Legjobb Larry könyvek
79 stories
Utolsó Vérig (Befejezett) by Sophie-Annee
Sophie-Annee
  • WpView
    Reads 53,385
  • WpVote
    Votes 5,535
  • WpPart
    Parts 28
Sokszor az emberek csak élik a mindennapi életüket, és teljesen megfeledkeznek arról, hogy az alvilág maga akár a szomszédban is lehet. Néha egy ártatlannak, bájosnak tűnő énekes, akár maffiózó is lehet. Néha egy erősnek tűnő, harcra kiképzett fiú lehet nagyon törött a múltja terhe alatt. Néha a dolgok csak nem azok, aminek látszanak. Louis Tomlinson még gyerek volt, amikor elvesztette az egész családját, és egy maffiózó család fogadta be őt. Elkerülhetetlen volt, hogy ő is ugyanazt az életet élje, még ha próbálja ezzel egyidőben egyéb álmait is megélni a zenekarával. Louis napról napra él, és a halál gondolata sem különösebben izgatja. Ebben a mentalitásban nevelkedett. Harry Styles egy fiatal srác, aki rejtélyes, sokakat sokkoló módon keveredett a japán szervezett bűnözés kezére, és így ma már a yakuza egyik legkedvesebb kincse. Egészen véletlenül pedig rajong Louis Tomlinsonért, mint énekes. Zayn Malik pedig Louis mostoha öccse, akivel ki nem állhatják egymást, de az orosz maffia sem kevésbé vallja azt, amit az olasz; család az család, ezért tűzbe is mennének a másikért.
Pszichopatával Egy Házban//Larry Stylinson// by Watermelon_myhusband
Watermelon_myhusband
  • WpView
    Reads 18,673
  • WpVote
    Votes 1,787
  • WpPart
    Parts 31
Alaptalan az optimizmus, amely szerint ami racionális, az egyúttal mindig jó is. Mondják, nem az a baj a pszichopatákkal, hogy nincs eszük, hanem az, hogy hiányoznak belőlük az érzelmek.
When Night Comes (LARRY AU 18+) by SebbyAkiya
SebbyAkiya
  • WpView
    Reads 10,746
  • WpVote
    Votes 930
  • WpPart
    Parts 19
"....mert Ő olyan volt a sivár életemben, mint az éltető napsugár, mi ha tehetné hamuvá avanzsálna engem és elsodorna a szél által ettől a csodától, kit csak Angyalnak nevezek. Ő pedig Louisnak hívja magát" Louis élete tökéletes volt, ám egy tragédiának hála, minden megváltozik. Minden új lesz, még is a legnagyobb fordulatot az életében egy személy hozza, ki csak Harrynek nevezi magát és a rejtélyes külalakját. !Figyelem! - A történetben előfordulhatnak trágár kifejezések, valamint 18+ jelentek! -
Harry Threestmas and Happy Lou Year!(BEFEJEZETT) by VeGotSomethingToTell
VeGotSomethingToTell
  • WpView
    Reads 33,239
  • WpVote
    Votes 1,420
  • WpPart
    Parts 7
🔞🔞🔞🔞🔞 Harry Stylesnak ritka foglalkozása van: intim fotókat készít szeretkező párokról. Rendelésre. Az üzlet virágzik, konkurencia híján a vendégköre gyakorlatilag végtelen. Harry sosem esett abba a hibába, hogy kapcsolatba kezdjen valamelyik kliensével. Harry sosem kívánta meg a fotóalanyait. Harry sosem csatlakozott a párokhoz, akik a kamerája előtt szeretkeztek. Eddig... 🔞🔞🔞🔞🔞
You're Still The One /HUSBANDS/(Larry Stylinson Ff) BEFEJEZETT by VeGotSomethingToTell
VeGotSomethingToTell
  • WpView
    Reads 23,907
  • WpVote
    Votes 2,736
  • WpPart
    Parts 17
🔞 A Tomlinson házaspár, Harry és Louis egy ideje külön él. Hatalmas szerelem kötötte őket egykor össze, az igazi NAGY SZERELEM. És bár az ellentétek vonzzák egymást mondás náluk is működött, végül ez okozta a kapcsolatuk vesztét. Louis visszafogottabb, csendesebb. Felvállalta ugyan a melegségét és elvette Harryt, de nem hivalkodott vele, nem partizott, a munkájának és az imádott férjének élt. Harry viszont úgy érezte, ennél több jár neki az élettől. Színeket akart és rivaldafényt. Úgy érezte, Louis letöri a szárnyait, ezért egy nagy veszekedés után összecsomagolt és elhagyta. Ennek két éve már, azóta Lou a munkájába temetkezett, amiben nagyon sikeres, tekintve, hogy semmi nem vonja el a figyelmét, Harry pedig megvalósította az álmát. Lounak soha nem lett senkije Harry után, magányosan él. Egy szép napon azonban kopognak az ajtaján. Harry az....
Texting ✉️ larry stylinson by ScreamInTheWind
ScreamInTheWind
  • WpView
    Reads 22,941
  • WpVote
    Votes 2,589
  • WpPart
    Parts 30
Ki a pokol írt rám? © futuoharry A történet teljes mértékben @futuoharry tulajdonát képzi! Én csak lefordítom.
Back to You by AuroraFables
AuroraFables
  • WpView
    Reads 8,401
  • WpVote
    Votes 722
  • WpPart
    Parts 6
Larry Xmas 2020! Harry pszichológusként már sok váratlan, sokkoló emberi sorssal és pácienssel találkozott, de még sosem volt olyan nehéz profiként fenntartani a pókerarcot, mint mikor az exe besétált az irodájába. 18+ Homoszexualitás
Murdered by H. E. S. - Larry Stylinson Befejezett - by Jenny28Mate
Jenny28Mate
  • WpView
    Reads 19,507
  • WpVote
    Votes 2,038
  • WpPart
    Parts 32
Louis áloméletet élhetne a hírességek világában, de egy része még felfedetlen az emberek előtt. Egyedül érzi magát és nem tud mit tenni ez ellen ráadásul eltitkolja igazi szexualitását is a nagyvilág elől. Harry a kékszeműnek megszállottja, és pontosan ezért van már egyedül évek óta. Louis elutasítása után pedig valami olyat tesz, amiből nem tud egyszerűen kimászni a szellemileg sérült, nem épp elméjű fiú, és fél, hogy szerelmére sem számíthat. Emberrablás, gyilkosság. De meddig irányítható egy beteg elme megszállottsága? Az egész történet csupán fikció! A mature warning a horror vonások miatt van kitéve! 2021.09.19. - #murderer - #1
Karácsonyi Kívánság / Larry Stylinson ff BEFEJEZETT by ElizaStrong
ElizaStrong
  • WpView
    Reads 5,029
  • WpVote
    Votes 371
  • WpPart
    Parts 6
2019 karácsonyára írt pár részes kis Larry novellám :)
Listen To Your Heart  /L.S. ff./ Befejezett by EsztyTomlinson
EsztyTomlinson
  • WpView
    Reads 19,660
  • WpVote
    Votes 1,483
  • WpPart
    Parts 18
Louis Tomlinson elhatározásra jut. Hogy meleg mivoltáról való pletykákat és csapattársai kétkedő pillantását megfékezze úgy dönt megkéri barátnője kezét. Eleanor London egyik legjobb esküvőszervezőjét kéri fel az álomesküvőjének megszervezésére, Harry Styles-t. Louis megpillantva a göndör hajú félistent nem tudja többé magába fojtani az igazi énjét. Befejezett történet. 2021.12.01.