Leo Riedmüller. Egy tagbaszakadt, huszonöt éves, kocsmában dolgozó leszerelt katona. A háborús évei után megpróbál beleszürkülni az életbe. A hangsúly a 'megpróbál'-on van. Elég nehezen megy neki, hogy hozzászokjon az élet viszontagságaihoz, a magányhoz, az állandó idegeskedéshez és az alvászavarhoz. Az egoizmusa, és a túlságosan is nagy ragaszkodása miatt sokan inkább megvetik őt. Mégis megpróbálkozik azzal, hogy lakótársat keres maga mellé. Adam Argon. Egy huszonhárom éves, antiszociális, komor egyetemista srác. Éppen hogy elvégezte az orvosit, máris kirúgták otthonról, hogy menjen, lásson világot. Nem szereti az embereket, és ez az érzés az emberek részéről is kölcsönös. Különösképpen nem érdekli semmi. Csak le akar telepedni valahol, minél hamarabb. De, ó, milyen kegyes a sors, hogy pont amiatt a kis lakótárs hirdetés miatt, amit Leo tett fel, egymásra találtak. A két abszolút ellentét. Mégis van bennük egy közös dolog: részükről mindenki igazán meghalhatna a francba.

Ha nincs káosz, alkosd meg. Káosz nélkül nincs város. Káosz nélkül nincs Budapest. Káosz nélkül nincs művészet. Káosz nélkül nincsenek budapesti művészek.

"- Olyanok vagyunk, mint Victor Hugo nyomorultjai, csak éppen mi kurva jól nézünk ki. Lehetnénk mondjuk lelki nyomorultak vagy valami hasonló. - Akkora fasz vagy Áron. - Köszi, szeretem ezt lányok szájából hallani." #16 2016.10.17

Beszéljünk a matematikáról. Mi történik, ha egy szociális pillangót hozzáadunk egy társaságkerülő irodalmárhoz, és ezt elosztjuk egy közös, XIV. kerületi albérlettel? Igen, talán erre még maga Einstein sem tudná a választ. Készen állsz? #33 2017.01.09

"A ruha levétele egyenlő a megfelelési kényszer levetkőztetésével." Három kitaszított ember, három különböző történet, esetleg egy ending?