We've updated our Content Guidelines.
Review the latest guidelines to keep sharing stories safely.
ancsavook100 olvasólistája
51 stories
Blue by 08VioletBlack80
08VioletBlack80
  • WpView
    Reads 2,854
  • WpVote
    Votes 217
  • WpPart
    Parts 88
Naivitás. Az emberiség talán legnagyobb gyengesége. Hőssé válni egy olyan világban ahol a jó és a rossz megállás nélkül dacol egymással nem egy könnyedén elérhető álom. Erre maga Rin Asano is ráeszmél, amint bekerül a U.A. hősképző akadémiára. Hiába van mellette Izuku Midoriya, a fiú, akit kicsi kora óta ismer, a lány szép lassan megtörik a súly alatt amit az egyre csak nagyobb megpróbáltatások helyeznek a vállára. Eddig felépített világképe napról-napra hullik darabokra, s egyre inkább kérdőjelezi meg, hogy a megfelelő oldalon áll-e, s kik azok, akik valójában kegyetlenek ebben a hazugságokkal teli világban. Mindig is azt hitte, a szerelem egy gyönyörű, mámorító dolog, ami boldoggá teszi az embert. Ismét rá kell jönnie, saját naivitására, mikor szembesül a ténnyel, hogy az, akit mindennél jobban szeret, olyan utat választ magának, amin ő nem követheti. Rin harcol azért, amivé vallni akar és azért is, akit szeret. De ő maga sem tudja, hogy a győzelemért milyen árat kell majd fizetnie. Azt mondod szeretsz? - kérdezte közelebb lépve hozzám. - Igen - mondtam halkan. - Akkor miért kínzol? - újabb lépést tett felém. - Kínozlak? Mégis mivel? - Azzal, hogy itt vagy - megállt közvetlenül előttem. - Szenvedsz attól, hogy itt vagyok? - lassan bólintott - Miért? - Mert olyan dolgokat juttatsz eszembe amikre gondolnom sem lenne szabad - oly közel hajolt hozzám, hogy csak pár centi választott el minket. - Milyen dolgokról beszélsz? - az ajkaim megremegtek a feltoluló vágytól. - Azokat nem tudom szavakba önteni. - Miért? - suttogtam. - Túl mocskosak - lehelte az ajkaimra. Ez a fanfiction az anime történetét követi, Rin Asano szemszögéből leírva. Néhol eltér apróbb dolgokban, de az alap történet megmaradt. Ha esetleg felkeltettem az érdeklődésed, adj egy esélyt a történetemnek és derítsd ki, honnan hova tart Rin útja. ❗18+
Feathers and Fire | BNHA Fanfiction | OC by Niolkit
Niolkit
  • WpView
    Reads 4,374
  • WpVote
    Votes 322
  • WpPart
    Parts 21
Tsukino Miyako (Tsurara), Aizawa-sensei szárnysegédjeként oktat és egyben tanul a U.A. középiskolában. Képessége a jeges bőr és a jégcsapok kilövése. Leghőbb vágya a hőssé válás mellett, hogy felülmúlja az ifjú Todoroki Shotot, aki mind a fagyasztás és a tűz képességével is rendelkezik. Aizawa-sensei aktívan támogatja a céljai elérésében, de vajon akkor is így törődne a lánnyal, ha kiderüle, hogy Dabi, Endeavour rég "meghalt" fia a párja? Dabi és Miyako végső célja jobban el sem üthetne egymástól, de még is együtt maradtak és megfogadták, hogy nem beszélnek egymásnak arról, hogy mi történik a U.A-ban vagy a Gonoszok Ligájában. De vajon mi történik, ha a Gonoszok Ligájának a célpontja immár maga a U.A. középiskola és a diákjaik? Mi lesz a régóta párt alkotó gonosztevővel és hőstanonccal? //////// - Jelenleg NEM + 18, de utalások lesznek. Mind fájdalomra, harcokra és erotikára. - HA hibát találsz: JELEZD kérlek. :) - Véleményt kommentben szívesen fogadok. - DRAFT - A cím, a fejezetek és a borító is még változhat. - Részek érkezése: ahogy ráérek. "Sajnos" dolgozok, de igyekszem :)
Egy lány a sötétből by Alexa020604
Alexa020604
  • WpView
    Reads 2,604
  • WpVote
    Votes 140
  • WpPart
    Parts 31
Az élet úgy változik, ahogy mi azt nem gondoltuk volna. Főleg Tia életében. Új és szokatlan történések lesznek életében. Új emberek megismerése lesz elsősorban, de mi lesz a többivel? Tudd meg a történetből. Esetleges név tévedésekért előre is elnézést kérek. FIGYELEM! Trágár szavak előfordulhatnak! Azokat a részeket saját felelősségre olvassátok! A történet teljesen eltér a megadott anime sorozattól. Egy kisebb spoiler lehetséges benne, de nem nagy mértékben. Azokat is saját felelősségre olvassátok! Jó szórakozást!
