Kedvenceim befejezett ❤
43 story
Fétis || ✔️ بقلم No_kindness
No_kindness
  • WpView
    مقروء 381,314
  • WpVote
    صوت 17,293
  • WpPart
    أجزاء 42
Milyen is egyetemistának lenni? Szabadság, kevés szülői kontroll, jobbnál jobb bulik, megannyi emlék, amikre később boldogan emlékezünk vissza. Nem hiába van az a mondás, hogy az egyetemi évek lesznek életünk legszebb és legmeghatározóbb évei. Már akinek. Bogdán Stefánia most kezdi el második évét az egyetemen, hogy véghezvigye a tanulmányait és hivatásos gyógyszerész legyen belőle. A nagyszájú, "ami a szívemen, az a számon" típusú lánytól eléggé messze áll a szakma, pláne úgy, hogy a tanulás mellett az egyetemvárosban lévő kocsmában dolgozik. Ő az, aki antiszociális módra igyekszik a lehető legtávolabb maradni a banzájoktól, ezzel is megelőzve a bajt és a felesleges stresszforrást, hiszen az egyetlen célja, hogy a diplomáját a kezében tarthassa. Azonban, hogy jobb kollégiumi elhelyezést kapjon a következő szemeszterre, kénytelen lesz feláldozni az elveinek egy részét és segítőként részt venni a gólyatáborban, hogy segítse a leendő elsősöket. Ráday Konrád harmadéves jogász hallgató, aki nemcsak a bizonyos és sokat emlegett "A" kollégiumi épületnek a bizottsági tagja, hanem emellett a jogi kar hallgatói önkormányzatának az elnöke, van beleszólása a dolgok alakulásába, csak úgy mint például egy gólyatábori tematika kialakításában, totális ellentéte Stefániának, mind természetben, mind pedig gondolkozásban. Egyetlen este a gólyatáborban képes kettejük életét olyan mértékben összekötni, ami a későbbiekben is hatással lesz a tetteikre. Pedig azt szokás mondani, hogy ami a gólyatáborban történt, akkor az ott is marad. De mi történik, hogyha mégsem? [ CJE SOROZAT ELSŐ RÉSZE ]
+11 أكثر
Nincs szükség szavakra بقلم sajtosstangli
sajtosstangli
  • WpView
    مقروء 75,881
  • WpVote
    صوت 3,809
  • WpPart
    أجزاء 30
Sebastian élete nem éppen mesébe illő, árvaházban nő fel, a bátyját örökbe fogadják. Ha a gyermekkori traumái és a megfékezhetetlen alteregója nem lenne elég, Sebastiant beszippantja a drogkereskedés és a bandaháborúk. A sors azonban új esélyt kínál számára, Thomas Woods atya személyében, aki a fiú ódzkodása ellenére a bátyja, Andrew Woods házába viszi. Itt ismerkedik meg Isabelle-lel, a ház urának lányával, aki szintén a saját démonaival küzd és a maga keresztjét cipeli a hátán: nem beszél. A két fiatal élete keresztezi egymást, ám a boldog befejezés várat magára, mert Sebastian élete komoly veszélyben forog. Vajon sikerül megmenekülnie a fiúnak, vagy a múltja végérvényesen felemészti őt? 2018. 11. 04. - #2 - szerelem Minden jog fenntartva, 2017 GGL A borítóképen Joel Pimentel (forrás: WeHeartIt)
Ami benned van(JM) ~ Befejezett بقلم ParkSandraa
ParkSandraa
  • WpView
    مقروء 109,159
  • WpVote
    صوت 9,252
  • WpPart
    أجزاء 33
-És miért szeretnél lefogyni? Mi az oka annak, hogy most ennyire elhatároztad magad erre? -A bosszú. -Érdekes. Segítek. Egy pufók lány története, akit a szerelme csak azért hagy el, mert nem bírta elviselni a túlsúlyát. Minji eleinte kétségbe esik és elkeseredik, egészen addig, amíg nem találkozik Jiminnel. Innentől kezdve a bosszú hajtja és a fiú iránti érzelmei.
