____ Gond(olat)ok ~~ mert lelkem soha ki nem fogy a furcsa gondolatokból, még mindig fojtogat belülről minden, ki kell adnom őket magamból, ki tudja, talán már megőrültem... ♡♡ ❝Talán a beteljesületlen álmok a legédesebbek...❞ ❝S néha ha kicsit meg is halok, Hát újraélesztem magam, Vagy ha kell, A saját koporsómból rángatom ki magam Én magam leszek a szikla, amelyben megkapaszkodom ebben az életnek nevezett féktelen sodrásban❞ (A Szilánkjaim c. könyvem folytatása)

"- Menj oda hozzá! - kiáltotta a fülembe. - Mi? - néztem rá értetlenül. - Miért mennék? - Talán azért, mert téged néz - forgatta a szemét." Egy lány, aki csak menekülni próbál. De hát ez nem olyan egyszerű, igaz? Hisz a lány a múltjától is menekül. És mi van ha tényleg igazak a tündérmesék? Mi van, ha tényleg van valaki, aki majd megmenti őt? Egy fiú, aki nem gondolta volna, hogy egy hirtelen találkozás ennyire felforgatja majd az életét. A fiú, aki azt hitte, hogy már soha senkit nem fog tudni igazán szeretni. Lehet, hogy megérte a sok év szenvedés és szomorúság? Végül mindenki megérdemli a boldogságot. Ők pedig talán pont egymás karjaiban fogják ezt megtalálni.

Mit tennétek a helyemben ha egyik napról a másikra minden megváltozna? Én kiakadtam. Elég durván. Édesanyám egyedül nevelt fel ezért örülnöm kellene, hogy végre újra rátalált a boldogság és szerelem. Viszont ez a kapcsolat rákényszerít engem, hogy az egész eddigi életem fenekestül felforduljon. A barátaim, az iskolám, az otthonom.. Mindent fel kell adnom, hiszen költözünk. Ha valaki ezt végiggondolja, akkor hamar rájön, hogy én vagyok ennek a történetnek az elszenvedője. A költözésünk előtt pár nappal a legjobb barátnőm elrángat egy buliba, ahol elég gyorsan végetér a jókedvünk egy neveletlen tuskó miatt, akit azzal a tudattal hagyok faképnél, hogy először és utoljára látom. Akkor még nem tudtam, hogy ennél jobban nem is tévedhettem volna nagyobbat mert ott, akkor kezdődött el csak igazán az én saját történetem. "A szívem szerelmes belé,az agyam utálja őt."