Seleccionar todo
  • Miért ne?
    18.5K 229 18

    Egy fiatal lány, féktelen vággyal téved el a szerelem útvesztőjében. Bence, akivel Fanni hónapokig csak az Interneten beszélgetett, egyik este váratlanul felbukkan a lány házánál, hogy elvigye őt egy kis kocsikázásra. Főhősünk értetlenül áll a dolog előtt, hiszen sosem adta meg neki, pontosan hol is lakik, ráadásul...

    Madura
  • | Az Első Találkozás |
    342K 14.6K 61

    Az első találkozásnál már tudtam azt, hogy Benet Asherel még lesznek gondjaim. A szó szoros értelmében gondoltam azt, hogy ez a fiú még megfogja keseríteni az életemet. A gimnázium legfrissebb diákjaként próbáltam mindig mosolyogni, és eleget tenni a tanárok kéréseinek. Jó tanuló voltam, az anyukámék büszkék voltak rá...

  • Súlyos szerelem (Befejezett)
    212K 12.1K 17

    Dorothy Wix gyerekkora óta duci lány. Ám elhatározza, hogy ezen ideje változtatni. El is megy a munkahelye közelében lévő konditerembe, ahol személyi-edzőt fogad maga mellé. Hisz tudja, hogy nem épp a kitartásáról híres. Az edző pedig nem más, mint a pofátlanul jóképű Zed Adams. A srác minden, ami Dotty-ból hiányz...

    Completa  
  • |Bíborvörös Vágyak|
    220K 11.6K 55

    Te hiszel a legendákban és a természetfeletti lények létezésében? Gyerekkoromban szépnek tartottam a legendákat. Úgy tartottam, hogy a mesék és a legendák egy ismeretlen világot tartogathatnak a számomra. Édesapám számtalanszor mesélt a mumusról és különböző csúnya szőrnyekről. De elkésve jöttem rá arra, hogy nem isme...

  • Mostohabáty ajándékba (SZÜNETEL)
    301K 14K 119

    Hogy reagál egy 17 éves lány arra, hogy az apja mostohát próbál neki találni? Na és arra, hogy az új anyuci kisfiával egy suliba jár, ráadásul az Elit része? Vajon minden megváltozik körülötte vagy ő éli tovább a Kivetettek ostoba, eseménymentes életét? Még az is lehet, hogy egy népszerű ember élete sem olyan izgalmas...

  • 2 - Maya és Én (Befejezett)
    21.1K 1.5K 10

    Néha még az ördög is vágyik egy kis szeretetre, ezért kiszemel magának egy lányt, lehetőleg olyat, aki magányos, félénk és titkon olyan rosszfiúkról álmodik, mint én. A nevem Lucifer és megtaláltam a nekem való lányt. Minden egész jól ment, amíg majdnem belehalt abba, hogy érintkezett az erőmmel. Sose akartam neki árt...

    Completa  
  • Pocket Dial [Martinus ff.]
    19.9K 751 31

    Egy másodperc is elég volt ahoz hogy felfedezzék egymást. Minden egy boltban kezdődött és örökké tart. Főszereplőnk egy új sráccal ismerkedik meg akit először csak barát ként kezel, de rájön hogy jobban szereti mint bárki mást a világon. ¥.¥ HARMADIK STORY!!! ¥.¥ Ebben a történetben Brooke kB. olyan idős mint Matild...

    Completa  
  • A suli rosszfiúja👀🌙
    123K 4K 22

    A nevem Emily! Üdvözöllek a világomba! Tizenegyedikes vagyok, sulit cserélek mert a régit meguntam. Új emberek, új kihívások😏. Az új sulim Californiában van. Éld át velem a középsulit!

  • A rosszfiú szerelmes!
    2K 74 9

    Mint tudjuk a rosszfiúk menők, és mindig kitűnnek a tömegből. Mindig valami rossz dolgon jár a fejük és a jógyerekeket szellemnek tekintik. De vajon egy ilyen rosszfiú lehet szerelmes?! Olvasd el és megtudod! Jó szórakozást!

