𝐅𝐢𝐫𝐬𝐭 𝐥𝐚𝐧𝐠𝐮𝐚𝐠𝐞
Истории 11
𝐌𝐄𝐋𝐓𝐃𝐎𝐖𝐍-Összeomlás  (𝓗.𝓢) (Befejezett) на Ladybady
Ladybady
  • WpView
    Прочтений 55,830
  • WpVote
    Голосов 3,974
  • WpPart
    Частей 59
"A mi szakmánkban soha, semmi sem az, aminek látszik, és senki sem az a személy, akinek mondja magát. Mindennek ára van, és alkalomadtán a legjobbak is belefeledkeznek a dicsőségbe." Reese Miller már kiskorától kezdve az egyenruháról és mások segítéséről álmodozott emellett pedig lázba hozták a felmatricázott autók, amiknek a tetején kék villogók kaptak helyet. Évekig vért izzadva vett részt a kiképzéseken, majd amikor újoncként bekerült a rendőrség falai közé kezdte végre otthon érezni magát. Ez az érzület viszont csak addig tartott, míg meg nem jelent a főnöke Dean Norton, aki habozás nélkül a lány nyakába varrt egy komoly ügyet, amelyben három gyilkos mészárlást rendezett az egyik közeli szórakozóhely udvarán. Reese beletemetkezett volna a munkába, nem is sejtve azt, hogy nem egyedül kell majd végigcsinálnia a nehéz feladatot. Azonban kapott egy társat, a rutinos Styles nyomozót, aki túlontúl arrogáns és lekezelő volt, hiszen megterhelő évek álltak mögötte. A partnerek nem jöttek ki jól, egészen addig, míg egy komoly eset meg nem változtatta a gondolkodásmódjukat és rá nem döbbentek, sokkal nagyobb szükségük volt egymásra, mint képzelték. @Ladybady 2020. 06.27. Minden engem illető jogot fent tartok! A történetnek nincs valóságalapja, előfordulhatnak benne obszcén kifejezések, vér, erőszak és felnőtt tartalom. Gyenge idegzetűek kérem ne olvassák! Köszönöm!
A Szüzek Köre на PCStefany
PCStefany
  • WpView
    Прочтений 1,659,802
  • WpVote
    Голосов 74,168
  • WpPart
    Частей 21
Avery Blue egy teljesen átlagos, tizenhét éves gimnazista, aki iskolába jár, néha lekési a buszt, leejti az ebédjét a menzán és szenved a tanórákon. Az ő neve még szerepel azon a bizonyos listán, amit egy ismeretlen ember szerekeszt az interneten. Ez a Szüzek Köre. Egy lista, amely tartalmazza a Washington High szűz lányainak neveit. Senki sem tudja hogyan, de a lista mindig frissül és mindig pontos. Samuel Jones pont a szöges ellentéte Averynek: szexi, népszerű és a lányok a karjaiba ugranak, elég csak megszólalnia. Egy házibuli alkalmával viszont születik egy alku. Adam, Sam egyik közeli barátja fogad a fiúval, hogy eltörli a Szüzek Körét a föld színéről azzal, hogy minél több lányt fektet meg a listáról. Az nyer, aki több lányt csábít az ágyába. A fiú részegen, vérbeli nőcsábászként belemegy a játékba. Sam viszont egyvalamire nem számít. Az pedig nem más, mint Avery Blue. (c) 2016. @PCStefany, Wattpad - befejezett.
sʜᴇʟᴛᴇʀ-Menedék (H.S) ❁Befejezett❁ на Ladybady
Ladybady
  • WpView
    Прочтений 199,031
  • WpVote
    Голосов 11,999
  • WpPart
    Частей 70
„ (...) szemei smaragdzöld csillogása nyugodtsággal töltött el, míg tetovált karjainak erős ölelése biztonságérzetet adott. Midőn először körém fonta kezeit, sok idő után ismét teljesen biztonságban éreztem magam. Mikor kiejtette a nevemet addig nem érzékelt bizsergés kezdődött hasamban, arcom akaratlanul kipirult, míg kezeim remegni kezdtek. Abban pillanat amikor Vadvirágként becézett szívem üteme megváltozott őrjítően gyorsan kezdett el verni bordáim szolgálta természetes börtönében. Mert Ő volt a menedékem. Ő volt minden, amire szükségem volt. Miatta nem adtam fel, mikor a sötét hullámok körém gyűltek és készültek volna elnyelni..." „- A menedékem lettél, az otthonom és emiatt többé már nem érzem magam hontalannak..." Harry Styles, a londoni főnyomozó sosem hitt a babonákban, Istenben vagy akár a Sátánban... sőt a szerelemben sem. De az élete száznyolcvan fokos fordulatot vett, mikor megismerkedett Madison Clark-al, akinek családját brutális körülmények között meggyilkolták. Vajon a fiatal Madison képes meglágyítani Harry szívét, és felfedni előtte, hogy a szeretet mégsem olyan fájdalmas és keserű, mint amilyennek Ő hiszi? Sikerül megtalálniuk a lány családjának gyilkosát? Madison képes lesz leszámolni a démonjaival, és minden gátlás nélkül szeretni tudja Harry-t? **Gyenge idegzetűek ne olvassák, kérem! Helyenként erőszakot, vért és 18+-os jelenteket tartalmazhat! Ezt figyelembe véve olvasd! Köszönöm!**
Virágszálam на csokisleves
csokisleves
  • WpView
    Прочтений 27,447
  • WpVote
    Голосов 2,009
  • WpPart
    Частей 49
