olvastam vagy olvasni fogom.
23 stories
Rózsaszín köd Józsefváros felett par Lindsay_727
Lindsay_727
  • WpView
    LECTURES 3,353
  • WpVote
    Votes 430
  • WpPart
    Parties 33
A nyolcadik kerületben felnőve Niki kamaszkorát végigkísérték a balhék, most viszont maga mögött akarja hagyni a múltat. A végzős évére új osztályba kerül, még érettségi előtt szeretné kitalálni, mihez kezdjen az életével. A kosárcsapatban megismerkedik Dorkával, aki egyben osztálytársa is; jó tanuló, kiegyensúlyozott lány, tehát első látásra Niki teljes ellentéte. De ahogy a tanév során fokozatosan megnyílnak egymásnak, kiderül, hogy több a közös bennük, mint először gondolták. Nikinek hamar megtetszik Dorka, ezt sokszor kölcsönösnek érzi, de saját bizonytalansága miatt nem meri megtenni az első lépést. Hiába vesz sok mindent félvállról, és sosem volt gondja azzal, hogy kiálljon magáért, komoly érzésekben neki sincs sok tapasztalata. Vajon sikerül Nikinek elhinni, hogy nem csak Dorka hozhat pozitív változást az ő életébe, hanem ő is képes lehet jó hatással lenni a másikra? Időközben vajon megtalálja a saját útját az életnek nevezett káoszban? És ki mondta, hogy Józsefváros felett nincs rózsaszín köd? Figyelmeztetések: A történet cselekménye során előfordul trágár beszéd, erotikus jelenetek, könnyűdrog-fogyasztás, visszaemlékezés szinten szó esik bántalmazásról, függőségekről, alkoholizmusról. Alapvetően könnyed hangvételű sztoriról van szó, ami a YA-NA határán mozog. Ajánlom gimiseknek, és bárkinek, aki szívesen emlékszik a középiskolás éveire, annak minden bizonytalanságával, kínjával és jó pillanatával együtt. (PTSD garantált :D ) 2025. 09. 24. #1 Budapest #1 lélektani #1 comingofage #1 karakterfejlődés #1 kosárlabda 2025. 10. 03. #1 GL
Persze, figyelek rád! par YoruneLyn
YoruneLyn
  • WpView
    LECTURES 4,678
  • WpVote
    Votes 384
  • WpPart
    Parties 21
Egy derékba tört, művészi karrier, toxikus szülők, és a világ legaranyosabb, leghűségesebb barátnője. Luca és Flóra kiskoruk óta össze vannak nőve, mindent sülve-főve együtt csinálnak. Együtt élnek, alszanak, és közösen tervezik a jövőjüket, úgyhogy nem csoda, hogy mindenki össze akarja hozni őket. Luca viszont egyvalakit vesz csak észre. Sonja egy igazi őrült, bulizós csaj, aki lazán veszi az életet. Túlságosan is lazán. A felszín alatt viszont egy érzékeny, sérült nő lakozik, aki csak szeretetre szomjazik. Luca egy vad és kalandos együtt töltött hét után Horvátországban úgy dönt, hozzáköltözik Norvégiába Flórával együtt. Mert miért is ne. Mi baj lehetne abból, ha együtt él három, totál ellentétes csaj, akik full féltékenyek egymásra, és akik folyamatosan titkolóznak, még saját maguk előtt is? Figyelmeztetések: 🔞 explicit, nők közötti erotikus jelenetek 🤬 káromkodás 💔 traumák 🫂 önbántalmazás Jó tanács: Ne olvasd tömegközlekedési eszközön. Én szóltam! 🤭
Árral szemben par schneegloeckchen_r
schneegloeckchen_r
  • WpView
    LECTURES 1,032
  • WpVote
    Votes 156
  • WpPart
    Parties 6
Amikor 𝑯𝒂𝒍 𝑴𝒐𝒓𝒊𝒏, a magánakvaló úszózseni friss olimpiai bajnokként visszatér az Albertai Egyetem padsoraiba, már elege van a rivaldafényből, az elvárásokból... és talán az úszásból is. Csak nyugalomra vágyik, vissza akar térni a régi kerékvágásba, azonban most, hogy egy fontos medállal több lóg a nyakában, és egyre gyakrabban felismerik a folyosón, csak még több nem kívánt szempár szegeződik rá, és újabb pletykák kapnak szárnyra a szokatlan személyiségéről... 𝑳𝒂𝒊𝒏𝒆 𝑨𝒓𝒅𝒆𝒓 az Albertai Egyetem női úszócsapatának feltörekvő reménysége maximalista, tüzes - és nem enged közel magához senkit. Főleg nem arrogáns olimpiai bajnokokat, akikről a rekordjain kívül nem sok jót pletykálnak. Amikor azonban az edzője a szemeszter végéig Hal gondjaira bízza, Laine hirtelen ott találja magát a fiú mellett, akit a legjobban szeretne elkerülni. A képlet egyszerű: Hal tudása és isten adta tehetsége lehet a szükséges ugródeszka a lány számára, Laine megtörhetetlen lelkesedése a sport iránt pedig újra rajtkőre állíthatja a fiút. Kettejük kombinációja mégis mindennek tűnik, csak működőképesnek nem. Hal csöndjei mögött azonban sokkal több rejtőzik, mint nagyképű arrogancia. És Laine sem azért taszít el magától mindenkit, mert nem vágyik senki közelségére. Egyikük sincs felkészülve arra a változásra, amit egymás életébe hoznak, de az árral szemben úszva is újra és újra egymásba sodródnak. ʙᴏʀíᴛó ɢʀᴀꜰɪᴋᴀ: ᴋɪᴍ ʜᴏᴋʏᴏᴜɴɢ
