kk
14 stories
Fétis || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 381,241
  • WpVote
    Votes 17,293
  • WpPart
    Parts 42
Milyen is egyetemistának lenni? Szabadság, kevés szülői kontroll, jobbnál jobb bulik, megannyi emlék, amikre később boldogan emlékezünk vissza. Nem hiába van az a mondás, hogy az egyetemi évek lesznek életünk legszebb és legmeghatározóbb évei. Már akinek. Bogdán Stefánia most kezdi el második évét az egyetemen, hogy véghezvigye a tanulmányait és hivatásos gyógyszerész legyen belőle. A nagyszájú, "ami a szívemen, az a számon" típusú lánytól eléggé messze áll a szakma, pláne úgy, hogy a tanulás mellett az egyetemvárosban lévő kocsmában dolgozik. Ő az, aki antiszociális módra igyekszik a lehető legtávolabb maradni a banzájoktól, ezzel is megelőzve a bajt és a felesleges stresszforrást, hiszen az egyetlen célja, hogy a diplomáját a kezében tarthassa. Azonban, hogy jobb kollégiumi elhelyezést kapjon a következő szemeszterre, kénytelen lesz feláldozni az elveinek egy részét és segítőként részt venni a gólyatáborban, hogy segítse a leendő elsősöket. Ráday Konrád harmadéves jogász hallgató, aki nemcsak a bizonyos és sokat emlegett "A" kollégiumi épületnek a bizottsági tagja, hanem emellett a jogi kar hallgatói önkormányzatának az elnöke, van beleszólása a dolgok alakulásába, csak úgy mint például egy gólyatábori tematika kialakításában, totális ellentéte Stefániának, mind természetben, mind pedig gondolkozásban. Egyetlen este a gólyatáborban képes kettejük életét olyan mértékben összekötni, ami a későbbiekben is hatással lesz a tetteikre. Pedig azt szokás mondani, hogy ami a gólyatáborban történt, akkor az ott is marad. De mi történik, hogyha mégsem? [ CJE SOROZAT ELSŐ RÉSZE ]
ᴏɴʟʏ ʏᴏᴜ | ✔ by ___szasza___
___szasza___
  • WpView
    Reads 21,063
  • WpVote
    Votes 1,419
  • WpPart
    Parts 23
"A szerelemre nincs magyarázat, ahogy a végre sem. Mert ezek megmagyarázhatatlan dolgok, amiket senki sem fog megérteni. Csak te." Hosszú éveket tudhattunk magunk mögött, míg egy újabb mélypontra nem érkeztünk. Nem tudom, hogy csináltuk eddig, de most sem szabadna feladnunk. Mond csak, leszünk-e elég erősek ahhoz, hogy ezt is túléljük vagy már minden elveszett? Mert én, csak érted élek. [ha már elolvasod, hagyj nyomot magad után, hogy tudjam a véleményed] [au - teljesen eltér a valóságtól, shawn nem híres benne] [akik nem szeretik shawnt azok is elolvashatják, mert csak a személyazonosságát vettem fel]
Better off ✔ by winterloveeee
winterloveeee
  • WpView
    Reads 16,000
  • WpVote
    Votes 851
  • WpPart
    Parts 38
azt hittem, hogy szeret... de átvert... ezt nem tudom neki megbocsájtani... "Jobb leszek nélküled Jobb lesz az, ha én leszek a vad. Az utcákat jártam, hogy kitisztítsam a fejem, vagy ezerszer. Jobb leszek nélküled, ha nem vagy mellettem..."
Breathe ( Harry Styles f.f) Befejezett by KrmenFarkas
KrmenFarkas
  • WpView
    Reads 86,155
  • WpVote
    Votes 2,875
  • WpPart
    Parts 37
- Soha többé nem hagylak el!- Suttogta fülembe, majd könnyes szemeit rám emelte, melyek most még zöldebbnek hatottak. - Csak tarts ki még egy kicsit!- Szipogott, majd remegő kezét arcomhoz emelte és simogatni kezdte jéghideg bőröm. Féltem, hogy mitől a haláltól a magánytól de legfőbbként attól, hogy ismét elhagy engem.
