Kora tavasz volt, a fákon lévő pár levéllel a szél gyengéden játszott és néha - néha belekapott élénk piros hajába. Az nap is tökéletesen nézett ki, semmi kifogásolhatót nem találhattam rajta. Komor arccal hallgatta barátait beszélni és olykor - olykor megosztotta velük véleményét. Túlságosan messze álltam ahhoz, hogy bármit is halljak - persze nem akartam hallgatózni csak az Ő hangját hallani-. -Ne csak nézd! Menj oda! - lökött feléjük Pete. Sokszor testvéreknek néztek minket azonos magasságunk és fekete hajunk miatt, pedig teljesen különböztünk egymástól. Vettem egy mély levegőt, s kifújtam. Megelégeltem, hogy az utóbbi időben mindig úgy viselkedtem mint egy tizenkétéves lány, ha a közelébe kerültem. Bátran tettem feléjük pár lépést. -Ez roppant kínos. - suttogtam úgy, hogy senki se hallja. Tettem még pár lépést és két méterrel előttük megálltam. Egyszerűen leblokkoltam. A piros hajú ismét valamit magyarázott a többieknek mikor észrevett engem. Rettenetesen megijedtem. Legszívesebben elfutottam volna, de a lábaim nem mozdultak. Gerard rámmosolygott a lábaim pedig kis fáziskéséssel, de futásnak eredtek. -------- Eddig olyan Frerardos fanficeket olvastam ahol Frank és Gerard nem egy közkedvelt személy, sőt félnek tőlük. De mi van, ha Ők csak átlagos - na jó talán annyira nem átlagos - diákok, akik nem közkedveltek, de nem is közutálatak? Bocsánatot kérek bármi nemű hibáért, nem tartom magam egy hiper-szuper írónak, de megpróbálom a tőlem telhető legjobbat nyújtani. Jó szórakozást kívánok mindenkinek az olvasáshoz! TW: öngyilkos gondolatok, vér, halál, gyilkosság, depresszió