"SOSE LESZ BELŐLED HŐS"  by 8lilliom8
8lilliom8
  • WpView
    Reads 44,857
  • WpVote
    Votes 3,079
  • WpPart
    Parts 85
Egy új lány érkezik az UA-ba, tele titkokkal és reményekkel. Nemcsak egy másik városba de egy másik kontinensre is költözik, pontosabban Japánba, "családtagjaitól" és "barátaitól" messzire. Találkozik az új osztályával akik befogadják, már aki. !Figyelem! A Boku No Hero Academia mangája és animéje alapján készült. Kicsit tér el az alap történettől. csúnya szavak! 18+os tartalom!(verekedés, stb) Attól, hogy Bakugo x Reader attól még nem ez van a középpontban. Név-chan múltjáról és életéről szól inkább. Ez alatt azt értem, hogy elég sok idő kell ahhoz, hogy a süni és Név között legyen valami. Előbb Névnek rendeznie kell a múltját és magában a dolgokat, hogy rendesen tudjon szeretni. ⚠️Minden kép vagy videó a pinterestről vagy googléról, stbről van.⚠️ //BEFEJEZETT//
Adopted Girl (Bnha f.f.)//Befejezett// by Wikachu23
Wikachu23
  • WpView
    Reads 65,943
  • WpVote
    Votes 6,697
  • WpPart
    Parts 57
Sakukonak nincs ereje. Szerinte. Viszont nap, mint nap edz, hogy büszkévé tegye anyját, és kivívja apja elismerését. Bár szülei csak nevelőszülők, hiszen adoptálták. Bár kicsit szomorú a háttér története, rajta kívül senki sem tudja. Testvérei se, se szülője. Csak ő, és még két bizonyos valaki... Nyugalmasan tengette minden napjait, amikor kikerül a hősök közé egy bizonyos videó, amin edz. És ez a videó fenekestül felforgatja az életét. ************************************ Ez az első ilyen próbálkozásom (CharacterxOC), remélem tetszeni fog. A történet a 3. évad végétől játszódik... vagy picit később... mindegy. A történet az anime alapján készül. Nos ennyit akartam még ide. Plus Ultra!
Why'd you only call me when you're high?  |Suna Fanfiction - Befejezett| by _carlin_h_
_carlin_h_
  • WpView
    Reads 3,069
  • WpVote
    Votes 321
  • WpPart
    Parts 22
...𝙫𝙖𝙡𝙖𝙝𝙤𝙜𝙮 ú𝙜𝙮 é𝙧𝙯𝙚𝙢, 𝙠𝙚𝙯𝙙𝙚𝙠 𝙠𝙞𝙛𝙪𝙩𝙣𝙞 𝙖𝙯 𝙞𝙙ő𝙗ő𝙡... ...egy barátság extrákkal kapcsolat. Egy nyári szünet, melyet sose feledsz. Egy edzőtábor, mely mindent megváltoztat. És egy fiú, ki teljesen önmaga lesz melletted... ...egy nyári tábor, mely egy furcsa szerelem szövődéséről, barátságokról, szorongásról, mélyrehatoló emlékekről, az őszinte szeretetről és a szabadságról szól... 𝐀𝐳 𝐞𝐝𝐳ő𝐭á𝐛𝐨𝐫𝐨𝐬 𝐬𝐨𝐫𝐨𝐳𝐚𝐭𝐨𝐦 𝐚𝐥𝐭𝐞𝐫𝐧𝐚𝐭í𝐯 𝐫é𝐬𝐳𝐞. 2025.08.03 - 2025.10.24
