Haruchan0823 olvasólistája
14 dzieł
Please don't touch me✔ autorstwa Dgi_Rebeka
Dgi_Rebeka
  • WpView
    Odsłon 94,332
  • WpVote
    Głosy 9,422
  • WpPart
    Części 34
FIGYELEM! Régi történet hibákkal, a javításig még nem jutottam el, valószínűleg nem is fogok. Ennek ellenére fent hagyom, mert a reakciókból ítélve nektek, olvasóknak sokat jelent valamiért, és örülök, ha ki tudlak titeket szakítani a valóságból egy kicsit, meg én is szeretem ezt a sztorit a hibáival együtt is.:D Ari húsz éves. A középiskola elvégzése után egyből munkába állt egy Henry's Pub nevű kocsmában, ahol jelenleg is dolgozik. Minden éjszakát itt tölt a vendégekkel flörtölve és a munkatársaival, Inarival és Liljával viccelődve, kellő szarkazmussal állva bármilyen helyzethez. Mélyen belül azonban utálja az egész helyzetet és csak arra vár, hogy valaki kimentse őt egyhangúvá vált életéből. Lauri tizenkilenc éves, még csak most fejezte be a középiskolát, szeptembertől pedig a Tamperei Egyetem padjait fogja koptatni, ahol társadalomtudományt fog tanulni. Addig azonban még van pár hónapja, ő pedig elhatározta, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Elhatározta, hogy leküzd mindent, ami a múltban történt vele, leküzdi az érintésektől való rettegését és megpróbál élni egy kicsit. Vajon mi sül ki abból, ha ennek a két fiúnak az útjai keresztezik egymást? A borító képéért hálás köszönet a Bing AI-nak.
A másik herceg autorstwa kissjazmi
kissjazmi
  • WpView
    Odsłon 22,105
  • WpVote
    Głosy 1,571
  • WpPart
    Części 14
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer két herceg Namerh virágzó földjén. Egyikük mindentől megfosztatott, a másiknak egyszeriben az egész világ az ölébe hullott. A sors azonban szeszélyes boszorkány: egyszer ad, másszor elvesz. Hat évvel később a nincstelen herceg elnyeri a trónt, és csupán az apja bosszúvágyát hagyja hátra a másik számára. Mégsem tudnak megszabadulni egymástól: egy képtelen jegyesség egy időre egymáshoz láncolja őket. Lewisban forrong a düh, a kétségbeesés és az önutálat. Kornelt egy durcás fiúcska és a bonyolódó államügyek nap mint nap új próbatétel elé állítják. A két herceg mindeközben szinte észrevétlenül kerül egyre közelebb egymáshoz. Lewis von Seföld nem kegyetlen, mint az apja, nem ártatlan, mint a bátyja, és sosem lesz olyan nagyszerű, mint Namerhi Kornel. Itt az ideje, hogy kiderítse, ki is ő valójában. Még akkor is, ha mások szemében talán örökké csak a másik herceg marad. Írói megjegyzés 1: Figyelem! Slash történet. Tehát itt bizony fiú fiút szeret. Ha nem szeretnéd elolvasni, ne olvasd! De tényleg ne! Írói megjegyzés 2: Ez a történet nem irodalmi értéknek keletkezett. Néhol butuska, esetlen, idealista, logikátlan... A fő célom annyi volt, hogy írjak valamit, ami néhány kalandot követően boldog véget ér.
Mielőtt elmentél.. (befejezett) autorstwa norah_keen
norah_keen
  • WpView
    Odsłon 145,132
  • WpVote
    Głosy 7,287
  • WpPart
    Części 26
Eljön a perc, amikor az ember felismeri, hogy nincs értelme tovább vándorolni. Akárhova megyünk, magunkat úgyis magunkkal visszük. / Stephen King /
Egymás szemében (PUF - Cselnakos) autorstwa Abigel_Szello
Abigel_Szello
  • WpView
    Odsłon 33,908
  • WpVote
    Głosy 3,585
  • WpPart
    Części 50
PUF - Cselnakos adventi kalendárium. Minden nap jön két új rész karácsonyig. Remélem, tetszeni fog :) Csónakos és Csele, ahogyan egymást látják az évek alatt.