  • A suli menője és én [BEFEJEZVE]
    77K 1.8K 27

    Sziasztok ez az első regényem remélem tetszeni fog 😊 Rengeteg könyv van aminek ugyanaz a címe a története és egyéb. Viszont én máshogy írtam. Bár szerintem mindenki tudja, hogy kezdődik ha nem akkor ez meglepi lesz számodra. Remélem megjött hozzá a kedved :)

  • Alone ~ MOSTOHABÁTY
    137K 3.6K 40

    Mit érezhet egy olyan lány, akinek most törték össze a szívét...A napjai nagy részét a szobájában tölti, nem beszél senkivel és barátai sincsenek. Ráadásul ezt még tetézi az is, hogy a szülei nem rég váltak el! És az anyjának már is van valaki az életébe, fel kell hagynia eddigi életét, egy újabb férfi miatt anyja ked...

  • Kinyer?...
    180K 4.6K 43

    Benyitott Ő. Elkeztem hátrálni míg ő felém jönni. A hátam neki csapodótt a falnak ő meg előttem ált. -Szerelmes vagy belém?-kérdezi és hajol egyre közelebb. De nem válaszoltam. -Szerelmes vagy belém?-kérdezi meg újra szinte már az ajkaimra suttogva. -Igen-nyögöm ki mire megcsókol. Eliza egy átlagos lány barátokkal, ak...

  • A szomszéd fiú!!!! ❤️ [ Befejezett! ]
    174K 6K 22

    ❤️Egy átlagos lány vagyok, aki Floridában, él a szüleivel. Az életem rendben van, mig nem költözik egy fiú a szomszédba.❤️ Onnantól kezdve az életem felfordul.!! És semmi nem lessz a régi.!!!❤️

  • Empty Eyes(hun) •Completed•
    245K 11.5K 56

    Ivy Campbell 16 évesen szörnyűség történt Ivyval amit a mai napig képtelen feldolgozni.Az egyetlen jó dolog ami abból a szörnyű éjszakából maradt neki az a kislánya Skylar.Csak azzal foglalkozik,hogy a lányának mindent meg tudjon adni,ha kell lopáshoz is folyamodik,hogy legyen tető a fejük felett.Arra viszont nem szám...

  • A Bátyám Egy Híres Banda Tagja [Befejezett]
    64.5K 1.9K 32

    Mercedes élete eddig se volt könnyű mert barátai mindig azzal nyaggatták hogy mutassa be őket a bátyjának és a többi banda tagnak igen Mercedes bátyja nem más mint Liam Payne aki a híres one direction banda tagja és amikor Liamék el mennek meg látogatni őt és Mercedes meg tetszik 3 banda tagnak vajon kihez fog vonzódn...

  • 𝐌𝐎𝐒𝐓𝐎𝐇Á𝐊
    75K 2.6K 32

    Megvan az, mikor a két mostohatestvér folyton veszekszik, szivatják egymást, sőt mondjuk ki: utálják egymást!? Nos, nálunk ez nem így történt. Fura volt. Ami felettébb felkeltette az érdeklődésemet, ám sose mondott el semmit. Ami zavart, pláne, hogy a mi házunkban volt. Ekkor vett hatalmas fordulatot az életünk.

  • Több mint barátság
    64.7K 2.7K 46

    Emma éppen kilencedikes, egy osztályba jár legjobb barátjaival, Zsófival, Kittivel, Lorával és Márkkal. Szinte mindent tudnak egymásról. Szinte...

  • Bátyám barátjába szeretve
    339K 9.1K 35

    𝐸𝑚𝑖𝑙𝑦 𝑒́𝑙𝑒𝑡𝑒 𝑘𝑒́𝑠𝑧 𝑘𝑎́𝑜𝑠𝑧 𝑙𝑒𝑠𝑧 𝑚𝑖𝑢𝑡𝑎́𝑛 𝑜̈𝑠𝑠𝑧𝑒𝑗𝑜̈𝑡𝑡 𝑎 𝑏𝑎́𝑡𝑗𝑎 𝑙𝑒𝑔𝑗𝑜𝑏𝑏 𝑏𝑎𝑟𝑎́𝑡𝑗𝑎́𝑣𝑎𝑙. 𝑉𝑎𝑗𝑜𝑛 𝑠𝑖𝑘𝑒𝑟𝑢̈𝑙 𝑒𝑧𝑒𝑘 𝑒𝑙𝑙𝑒𝑛𝑒́𝑟𝑒 𝑒𝑔𝑦𝑠𝑧𝑒𝑟 𝑏𝑜𝑙𝑑𝑜𝑔 𝑒́𝑙𝑒𝑡𝑒𝑡 𝑒́𝑙𝑛𝑖𝑒?

