"Úgy tűnik, a látszat szinte mindig csal" A nevem Ameline Cunningham. Elég durván hangzik, nem? Ez van, ha anyád egy milliárdoshoz megy hozzá. Persze akkor még csak Ameline Davidson voltam, csak azóta anyám még egyszer férjhez ment, és, mivel a mostani férje is egy előkelő gazdag férfi, puccos névvel meg kellett változtatnom a nevem. Egy kis városban, Walmartban élünk, mert Leonardnak, a mostohaapámnak (akit aligha lehet annak nevezni) itt van a villája, ahova az esküvő után kutya kötelességem volt beköltözni és az itteni iskolába járni. Walmart Gimnázium, az én rémálmom. 18 évesen az utolsó évemet járom a gimiben, de már tizenegyedik végén mindenből letettem a vizsgát emelt fokon. Anyám úgy gondolta, inkább járjak be az iskolába, minthogy egész nap otthon maradjak és megzavarjam Leonard és az ő csodálatos pihenésüket. Scarlettről, a mostohahúgomról meg ne is beszéljünk. A suliban folyamatosan piszkálnak az érettségim miatt. Bárcsak megértenék, hogy nem én tehetek róla, hogy az érettségim után is iskolába kell járnom. Ha rajtam múlna már rég egy messzi főiskolán tanulnék, csakhogy nem engedik, és nem is fogják. Soha nem akarnak elengedi, ezért is szöktem el május utolsó szerdáján...

*Részlet* - Megőrültünk, ugye tudod?-nem jött válasz. A sötét erdő előtt álltunk, lemerevedve. Félelem és boldogsák kavargott bennünk. Félelem, mert csak mi voltunk, boldogság, mert együtt voltunk. Vékony ujjai erősen szorították a kezem. Láttam a rémületet az arcán. - Gyere -mondtam- hülyeség volt, menjünk vissza! Fordultam vissza a már hányingerkeltően egyforma házal felé, mikor visszarántott magához, és a szemembe nézett. - Inkább kockáztatom a családom, az eddigi életem, minthogy többet ne lássalak...-hangja elhalt, majd rohanva eltűntünk a fekete lombok alatt...

-AZT NÉZD. - kiabálta. -Mit? - ijedtem picit meg. Csak mutatott mögém az égre én pedig felnéztem és nem hittem a szememnek. Egy jó erős fényű üstökös szelte át az északi egünket.