Seleccionar todo
  • Madrid életem fénypontjának otthona és sötétségének is
    1K 45 9

    Izabellának elég korán fel kellett nőnie hiszen 16 évesen gyerekei születek a ma híres focistától Marco Asensiotól. Egy bulin ismerkedtek meg és a vágy felül kerekedet rajtuk de reggel Iza már nem találta maga mellett Marcot csak egy üzenetet jó volt az éjszaka köszönöm szépen. Ezután egy hónapra rá kiderült hogy gyer...

    Completa   Madura
  • VB szerelem
    5.9K 161 21

    A főszereplőim mind ketten kiutaznak a VB-re míg az egyik hogy játszon rajta. Addig a másik hogy felejtsen. Majd találkoznak egy közös ismerős által és első látásra mind a ketten egymásba szeretnek :D

    Completa   Madura
  • Őszi zivatar [BEFEJEZETT]
    4.4K 190 24

    Aida Martínez, a spanyol belsőépítész boldogan mondott igent Fernando lánykérésére, aki akkor már hosszú évek óta birtokolta a szívét. Öt évnyi házasság után mégis megtörve áll a körülötte zajló események közepette, míg szíve napról napra egyre több sebből vérzik. Tudatosan menekül a tudatlanság függönye mögé, miközbe...

    Completa  
  • Újrakezdés (Pedri ff)
    4.1K 189 12

    Isabella életét forgószélként kuszálja össze az a tény, hogy az édesanyjával és a nővérével egy spanyol kisvárosból a hatalmas Barcelonába költöznek az anyjuk új kapcsolata miatt. A lánynak ez teljesen tiszta lapot jelent, sőt egyfajta menekvést is a múltbeli sérülések elől, de az élet sehol nem áll meg. Sorsszerű ta...

  • Csillag az égen|✓|
    24.2K 918 30

    „ A legszebb dolgokat mindig az jellemzi, hogy mind egyszerű és elfeledtetnek annyi szart. Mert a legszebb dolgok egyszerűek csak vannak, hogy békülj a világgal. Az élet elengedni megtanít, s hogy hogy kell túlélni megannyi szart... ‟ „ Kowalsky meg a Vega - Legszebb dolgok ‟ • Káromkodás jelenhet meg benne! • Minden...

    Completa  
  • Gabi v vel(18+) 💄📿❤️💅✨🥰😍🤪😜🦋😩
    7.6K 60 15

    Beleszeretsz egy elbuvolo focistaba akit egy taborban ismertel meg

  • CRIME {BTS - Jungkook FF} ~Befejezett~
    1.7K 165 8

    Történetünk a tömeggyilkos szerepében díszelgő Jungkook szerelmét írja le főszereplőnk iránt, aki mivel képtelen ellenállni, igyekszik alávetni magát a fiú beteges hajlamainak, az életbenmaradás érdekében. Ámde a történet során igaz szerelem szövődik, s Hye Mi végül elveszti valóságérzetét, a mélységben, ahova bűnözőn...

    Completa   Madura
  • Horror!!! (Jikook fanfiction)
    5.9K 315 17

    Van egy ijesztő romos ház , tele szellemekkel. Valószínüleg a leíráshoz nincs köze a történetnek , így legyen egyenlőre elég ennyi💜

    Completa  
  • He calls me boss|Jikook| BEFEJEZETT
    31.9K 2.8K 19

    -Én hússal táplálkozom. -Nézett rám sötét szemeivel. -Milyen...Hússal? -Kérdeztem meg bizonytalanul, hiszen már tudtam jól a választ. -Emberivel. Két fiatal szerelmi története, ami a jó, és a rossz körül fonódik. A titokzatos Jeon, egy hotel tulajdonosa, de senki sem látta még őt személyesen, és nem ismerik őt. A k...

    Completa  
  • Isle of Wolves •VKook•
    88.6K 7.4K 46

    Több száz ember lett kitaszított az országból, akik kaptak egy saját szigetet, hogy ott éljék külön az életüket, ne zavarva az emberek mindennapjait. Az egyik főszereplőnk a farkasok szigetén van még a másik az emberek világában él. Vajon hogyan kapcsolódik össze a két szál? Olvass bele a történetbe és megtudod. :)...

