-Én...megpróbáltalak szeretni de...de nem megy!-néztem rá hűvösen a szerephez tartva magam. -Csak adj még egy esélyt, hogy bebizonyítsam!-lépett hozzám közel pillanatok alatt, és váratlanul száját a számra tapasztotta. -Ez nincs benne a forgatókönyvben! Előlről!-hasított a levegőbe a rendező éles hangja. -Engedd el rohadék, nem hallottad?! -Elég legyen! Ez nincs benne a forgatókönyvben! Te nem vagy benne a jelenetben! Valaki állítsa le őket!-visszhangzott a rendező hangja a teremben. Én pedig földbe gyökerezett lábbal néztem a történéseket...

A fiú, aki belefulladt az érzelmeibe és már nem látta hol ér véget, a véget nem érő gyötrődés. Éveken át élt abban a tudatban, hogy valakinek ő volt a valaki. Hogy valaki számára fontos volt. Egy nap viszont megérezte, hogy már éveken keresztül egyedül volt. A lány, akit kényszerítettek egy szerepbe, olyan érzelmeket akartak rá erőszakolni, amik idegenek voltak számára. Letagadta őket és lassan elvesztette a fonalat. Már nem látta, hogy ki maradt számára. Úgy érezte, hogy egyedül volt. Egyedül érezték magukat, mégis egymásra találtak. Viszont ki gondolná a bársonyról, hogy megsebez?