Egyszer Bak a sírba visz par a-b-e-i-l-l-e
a-b-e-i-l-l-e
  • WpView
    LECTURES 1,762
  • WpVote
    Votes 258
  • WpPart
    Parties 5
Matyinak egy nagy baja van az életben: a szülőfaluja, Bak. Talán azt még túlélné, hogy kirúgták a munkahelyéről, és hogy a barátja, Szabi megcsalta, de azt nem, hogy vissza kell költöznie a szüleihez. Bakon soha semmi nem történik, a kontrollmániás szülei továbbra is élnek-halnak a kocsmájukért, csak egy valami változott. Matyi kedvenc pultosát leváltotta valami egykedvű, örökké morcos srác, akivel semmiben nem hasonlítanak - azt leszámítva, hogy róla is legalább annyi pletyka terjeng, mint Matyiról. Ám amikor Szabi újra felbukkan az életében, Matyi mindent megtesz, hogy visszamehessen hozzá, és ott hagyhassa Bakot - ekkor pedig csak az új pultosra számíthat, hogy kihúzza a bajból... A fantasztikus borítóért nem tudok elég hálás lenni, nagyon szépen köszönöm @lavande11-nek! <3
Pilvax par LeaIris2001
LeaIris2001
  • WpView
    LECTURES 1,012
  • WpVote
    Votes 70
  • WpPart
    Parties 16
Lea az ország egyetlen orvosi egyetemére sem nyer felvételt, viszont Debrecenbe a BTK-ra igen, méghozzá anglisztikára. Arra a szakra, amelyet csupán azért húzott be, hogyha semmi sem sikerülne, legalább egy évig az egyetemen vegetáljon és nem a sötét hálószobájában. Bár egy porcikája sem kívánja, az életét pedig teljes kudarcnak tekinti, végül mégis beiratkozik és beköltözik a kollégiumba. Lassan beletörődik a sorsába, és inkább igyekszik a legtöbbet kihozni a helyzetből, amikor az első félévben meglát egy hirdetést, hogy egy számára teljesen ismererlen zenekar új tagokat keres. A lány azon az alapon, hogy ennél többet úgysem veszíthet, elmegy a meghallgatásra, ezzel pedig olyan lehetőségek tárháza nyílik meg előtte, amelyekről eddig nem is gondolta, hogy élete nevetségesen rosszul osztott paklijában benne lehetnek egyáltalán. A bétázásért ezer hála és köszönet Laufreyának. ❤️ (Nélküled határozottan nem ez lett volna ebből a sztoriból. :D)
Assassin's Creed - I make my own luck (Shay ff.) par NorthernWishes
NorthernWishes
  • WpView
    LECTURES 121
  • WpVote
    Votes 18
  • WpPart
    Parties 10
"A történelembe talán úgy kerülök be, mint áruló, lázadó vagy renegát. De nem számít, hogy a történelem miképp emlékszik rám, az számít, hogy én a saját hitvallásomat követtem." ~ Shay Patrick Cormac Shay Cormac X saját karakter párosítással fűszerezett sztorival érkezem meg az Assassin's Creed fandomba. Természetesen semmi nem a sajátom, a Ubisoftnak örök hálával tartozom a játékokért, a történetekért és a remek karakterekért. Ezt a hálát pedig borzalmas fanfictionnel fejezem ki, mi mással :D
Az ördög fasza után kettővel par Abigel_Szello
Abigel_Szello
  • WpView
    LECTURES 30,460
  • WpVote
    Votes 3,521
  • WpPart
    Parties 25
Milánt a lógása és bukása miatt egy nyárra száműzetésre kényszerítik egy tanyára, az ördög fasza után kettővel. Az apjával kell laknia, akit alig ismer. A tanya ráadásul tele van állatokkal, és ott a Futóbolond is, aki felborzolja Milán amúgy sem nyugodt idegeit. Vajon sikerül visszajutnia valahogy Pestre, ahol a barátai és Dávid vár rá, vagy kénytelen lesz eltölteni egy hosszú és unalmas nyarat az alföldi tanyán? Friss kéthetente vasárnaponként!
Éljem túl par dagdrivare
dagdrivare
  • WpView
    LECTURES 4,686
  • WpVote
    Votes 687
  • WpPart
    Parties 20
Bence egy dolgot akar az élettől: eltemetni magát. Bence ugyanis halott. Motorbalesete volt, és belehalt. Csakhogy ezt valamiért senki nem akarja elhinni neki: se az anyja, se az ex-barátnője, Kami, se az a bosszantóan vonzó boncsegéd a kórházban, ahova Bence elsőként próbálja beutaltatni magát. Bence mindent megpróbál, hogy bebizonyítsa, tényleg halott, ám hamarosan ennél súlyosabb problémával kell szembenéznie: Kőhalmi doktort, az osztály patológusát meggyilkolják, és ha Bence nem vigyáz, a végén még ezt is rákenik. Pedig ő nem akart mást, csak békében nyugodni...