    Completa   Madura
  • Vkook~A lázadó
    3.7K 171 10

    Jungkook egy 18 éves szabadságra vágyó tini, akinek nincs szerencséje a nők terén, egy este összefut egy tőle két evvél idősebb fiúval Kim Taehyunggal. A problémák ott kezdődnek, hogy Tae Jungkook ajkaira tapad, Jungkook meglepetésére. Vajon Kookei hogy reagálja ezt le? Vajon vissza csókol?

    Completa   Madura
  • Who is the dominant? - Vkook [Befejezett]
    42.2K 2.9K 30

    Létezik egy olyan erdő, melyet 4 falka ural. Az egyik falka vezetője Kim Namjoon, a másik falkáé Kim Taehyung, a harmadiké Jung Hoseok. A legnagyobb falka vezetője pedig Jeon Jungkook. Mi lesz akkor ha ez a 4 falka keresztezi egymás útját? -A történetben, nem csak farkasok szerepelnek, hanem más természet feletti lén...

    Completa   Madura
  • The Killer
    121K 6.5K 44

    Megakadt a szemem az egyik soron, amitől a torkom összeszorult: "Az én játékomat játszuk az én szabályaim szerint" Legjobb helyezések: #01 in horror- 2018 05.19. #03 in horror- 2018.05.23. #05 in horror- 2017.10.01. /Átírás alatt/

    Completa  
  • Nyaralás a BTS társaságában /Befejezett/
    9.3K 612 39

    - Betegségben és egészségben...- - Gazdagságban és szegénységben...- - Örömben és bánatban.... - - Együtt - fejeztük be egyszerre Műfaj: hetero,yaoi Korhatár: Nincs /a későbbiekben jelezni fogom/, trágár szó

    Completa  
  • Crazy Love (Taehyung ff)
    5.3K 290 13

    -Fiúk, bemutatom az új forgatókönyv irónkat. Cube-nál dolgozott eddig, de sikerült olyan ajánlatot tenni neki, amit nem tudott visszautasítani. Szeretném bemutatni nektek Jo Jinho-t. - mélyen meghajolok a hét fiú elött igyekezve takarni az arcomat. -Szia, Kim Namjoon vagyok. Bízok a közös munkában. - mutatkozik be a...

  • I Need You //~BTS Kim Taehyung~//
    123K 8.2K 38

    -Erre gyere!-nevettek gonoszul. Ki szaladtam a zuhanyozóból, de menten le fékeztem, amint meg láttam, hogy nem egyedül vagyunk. A lányok ott tartották a kezükben a ruháimat, a többi diák pedig nevetett és fotózgatott. Szorosabbra fogtam a törülközőt magam körül. Ekkor a tömegből kilépett Ő. El tudtam volna süllyedni...

  • A maffia rabja | jjk | ✔️
    150K 6.9K 66

    -......Jól jegyezd meg! Az én tulajdonom vagy, senki másé! Mostantól csak az én szavam számít!Aki legeltetni meri a szemét az ÉN tulajdonomon azt megölöm a faszba! .....-majd elengedte csuklómat és idegesen becsapta az ajtót maga mögött, ezzel egyedül hagyva a szobában. #7 in véletlen! [2017.11.26] #11 in véletlen...

    Completa   Madura
  • Segíts! [Taehyung ff.] - Befejezett
    71.7K 5.5K 21

    ,,Segíts".. minden itt kezdődött. Az ember természete adott, amit nem lehet megváltoztatni, még erőszakkal se. Jun visszahúzódó, félénk természetét igencsak kihasználja egy osztálytársa, és minden nap gyötri a lányt, aki mindeddig tűrte a sérelmeket. Ám mikor túl messzire akar menni, Jun egy nehéz döntést választ. Seg...

    Completa   Madura
  • A maffia karjaiban (BTS-JK)
    416K 25.2K 83

    Én csak utazni akartam, megnézni ezt a csodálatos országot és tanulni a nyelvet. Minden olyan jól indult, a szüleim kifizették a repülőjegyemet, a szállást és még egy helyi idegenvezetőt is, aki tíz napig kísérgetett. És mi lett belőle? Félelem és rettegés, kínok és fájdalmak. Rengetek kérdés, sötétség, aggodalom. Azt...