❝Miért tenne ilyet? Ezt kérdezte magától Miles, amikor az év utolsó napján, hótól latyakos cipőben megismerte a lányt, aki épp fagyit evett a mínusz tizenegy fokos hidegben. Mire másnapra megtudta a választ kérdésére - már beleszeretett. De ők csak két idegen voltak, akik együtt töltöttek egy estét - mint két barát. Akik közül az egyik gyászolt és még fogalma sem volt róla, hogy hamarosan még egy oka lesz a gyászra. A másikuk pedig nyolc évet élt rossz emberek között és túl kellett lépnie rajta, de akkor még képtelen volt rá. Öt hónappal később virágok rügyeztek, a madarak örömdalt énekeltek és Pamacs, az egyikük macskája sokat evett. Hogy még is történt ekkor? Eljött a tavasz és a két idegen újra találkozott. De ez alkalommal már nem tudtak úgy élni, hogy ne lássák egymást szinte minden nap. Kivéve, amikor... ❞ © Futó Eri, 2020
Smart ass H.S. /Hun./ Bef. на barczaemi
barczaemi
  • WpView
    Прочтений 372,579
  • WpVote
    Голосов 13,509
  • WpPart
    Частей 50
Arrogáns,tapló egyben csábító.A legrosszabb párosítás. „...néztem ahogyan meg áll az út szélén, leállítja a motorját majd le emeli magáról a fekete bukó sisakját,így feltárul előttem a pimasz mosolya,kezelhetetlen kócos,göndör haja és a rikítóan zöld szemei." A történetben előfordulhat trágár szavak és alkohol használata is. Ajánlott: 16 éven felülieknek. -A történet csupán az agyam szüleménye.Minden szerzői jog fenntartva.-
The Jungle //h.s// befejezett на cold_bee
cold_bee
  • WpView
    Прочтений 7,407
  • WpVote
    Голосов 458
  • WpPart
    Частей 32
Danielle Monroe egy 17 éves kamasz lány aki minden nap a túlélésért küzd akárcsak társai. Egy dzsungelben kell élniük ami nem éppen barátságos és biztonságos. Vajon sikerül minden megpróbáltatáson teljesíteniük? //2018.// //A könyv tartalmaz dolgokat miket a The 100, Kass Morgan azonos című regényén alapuló sorozatból szedtem.// //Valamint néhol szintén tartalmaz egyesek számára kifogásolható részeket//
A Szívek Királynője - A Boszorkány (Javítás Alatt✒️📖) на Hearts_queen_of
Hearts_queen_of
  • WpView
    Прочтений 201,121
  • WpVote
    Голосов 3,535
  • WpPart
    Частей 11
Irina Miller egy átlagos lány. Legalábbis egészen addig ezt hitte magáról, amíg meg nem ismerte az új családját. Olyan dolgokat tud meg, amig fenekestül felforgatja az èletèt. Amiben sosem hitt, pont αz válik valósággá, és minden áron őt αkαrjα! Te mit tennél, ha α legrosszabb rémálmáíd egyszercsak valósággá válnának? A lánynak hamar rá kell jönnie, hogy akik α közelébe vannak, nem azok akiknek látszanak! "Amikor α mult, ismétli önmagát"
Elkerülhetetlen на Fenrir829
Fenrir829
  • WpView
    Прочтений 114,341
  • WpVote
    Голосов 8,961
  • WpPart
    Частей 38
- TE LÁTSZ ENGEM! - ismételte elcsukló hangon. - Végre! - a hangja valahol a sírás és a nevetés között volt. - Végre valaki lát engem. - a szellemfiú térdre rogyott Lujza előtt és a kezébe temette az arcát." Ha látnád a holtakat, Te nem félnél? A házadban, az iskoládban, a metrón, mindenütt. Lehet, hogy inkább próbálnál tudomást sem venni róluk. Csakhogy az ember nem tudja örökké másnak tettetni magát, mint aki. Lujza sem tudja elkerülni végzetét. A sors pedig egy jóképű, felettébb szószátyár halott fiú alakjában érkezik.
A leszármazott✔️-{ Befejezett } на DianaSun08
DianaSun08
  • WpView
    Прочтений 168,444
  • WpVote
    Голосов 10,136
  • WpPart
    Частей 55
- ,,Sok év eltelt, s sok év van még hátra. Talán egyszer majd minden véget ér, Ki tudja? Szemében a könnyek, Melyek feketére színeződnek, Lángterként pusztítva el az egész világot, Melyet Ő annyira védett. Reményed soha oda ne vesszen, Hisz eljön majd Ő, hogy megmentsen. Szárnyaló hátasán igázza le a gonoszt Ezzel elhozva az Igazságot." ~ 1.Kötet ✔️ 2018.04.27.-2018.07.28. ~ 2.Kötet ✔️ 2018.08.13.-2019.04.06.
Tűz és víz на SzentKecske
SzentKecske
  • WpView
    Прочтений 647,037
  • WpVote
    Голосов 42,692
  • WpPart
    Частей 119
Mit csináljon az ember lánya ha a víz elem birtoklója? És mitévő legyen akkor, ha a gimiben pont a tűzvarázsló mellé osztják be partnernek? Az meg már hab a tortán, hogy az illető totál bunkó, nagyképű, agresszív, és tipikus macsó. De ami a legrosszabb, mit kezdjen vele, ha egy idő után belezúg? Vajon az ellentétek tényleg vonzzák egymást, vagy ez csak klisé? Kiderül, ahogy az egyszerű gimis történet sokkal komolyabb cselekménnyé szélesedik ki. #1 in DRAMA - 2022. 07. 21. #1 in FANTASY - 2021. 12. 19. #1 in HUMOR - 2021. 10. 08. #1 in ROMANTIKUS - 2021. 03. 30.