2019.10.19. #1 in Oroszlán 2019.10.19. #1 in Klán 2019.10.19. #1 in Küldetés 2020.10.26. #1 in cirkusz 2020.10.26 #2 in Macska 2020.10.26.
Játék [Kozume Kenma × Reader] by Kaarma_224
Kaarma_224
  • WpView
    Reads 62,409
  • WpVote
    Votes 5,519
  • WpPart
    Parts 35
Nem könnyű az ember élete, ha Kuroo Tetsurou húga ként tengeti a mindennapjait. Ezt pedig [Név] is megtapasztalta már az évek során. Mindenki ismeri aki a bátyját is, ez pedig néha már eléggé zavaró tud számára lenni. Hiszen még csak első éves a Nekomában és máris úgy ismeri mindenki mintha már 10 éve oda járna. A másik bökkenője a dolognak az, hogy valószínű a kakas fejű macska nem örülne annak, ha a lány elmondaná neki azt, hogy ő bizony szerelmes a legjobb barátjába. Aki nem más mint a gamer Kenma. Valójában a lány sem tudja pontosan, hogy mit is lát egy olyan srácban aki teljesen érdektelen a legtöbb dolog iránt. Valami mégis megfogta benne. Lehet egy bizonyos régi emlék. Viszont annak a dolognak egy másik véglete is van, ugyanis nem csak [Név] emlékszik annak a bizonyos délutannak minden percére, hanem Kenma is. "Amikor megláttam a fiút azonnal elő jött a dúrcás énem és ezt a tudtára is adtam. - Nem érdekel mit szeretnél! Nem vagyok olyan mint a hülye vidójátékaid amit elő veszel akkor ha szükséged van rájuk. Döntsd el végre azt, hogy mint akarsz, mert nem vagyok a játékszered! [...] - Nem akarok veled játszani... Csak... - kezdett bele a mondatába, a végét azonban már olyan halkan mondta, hogy nem értettem." Kozume Kenma × Reader » "Örülnék ha figyelnél rám!" ⚠️ Lehetnek benne perverzebb jelenetek ⚠️ Esetleg káromkodás || Helyesírási hibák előfordulhatnak!!! ||