Köd mögöttem par ZsuzsaRks
ZsuzsaRks
  • WpView
    LECTURES 2,119
  • WpVote
    Votes 266
  • WpPart
    Parties 28
🕰️Ha valaha elgondolkodtál már azon, hogy hová szöknél el egy időgéppel; 🕰️ ha te is szívesen kávéznál Kosztolányi Dezsővel, részegednél le kétes kocsmákban Karinthy Frigyessel, és nem éreznéd zavarban magad még akkor sem, hogyha Petőfi Sándort kellene meggyőznöd arról, még soha életedben nem hallottad a talpra magyar szóösszetételt, de különben nagyon tetszik; 🕰️ vagy ha egyszerűen csak érdekel az, hogyan boldogul - vagy hogyan nem boldogul - három utazó 1909-ben, akkor tarts velem! 👥Facebook: Rókás Zsuzsa írói oldala 📸Instagram: rokas_zsuzsi 📖Blog: https://rokaszsuzsa.blogspot.com/
Tüphón arca par damitalaino
damitalaino
  • WpView
    LECTURES 19,941
  • WpVote
    Votes 1,568
  • WpPart
    Parties 71
„ - És ʜᴀ ᴀ ʟᴀ́ɴʏ ɴᴇᴍ ʜɪsᴢ ᴀ sᴢᴏ̈ʀɴʏᴇᴛᴇɢᴇᴋʙᴇɴ? Tᴜ̈ᴘʜᴏ́ɴ ʜᴀʟᴋᴀɴ ғᴇʟɴᴇᴠᴇᴛᴇᴛᴛ, ᴍɪɴᴛ ᴀᴋɪ ᴊᴏ́ʟ ᴍᴜʟᴀᴛ ɴᴀɪᴠ ғᴇʟᴠᴇᴛᴇ́sᴇᴍᴇɴ. Fᴀ́ᴊᴏ́, ᴍᴀʀᴏ́ ᴏ̈ɴɢᴜ́ɴʏ ᴠᴏʟᴛ ᴇʙʙᴇɴ ᴀ ɴᴇᴠᴇᴛᴇ́sʙᴇɴ. - Mɪɴᴅᴇɴᴋɪ ʜɪsᴢ ᴀ sᴢᴏ̈ʀɴʏᴇᴛᴇɢᴇᴋʙᴇɴ - ᴊᴇʟᴇɴᴛᴇᴛᴛᴇ ᴋɪ ғᴇɴɴʜᴀɴɢᴏɴ, ʜɪᴅᴇɢᴇɴ. - Kᴜ̈ʟᴏ̈ɴᴏ̈s ᴍᴏ́ᴅᴏɴ ᴀᴋᴋᴏʀ, ʜᴀ ᴇᴢ ʟᴇᴋᴇʀᴜ̈ʟ. - Kᴇᴢᴇ ᴀ ᴍᴀsᴢᴋ ғᴇʟᴇ́ ɪɴᴛᴇᴛᴛ, ʜᴏɢʏʜᴀ ɴᴇᴛᴀ́ɴ ɴᴇᴍ ᴇ́ʀᴛᴇɴᴇ́ᴍ ᴀ ᴄᴇ́ʟᴢᴀ́sᴛ. - Aᴋᴋᴏʀ, ʜᴀ ᴇᴢ ᴀ ᴍᴀsᴢᴋ ᴇʟᴛᴜ̋ɴɪᴋ, ᴀ sᴢᴏ̈ʀɴʏᴇᴛᴇɢᴇᴋ ʜɪʀᴛᴇʟᴇɴ, ᴠᴀʀᴀ́ᴢsᴜ̈ᴛᴇ́sʀᴇ ᴠᴀʟᴏ́sᴀ́ɢᴏsᴀᴋ ʟᴇsᴢɴᴇᴋ." *** Oroszország, az 1800-as évek közepe. Sorana Mikhailovna Yahontova grófné Moszkvától messze, vidéken él, férjével. Házassága gúzsba köti a lányt, a gróf kegyetlen bánásmódja miatt szenved. Furcsa, titokzatos betegsége pedig az életét veszélyezteti. Ám egy nap találkozik egy rejtélyes, maszkos férfival, aki különös ajánlatot tesz a nőnek. *** A javitásban segít @AlientaMoVilo , köszönet érte ! A történetben elöfordul : - Eröszak / családon belüli erőszak - Gyilkosság - Durva beszéd - Droghasználat - Felnőtt tartalom Helyezések : 🥇1.helyezés romantikus kategóriában ( 2022.06.08. ) 🏅1. Helyzés zene kategóriában (2023.01.27 ) 🏅 1. Helyezés Történelmi fikció kategóriában ( 2022.08.04. )