Scar olvasólistája
7 stories
Dark Night - Cupido's Toxic Arrow by BabyBlue1827
BabyBlue1827
  • WpView
    Reads 107
  • WpVote
    Votes 13
  • WpPart
    Parts 4
A világ tud a démonok létezéséről, akik, bár nem bukkannak elő mindennapos gyakorisággal, rettegésben tartják a társadalmat. Időközönként emberek tűnnek el nyomtalanul, és ha előkerülnek is, már halottak. Az éj csendjét halálsikolyok törik meg, a technikai eszközök pedig olykor pengeélen táncolnak. Az élet mindezek ellenére a rendes kerékvágásban működik, annyi különbséggel, hogy az iskolákban kötelező tantárgy a démontan, amivel az eddig szerzett tapasztalatokat vésik a diákok fejébe. Az ellenük való védekezés szinte egyetlen formájának tekintik a Tisztítást, amit csak bizonyos körülmények között, adott kortól lehet elvégezni. Mia Hussel, egy 19 éves, egykor gazdag nemesi család árvává vált lánya jelentkezik rá, amit szkeptikus bátyja, Kallen ellenez. Miát nem tántorítja el bátyja véleménye, és elmegy a szertartásra, a babonatánc közben pedig lecsapnak rájuk a démonok. Az őt elrabló teremtmény Chris, aki Miában önmaga egykori képét látja meg, emiatt pedig nem végez vele. Ezzel indítja meg a lavinát, ami visszafordíthatatlanul pecsételi meg mindkettejük sorsát, és aminek következtében csak egymásra számíthatnak. (Egyenlőre csak részletek, innen-onnan)
1 - Lucifer, a barátom?! (Befejezett) by KateSyrana
KateSyrana
  • WpView
    Reads 30,770
  • WpVote
    Votes 1,654
  • WpPart
    Parts 6
Szinte minden lány vágyik egy jóképű, vagány, menő srácra, aki veszélyes és vonzó. Szóval igazi rosszfiú. Tudjátok olyan, aki bármire képes, bármilyen csajt megkaphatna, ő mégis csak minket akar. Nos, nekem teljesült a vágyam. Kifogtam a világ legveszélyesebb rosszfiúját. A neve, Lucifer. Igen, pont ő, akire gondolsz. Hogy sikerült? Elmesélem. Figyelem! Könnyed sztori, senki ne vegye komolyan! :D Borító by _simple_stupid_
2 - Maya és Én (Befejezett) by KateSyrana
KateSyrana
  • WpView
    Reads 21,564
  • WpVote
    Votes 1,550
  • WpPart
    Parts 10
Néha még az ördög is vágyik egy kis szeretetre, ezért kiszemel magának egy lányt, lehetőleg olyat, aki magányos, félénk és titkon olyan rosszfiúkról álmodik, mint én. A nevem Lucifer és megtaláltam a nekem való lányt. Minden egész jól ment, amíg majdnem belehalt abba, hogy érintkezett az erőmmel. Sose akartam neki ártani, így jobbnak láttam, ha szakítok vele, még mielőtt tényleg nem okozom a vesztét. Ő másképp gondolta, és behajtott egy arkangyali tartozást, így most vele együtt csücsülök egy középiskolai padban. Bevallom pokolian hiányzott, szóval annyira nem is bánom a dolgot. Szerintem kezd megint minden sínen lenni közöttünk. Jah, ezt hittem, míg fel nem tűnt, egy démoni exem a suliban. Már előre félek az elkövetkezőktől.
Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett) by KateSyrana
KateSyrana
  • WpView
    Reads 98,657
  • WpVote
    Votes 8,818
  • WpPart
    Parts 47
Hello, A nevem Bonifác, Lucifer familiárisa vagyok, de jelenleg Lucánál lakom, akinek fogalma sincs pontosan mi vagyok. Hogy mi vagyok? Pokolmacska, balszerencse hozó, bajkeverő és mindezek mellé mindenről megvan a véleményem, amit ki is mondok. Ha ez nem lenne elég, hogy elolvasd a történetem (amit kétlek), akkor elárulom Lucifer is kap benne szerepet. Igen, bármilyen nem meglepő kiszemeli magának Lucát. Sikerrel jár-e, az kiderül.