✔️Második esély -✔️befejezett✔️-[Reader in BNHA]✔️ by Murasaki-Merry666
Murasaki-Merry666
  • WpView
    Reads 20,367
  • WpVote
    Votes 1,534
  • WpPart
    Parts 25
[Név] egy középiskolás lány. Osztálytársa Midoriyanak és Bakugounak. Midoriya egyetlen igazi barátja hiszen mindketten képességek nélkül születtek. Izukunak azomban később előjön és sikerül felvételt nyernie a UA akadémiára. [Név] azomban nem is jelentkezett sehová . Pedig ő is szeretne szíve mélyén hős lenni. De kap egy második esélyt. És él is vele. olvasó a bnha világában. xy x reader majd lesz (lehet több is) káromkodás biztos mert Bakugou Katsuki benne van a történetben.... 2020.03.22. - #1 in bakugou
Te és Én (Bokuto x Reader)  by Uchiha_Dei
Uchiha_Dei
  • WpView
    Reads 32,228
  • WpVote
    Votes 2,174
  • WpPart
    Parts 23
"-Olyan furcsa... Most nem látom a glóriát." 𝙰𝚗𝚍 𝚠𝚎 𝚑𝚊𝚍 𝚜𝚘 𝚖𝚞𝚌𝚑 𝚏𝚞𝚗 𝚝𝚘𝚐𝚎𝚝𝚑𝚎𝚛 𝚆𝚎 𝚝𝚑𝚘𝚞𝚐𝚑𝚝 𝚠𝚎'𝚍 𝚋𝚎 𝚏𝚛𝚒𝚎𝚗𝚍𝚜 𝚏𝚘𝚛𝚎𝚟𝚎𝚛 𝙰𝚗𝚍 𝚠𝚎 𝚑𝚊𝚍 𝚜𝚘 𝚖𝚞𝚌𝚑 𝚏𝚞𝚗 𝚝𝚘𝚐𝚎𝚝𝚑𝚎𝚛 𝚆𝚎 𝚑𝚊𝚍 𝚜𝚘 𝚖𝚞𝚌𝚑 𝚏𝚞𝚗 𝐼 𝑏𝑢𝑖𝑙𝑡 𝑎 𝑓𝑟𝑖𝑒𝑛𝑑 Remélem tetszeni fog <3
Pioneer   |Ushiwaka × Reader - Befejezett| by _carlin_h_
_carlin_h_
  • WpView
    Reads 7,518
  • WpVote
    Votes 812
  • WpPart
    Parts 22
...a million lies in a million temples, it's only fear, become a pioneer... ...egy dobott kapcsolat, mely után még mindig barátok maradtok. Egy nyári szünet, melyet sose feledsz. Egy edzőtábor, mely mindent megváltoztat. És egy fiú, aki a történtek után is melletted marad... ...egy nyári tábor, mely a barátságról, fontossági sorrendről, a volt kapcsolatodról, szórakozásról, szerelemről és a szakítás utáni fájdalomról szól... 𝐀𝐳 𝐞𝐝𝐳ő𝐭á𝐛𝐨𝐫𝐨𝐬 𝐬𝐨𝐫𝐨𝐳𝐚𝐭𝐨𝐦 𝐚𝐥𝐭𝐞𝐫𝐧𝐚𝐭í𝐯 𝐫é𝐬𝐳𝐞. 2022.12.19. - 2023.01.30.
Phoenix  |Sakusa × Reader - Befejezett| by _carlin_h_
_carlin_h_
  • WpView
    Reads 15,743
  • WpVote
    Votes 1,318
  • WpPart
    Parts 27
...A határon is túl, engedd szabadjára mindazt, ami ott volt... ...egy tragédia, mely kísért téged. Egy nyári szünet, melyet sose feledsz. Egy edzőtábor, mely mindent megváltoztat. És egy fiú, aki megpróbál kimenteni téged a pokolból... ...egy nyári tábor, mely a küzdelemről, barátságról, szabadságról, szerelemről, feledhetetlen emlékekről, fájdalomról és az elengedésről szó... 𝐀𝐳 𝐞𝐝𝐳ő𝐭á𝐛𝐨𝐫𝐨𝐬 𝐬𝐨𝐫𝐨𝐳𝐚𝐭𝐨𝐦 𝐚𝐥𝐭𝐞𝐫𝐧𝐚𝐭í𝐯 𝐫é𝐬𝐳𝐞. 2021.06.16 - 2021.08.11.