Karácsonyi százszavasok (PUF) autorstwa Abigel_Szello
Abigel_Szello
  • WpView
    Odsłon 15,006
  • WpVote
    Głosy 1,542
  • WpPart
    Części 21
Meglepetés adventi naptár-féleség, mert PUF nélkül nincsen karácsony :) Nem ígérem, hogy minden nap lesz új rész, de igyekszem. Végülis „csak százszavasok" :D
Simon mondja...[Befejezett💙 ] autorstwa LysaMilner
LysaMilner
  • WpView
    Odsłon 106,759
  • WpVote
    Głosy 5,215
  • WpPart
    Części 19
Egy osztály. Egy játék. Egy cél. Teljesíteni a feladatot, mindenáron. "Simon mondja: Állj fel." Minden városnak megvan a maga titka, amiről senki sem beszél, senki sem említ, és igyekszik minél hamarabb elfelejteni azt. Ez alól pedig Bitterville sem kivétel. Rosszmájú pletykák, idegesítő hazugságok és vér komoly mesék, amik régen a feledés homályába merültek már. Vagy mégsem? Egy iskolai legenda kel életre a karácsonyi bál ünneplése alatt, vagy valaki csak szórakozik? Különös padfirkák nyernek értelmet, az iskolafal vakolata alól bizarr parancsok látnak napvilágot, miközben Ricky és Dany osztálya teljesen felfordul. A két fiú tűz és víz, de kénytelenek lesznek arra, hogy összedolgozzanak, ha tényleg rá akarnak jönni az igazságra, mielőtt még késő lenne. Ricky nyers modortalansággal gázol bele Dany életébe, aki ezt különösképpen zokon veszi, hiszen a másik fiú hurrikánként forgatja fel azt. De Simon nem válogat, ő csak utasít. Ha pedig Simon valamit parancsba ad, akkor csak egyetlen dolog lebegjen a szemed előtt: Hogy ne fuss ki az időből. A történet közös agyszülemény. Casrith - Dany Lysa - Ricky +18, horror, felnőtt tartalom, erőszak, fiú x fiú 1# 🥇- szellem
Ne fesd az ördögöt a falra,.. autorstwa KarinEnci
KarinEnci
  • WpView
    Odsłon 30,041
  • WpVote
    Głosy 2,883
  • WpPart
    Części 23
....mert megjelenik. *** Ember vagy. De mitől vagy ember? Jó vagy. De mi tesz téged jóvá? Szeretsz. De mit jelent szeretni? Boldog vagy. De mi tesz téged boldoggá? Élsz. De mit jelent élni? Találkoztam valakivel, akivel talán sosem szabadott volna. Beleszerettem, pedig nem szabadott volna. Nem tudtam elszakadni tőle, pedig el kellett volna. Talán ott hibáztam, hogy beleszerettem... *** Figyelem, a történet BL tartalmú!!! Aki undorodik, vagy taszítja a téma, kérem, nagy ívben kerülje!!
2 Maffia fiú autorstwa virzo8
virzo8
  • WpView
    Odsłon 364,235
  • WpVote
    Głosy 21,593
  • WpPart
    Części 44
Az élet úgy döntött hogy az alvilág egyik Királyának leszek a fia. Nem.. nem az az alvilág, hanem az emberi. Csakhogy a békéért és a hatalom megtartásáért az alivilág másik királyának a fiához kell hozzámennem. Ezzel még nincs is baj mert meleg vagyok.... de vele aztán van baj.... 2020.03.02.-2020.11.18. 1# gay-2020.07.30. 1# boylove-2020.12.15.
Stop! | NaruSasu fanfiction ✔ autorstwa SophieB01
SophieB01
  • WpView
    Odsłon 118,764
  • WpVote
    Głosy 9,614
  • WpPart
    Części 49
„Meleg vagyok". Ez a két szó kellett ahhoz, hogy Uzumaki Naruto egész nyara, de talán az egész élete is fenekestül felforduljon. Uchiha Sasukének mindene meg van, húszmilliós kocsiktól kezdve epekedő lányokon át egészen medencés luxusvilláig, élsportoló és kitűnő tanuló, valamint a suli legnépszerűbb férfi egyede. Az életéből csak egy valami hiányzik: boldogság. Uzumaki Naruto reggeltől estig robotol, hogy kisegíthesse családja anyagi helyzetét. Általában instant rament reggelizik, ebédel és vacsorázik, a ruháit turkálóból szedi, de hiába szűkölködnek pénzben: ő boldog. Ahogy mindenki más is, aki a közelébe kerül. Naruto utálja Sasukét, és Sasuke utálja Narutót, ilyen egyszerű. Legalábbis addig, amíg egy véletlen folytán egy járműben kötnek ki és minden a feje tetejére áll... #31 - Fanfiction kategória (18.09.23.) #1 - Naruto kategória (18.09.02.) Kelt: 2018. június 22. - ?
Szobatitok autorstwa Resiameli
Resiameli
  • WpView
    Odsłon 182,135
  • WpVote
    Głosy 9,797
  • WpPart
    Części 36
Ádám egy gimnazista fiú akinek van egy nagy titka. Kiskorától kezdve alig voltak barátai és ez a középiskolában sem változott. Viszont mikor 10. osztályba kerül sokminden megváltozik az életében.... ••••••••••••• Helyenként: 16+ , 18+