Sötét Védelmező (Befejezett) by KateSyrana
KateSyrana
  • WpView
    Reads 96,856
  • WpVote
    Votes 7,471
  • WpPart
    Parts 90
Egy különleges kis jó boszorkány Védelmezőnek maga mellé vesz egyet a sötétség teremtményei közül. Vajon működhet a dolog, vagy eleve kudarcra vannak ítélve ők ketten? Mi lesz velük, ha kiderül a férfi több, mint egy vámpír? Olyan sötét erők birtokosa, ami elnyelheti a lelkét. Képes lesz megtanulni uralni, vagy végleg elveszti önmagát? És a lány? Ha több, mint egy átlagos boszorkány? Továbbra is védelmezni fogja sötét ereje birtokában, vagy megszegi ígéretét és ellene fordul? Létezhet olyan, hogy Sötét Védelmező? Vagy kizárt, hogy egy gonosz erő védelmezze a jót? Borítót Szyszyyy készítette.
Esti Mesék by KateSyrana
KateSyrana
  • WpView
    Reads 23,836
  • WpVote
    Votes 2,196
  • WpPart
    Parts 72
Itt kapnak helyet a rövidebb történeteim és novelláim. A Zeniten túl - fantasy, dráma Aurea - fantasy, dráma Lélekkristály - fantasy, kaland A Négy Lovas - fantasy, misztikus Fekete vizek titka - fantasy, dráma, romantikus Levander Jele - fantasy, romantikus Szex Isten - fantasy, romantikus A baj vérfarkassal jár - fantasy, romantikus Az Aranyvér átka - fantasy, rejtély, romantikus Így lettem vérfarkas... - fantasy, romantikus Egyszer volt... - A lány - fantasy, romantikus Atlantis - mitológia, fantasy, romantikus
Genosym by KateSyrana
KateSyrana
  • WpView
    Reads 6,043
  • WpVote
    Votes 778
  • WpPart
    Parts 127
Genosym - Túlélés Nem vagyunk egyedül. Cain ezzel a ténnyel egy éjszakai vadászata során szembesül. Az idegen lény, Shadow, egy genosym nevű faj tagja, és a segítségét kéri a túléléshez. A srác beleegyezik, mert ezzel az ő mindennapi boldogulása is könnyebbé válik. Csakhogy az élet sosem egyszerű. Shadow-ra katonák vadásznak. Cain mindent megtesz, hogy segítsen neki, mégis egyik bajból a másikba kerülnek. A helyzetük egyre bonyolódik, és a túlélésük kérdésessé válik. Néhány barát vajon elég lesz, hogy a történetük jó véget érjen? Genosym - Otthon A Genosym Tanács hírt kap arról, hogy talán van mód eredeti otthonuk helyreállítására. Ennek kiderítésével Shadow-t bízzák meg, aki Cain nélkül vág neki a találkozónak. Csakhogy semmi nem úgy alakul, mint tervezte. Az űrsiklóján titkon elbújt Cain tizenhat éves fia, Zack. Ha ez nem lenne elég a féregjáratból kilépve tűzharc közepén találja magát, találatot kap és a közeli bolygó felé zuhan. Megint. Hogyan mászik ki a tökéletlen duó a bajból, és jut el a találkozóra? Kiderül a történetből. Genosym - Eredet Zack sima fuvarra számított mikor elfogadta egy ismeretlen, sötét bőrű shy'mari megbízását. Az odaút sem volt eseménymentes, a hazaút viszont igazi drámát tartogatott számára. Otthonát az Egyesült Galaktikus Erők blokád alá vették, és a félreértés rendezése az ő nyakába szakadt. Nagynénje segítségében bízva útnak indul, de odaérve csak újabb problémával szembesül. Szerencsére néhány új és régi barát is segíti a helyzet megoldásában. Nyomozásuk pedig visszavisz egészen a genosymek történelmének kezdetére. Figyelmeztetés! Nyers szöveg, hibákat tartalmazhat!