Inside Out || ✔️ بقلم No_kindness
No_kindness
  • WpView
    مقروء 457,141
  • WpVote
    صوت 18,479
  • WpPart
    أجزاء 27
"Új tanév, új kezdet" - mondja ezt az összes olyan amerikai, ikonikussá vált tinifilm, ahol a társadalmi ranglétra alján álló, minden gúny célpontjává váló lányból a nyári hónapok alatt egy teljesen másik ember lesz és hirtelen mindenki vele szeretne jóban lenni, miközben az ősi ellenségét, aki általában a gimi szurkolócsapatának a vezetője, teljesen megsemmisíti. Csakhogy ennek a fele sem igaz, mert varázsütésre nem képes megváltozni semmi sem. Brinley Whitters tölthetné be a glow upon keresztülmenő gimis szerepét, aki bosszút áll azokon, akik kiröhögték a háta mögött és megkeserítették életét, hogyha a filmes univerzumban lennénk, hiszen elvált szülök gyerekeként a teljes nyarát Spanyolországban töltő lány, az anyja hatására kikupálódott. Azonban neki egyetlen cél lebeg a szeme előtt: kibírni a maradék két évét a gimi falai között konfliktus vagy bármiféle botrány nélkül, a háttérbe húzódva. Tökéletesen jól elvan a saját kis világában a barátaival, Maddie és Kyle társaságával. Viszont a látszat néha csal, a barátokról könnyedén kiderülhet, hogy mégsem azok, míg az ellenségnek hitt személyek hamar a szívedbe tudják lopni magukat. Ahhoz pedig, hogy erre rájöjjön Brinley nem kellett más, minthogy az apja új barátnőt szerezzen, valamint regisztráljon a sulis barátszerzős programban. Ez minden, csak nem egy szokásos tanév kezdete a St. Louis High Schoolban.
After 2 بقلم imaginator1D
imaginator1D
  • WpView
    مقروء 544,852,749
  • WpVote
    صوت 10,327,896
  • WpPart
    أجزاء 103
This is the sequel (continuation) of After. Hardin and Tessa's relationship will be tested in ways she never expected, but he knew of all along.
After 3 بقلم imaginator1D
imaginator1D
  • WpView
    مقروء 791,730,417
  • WpVote
    صوت 9,455,765
  • WpPart
    أجزاء 100
The passionate story of Tessa and Hardin continues as family secrets, deep betrayals, and career opportunities threaten to tear them apart.
Before بقلم imaginator1D
imaginator1D
  • WpView
    مقروء 18,734,361
  • WpVote
    صوت 438,591
  • WpPart
    أجزاء 20
He never knew life could be this way, but truly if he did, he wouldn't have cared. He cared about nothing, not even himself until her. Before her, he was empty/ Before her he knew nothing of joy or completion, and this is his journey to his life After her.
+2 أكثر
After بقلم imaginator1D
imaginator1D
  • WpView
    مقروء 726,297,892
  • WpVote
    صوت 11,506,346
  • WpPart
    أجزاء 114
Tessa Young is an 18 year old college student with a simple life, excellent grades, and a sweet boyfriend. She always has things planned out ahead of time, until she meets a rude boy named Hardin, with too many tattoos and piercings who shatters her plans.
He stole my car and ran away with my heart بقلم kerlekvigyazzram
kerlekvigyazzram
  • WpView
    مقروء 263,766
  • WpVote
    صوت 18,317
  • WpPart
    أجزاء 35
- Szóval, balerina- suttog, de így is pontosan hallom minden szavát.- Nem kell félned. Nem vagy egyedül.
Játszva szeretni /befejezett/ بقلم Wonkayon
Wonkayon
  • WpView
    مقروء 370,406
  • WpVote
    صوت 16,335
  • WpPart
    أجزاء 99
Egy kis részlet ha tetszik olvass bele a könyvbe is. "Azzal hogy itt vagy. Azzal hogy vissza jöttél. Vissza jöttél értem csakis, azért mert aggódtál. Azzal hogy azt az estét felejthetetlené tetted.Csak azzal, hogy itt voltál velem. Csak azzal, hogy el jöttél, amikkor hallottad, hogy szomorú vagyok. Ezért el jöttél. Mindent félre raktál csak miattam. Mindent félre tettél. Csak én voltam a fontos. Mindig mellettem vagy mikkor itt kell, hogy legyél. Mindig az arcomra mosolyt bírsz csalni. Mindig meg vigasztalsz. Ha kell, még harcolsz is értem. Pont, mint a szőke herceg a fehér loval, De értem egy barna herceg jött fekete motorral. "