    Completa   Madura
  • Who are you?
    934 132 7

    Mielőtt elítélsz, próbálj igazán szeretni! Nézz a szívedbe, és aztán kérdezz. Láttad a gyermekkoromat? Michael Jackson

    Completa  
  • Az életem értelme
    7.3K 402 64

    Park Jinkyong egy szerető családban nevelkedik sok baráttal, mégis érik olyan sérelmek, melyek megkeserítik mindennapjait. Elveszíti saját magát és nem találja helyét a világban, de rendíthetetlenül keresi létezésének okát. Ám váratlan fordulatot vesz a történet. Hogy kerül ide az ATEEZ??? ____________________________...

  • 𝕁𝕖𝕠𝕟 𝕙𝕖𝕣𝕔𝕖𝕘 /✔
    41.1K 4.2K 18

    || TAEKOOK♡ || "- Miért érdekli az embereket, hogy kivel vagy..? - értetlenkedett egy kis idő után, majd lehuppant egy puhának tűnő szalmakockára. - Csak nem..? - gondolkodott el. - NEM! - vágta rá szinte azonnal a feszült fiú. Nagyon nem akarta, hogy Taehyung rájöjjön, hogy ő valójában a királyi család sarja, a trónö...

    Completa  
  • Tulajdon /TaeHyung FF/
    348K 23.5K 54

    Yun egy nap arra eszmél, hogy a motoros banda, amiben eddig élt, egyszerűen felteszi őt egy fogadásra. Bár utálta azt az életet, mégis rosszul esik neki, hogy ennyit jelent a közösségnek, hogy így kezelik. A lány, a fogadás elvesztése miatt arra kényszerül, hogy a másik bandával menjen, ugyanis megnyerték őt a főnökne...

    Completa   Madura
  • Táncolj nekem
    62.3K 2.6K 16

    Bts story : VKook 16+ 18+ Csúnya beszéd elő fordúl..

  • Összezárva a bátyám haverjaival (Vkook) ✔
    86.6K 191 10

    "-Mi...mit csinálsz Tae? - kérdeztem dadogva, mivel egyszerűen elvette az eszem a közelsége. Pár pillanatig még nézett rám rabul ejtő szemeivel, aztán vett egy mély levegőt, és elhagyta a szobámat." -Yaoi! -18+ jelenet is lehet benne -Trágár szavak -Akik nem bírják az ilyen sztorikat, ne olvassanak bele. -Nem csak Vko...

    Completa  
  • My Teacher Is My Love ~vkook/taekook~ BEFEJEZETT
    12.9K 607 23

    #BEFEJEZETT# -vkook/taekook🥺😍 -férfi terhesség💙 -yaoi😍❤ -aki akar beleolvashat😊❤

    Completa   Madura
  • A kiválasztott ||Taekook ff.|| BEFEJEZETT
    14.9K 622 30

    #BEFEJEZETT# Jungkook egy átlagos 19 éves fiú aki éli a mindennapi életét,mikor egy maffia vezér elraboltassa. A maffia vezér már évek óta figyeli Jungkookot. De ki a maffia vezér? Ismerte őt? -ha beleolvasol kiderül😊 -vkook/taekook💙

    Completa   Madura
  • He's so Beautiful ; ✓
    12.4K 1.4K 8

    [ taekook. ] Mert arra már nincs megfelelő kifejezés, hogy egy szerelmes szív számára mennyire is gyönyörű a választottja. ⌜ 2018/10/22 :: :: 2018/10/28 ⌟ ꗃ ،، -sungoesdown 𑁤

    Completa  
  • Will be together mad! - Legyünk együtt őrültek!
    8.6K 624 17

    A történet egy 18 éves mentális betegségben szenvedő lányról Choi So Ra-ról szól, aki szülei halála után még kisgyermekként nagybátyjához kerül, aki egy zenei ügynökség tulajdonosa és vezér igazgatója, így a lány eléggé otthonosan mozog az idolok és a k-pop világában, ismeri az összes előadót, és nem mellesleg ő is na...

    Completa  
  • Míg a vágy el nem választ || BTS {Befejezett}
    9.7K 731 12

    Egy lépés, egy zuhanás, egy földetérés. Egy lépés, egy zuhanás, egy földetérés.-ismételgettem halkan Már csak pár másodperc választ el a haláltól, mégsem izgulok. Talán már beletörődtem, vagy nem is tudom, de ez már nem fontos. Sóhajtottam, léptem egyet előre, majd zuhanni kezdtem. Ez vagyok én, egy örök csalódás.