    Completa  
  • ~Rossz fiú~
    204K 5.1K 45

    A sztori Magyarországon játszódik de a szereplőknek nem akartam magyar nevet adni.👑 Előfordulhatnak benne trágár szavak és 18+ jelenetek is.

  • A suli menője! [befejezett]
    151K 4.4K 56

    Hali ez az első könyvem ha érdekel titeket olvasatok bele!

  • You are the reason for everything
    117K 2.9K 32

    Trágár szavak és 18+-as jelenetek előfordulhatnak a történetben. Csak saját felelőségre olvasd! -Miért teszed tönkre? Hisz nem vagyok neked senkid mégis szétszedsz minket. Miért? - Azért Hope, mert kibaszottúl szerelmes vagyok beléd. Érted?

  • Mostoha ikrek /Befejezett/
    113K 3.5K 37

    A nevem Szabó Liza, a bátyámmal Márkkal, a húgommal Majával és az anyukámmal élek. Apukámat soha nem ismertem. De egy nap 3 idegen jelenik meg nálunk és az égesz életünk fenekestül felfordul....

    Completa  
  • ~Mostoha testvér~ BEFEJEZETT
    224K 4.9K 20

    ~ Új ház, új város, új suli, és új élet. Tudtam, hogy anyukámnak van egy hódolója, és azért költöztünk másik városba. Tudtam, hogy lesz egy mostoha bátyám, de akkor még nem tudtam, hogy ki lesz az. Akkor még nem tudtam, hogy milyen érzelmeket vált ki belőlem. Néhány nap múlva, az életem gyökeresen felbolydult. ~ Egy...

    Completa  
  • Tesó?😶(S.M. ff.) Befejezett:2019.04.27
    143K 3.7K 38

    -Kislányom el kell mondanom valamit-mondta apa -Mondd! -Barátnőm van. -mondta magabiztosan én meg lefagytam. És itt kezdődött minden!

  • Mostohatesók?! ~C.D.~
    128K 3.2K 24

    Hali! Ez a könyv a 3. könyvem! Remélem tetszik! Jó olvasást!

  • Drága Rosszfiúm
    60.1K 1.3K 11

    Ó igen egy újabb könyv ami lehet kicsit tul sok már de nekem nagyon sok ihletem van nagyon sok könyvhöz de most ezt elkezdem és meglátjuk milyen vagy hogy halad. Ha tetszik majd nyomj egy votet és ha bejön maradj velünk. Jó olvasást. A könyvben minden kiderül.

  • A mostoha bátyám és én (S.M)
    72.5K 1.8K 18

    Sziasztok! Elena Gilbert vagyok, 16 éves és az anyukámmal élek mivel apám meghalt egy autóbalesetben. Anyám bejelentette hogy elköltözünk az új pasijához, aki Shawn Mendes apja. Lesznek bonyodalmak, szerelmek, csalódások stb. Kíváncsi vagy? Olvass bele a szerelmi történetembe!💋💋 Néhol 18+-os jelenetek! Csak saját f...

  • I Know What You Did Last Summer /Magcon,Rowland FF./
    91.1K 2.8K 19

    Zoe Grier kalandos élete a Magconnel!!! Egy fiúbarát akkor barát ha beteszi!

  • Crazy Love 18+
    15.9K 422 39

    Sok ideje nem voltam már szerelmes... És nem is gondoltam hogy valaha az leszek.... De akkor jött ő és minden megváltozott. (Az elején még nincs 18+ tartalom)

  • ❝ instagram⚡shawn mendes (1,2,3) ❞ ☑️
    168K 5.7K 101

    Emily Grey és Shawn Mendes története. Szokásosan Instagramon kezdődött... ×××× 🌷legjobb helyezések: 💥1. hely: #instagram 💥1. hely: #hungarian 💥16. hely: #shawnmendes

    Completa