Chica (H.S) •Befejezett• by Ladybady
Ladybady
  • WpView
    Reads 209,764
  • WpVote
    Votes 9,589
  • WpPart
    Parts 68
"-Chica.-suttogta. Megforgattam szemeim. -Ne hívj így.-mondtam miközben próbáltam tőle a legmesszebb csúszni de mivel az ágy szélén feküdtem nem lett belőle több mint pár milliméter. -Szeretnélek kiengesztelni.-suttogta még mindig. Fújtam egyet. -Nem kell. Csak hagyj békén.-hunytam be erősen szemeim. -Tudom hogy szeretnéd.-lehelte. Összevont szemöldökkel ránéztem. -Mit szeretnék?-hangom csendesen hasított a levegőbe de kíváncsi voltam válaszára..." !! Újrapublikált történet !! ~Figyelem!: A történet trágár szavak, erőszakot, bántalmazást, vért és +18-as jeleneteket tartalmazhat. Ezeket vedd figyelembe mielőtt olvasni kezded! Köszönöm!~ Millió puszi: Ladybady
Just Your Moon(H.S) by SinatraStyles01
SinatraStyles01
  • WpView
    Reads 198,332
  • WpVote
    Votes 9,934
  • WpPart
    Parts 103
all rights reserved(Minden jog fenntartva) Ne lopd! -Sosem akarlak elveszíteni! -Sosem fogsz. ****
Forever (Harry Styles)- befejezett by KittiFehr
KittiFehr
  • WpView
    Reads 23,970
  • WpVote
    Votes 745
  • WpPart
    Parts 58
Audrey Scott vagyok. Árvaházban nevelkedtem, de akkor....
Recovery - h.s  [hun] // befejezett by Ninaa194
Ninaa194
  • WpView
    Reads 26,889
  • WpVote
    Votes 1,955
  • WpPart
    Parts 94
"Az ilyesfajta szerelem már beteges volt, amiből soha nem fogsz tudni teljesen felépülni." - Charles Bukowski Eredeti író / Original writer: @thesunshineprince !! Engedéllyel fordítom / I only translate this story with the writer's permission! !! Figyelem! +16-os, illetve +18-as, valamint trágár beszéd, alkoholizmus, erőszak és droghasználat is előfordulhat! Csak saját felelősségre olvasd! 2018. 08. 16 - 2020. 12. 24.
Absurd Love by CsFru01
CsFru01
  • WpView
    Reads 103,565
  • WpVote
    Votes 2,941
  • WpPart
    Parts 58
-Tudod mikor öltöztetek minden kihallatszódott a szobámból. -Mi minden? -Lehet, hogy több van köztünk mint barátság, csak nem vesszük észre? -Lehet. -Lehet? Nem lehet biztos. Nem szoktam ilyeneket csinálni. Mikor először hozzád értem össze szorult a mellkasom. Te nem érzel így mikor velem vagy? -Én már a mentőautóban így éreztem. A töténetben előfordulhatnak +18-as jelenetek, illetve trágár kifejezések is. 2019. 06. 19. #1-harrystyles
Just Friends (Befejezett) by _RosieGold_
_RosieGold_
  • WpView
    Reads 138,278
  • WpVote
    Votes 7,097
  • WpPart
    Parts 88
,,Hogy mi az igaz barátság? Sokaknak csak egy színlelt dolog, egy ismeretlen fogalom vagy épp egy jobb kéz, ami kihúz a magányból. Nekem a barátság ennél sokkal többet jelentett. Számomra egy olyan embert szimbolizált, aki már születésemkor belopta magát a szívembe. Sokszor egy adott érzés a magasba emelt, vagy épp a mélybe taszított, de Ő mindig mellettem állt és vigyázott rám. Ő volt az, aki mellett sosem éreztem magam egyedül. Ő volt az, aki azt éreztette velem, hogy igenis fontos tagja vagyok az emberiségnek. De egyszer csak beleszerettem és minden megváltozott." - Abigail Potter ,,Voltak olyan emberek, akik nem ismerték a barátság valódi fogalmát. Ők magányosak voltak, vagy csak pótléknak használták őket. Én azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akiknek megadatott az, hogy igaz barátjuk legyen. Nekem volt valaki, aki ott volt bármikor, ha szükségem volt rá, valaki, aki úgy szeretett, ahogy voltam, valaki, aki törődött velem és megbecsült engem. Ő volt az, akit a családtagjaim közé soroltam, akiért az életemet is odaadtam volna. De egyszer egy hatalmas hiba folytán teljesen elvesztettem őt. Már nem ugyanaz volt, aki egykor." - Harry Styles ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az itt található fanfiction teljes egészében az én agyszüleményem. Sem a szereplőknek, sem pedig az eseményeknek semmi közük a valósághoz. A történetben előfordulhatnak obszcén (trágár) kifejezések, felkavaró részek. A történet nem ajánlott 17 éven aluli olvasók számára. Csak saját felelősségedre olvasd!