ZsanettB olvasólistája
15 stories
Érzelmek fogságában | mia cara I. by ddorcii
ddorcii
  • WpView
    Reads 280,317
  • WpVote
    Votes 7,735
  • WpPart
    Parts 32
.· 𝙬𝙚 𝙖𝙡𝙡 𝙣𝙚𝙚𝙙 𝙨𝙤𝙢𝙚𝙤𝙣𝙚 𝙩𝙤 𝙨𝙩𝙖𝙮 ·. Amelia Solane több mint két éve tartó kapcsolata egy pillanat alatt ér véget, miután a lány tudomására jut, hogy a barátja mindvégig megcsalta őt. Amelia teljesen összetörik, és bár próbálja magát tartani a külvilág előtt, a benne lappangó üresség szinte felemészti őt. Nem akar és nem is tud túllépni volt barátja fejében idealizált emlékén, és ellentmondásos érzelmei hálójába tekeredve - a gyűlölet és hiányérzet végtelen körforgása - úgy érzi, nincs kiút a helyzetből. A két ellentétes érzelem mellé azonban érkezik egy harmadik is, ami váratlanul és felkészületlenül éri Ameliát, és amit még a lány sem tud pontosan, micsoda. Valami, ami Matteo Westhez köthető. ❝ - Figyelj rám, drágaság - kezdi óvatosan -, én csak meg akarom ismerni azt a lányt, aki voltál, mielőtt összetörték a szívedet. - Az a lány már nem létezik - felelem elszorult torokkal, mert valami olyan érzelmet indítanak el bennem szavai, melytől szinte megfulladok belülről. ❞ 𝗺𝗶𝗮 𝗰𝗮𝗿𝗮 𝗜. © ddorcii / 2024
Csókfülke Leclerc Módra // Charles Leclerc • Arthur Leclerc // BEFEJEZETT  by dorcha_official
dorcha_official
  • WpView
    Reads 133,214
  • WpVote
    Votes 8,475
  • WpPart
    Parts 79
Testvérek voltak, de mind a ketten ugyan abba a lányba lettek szerelmesek a végén...
D E A R   E N E M Y | ✓ by vivzsoo
vivzsoo
  • WpView
    Reads 802,840
  • WpVote
    Votes 27,448
  • WpPart
    Parts 23
DEAR ENEMY - Kedves Ellenség Blair Rom egy öt csillagos életből egy hármasat él. A volt pasijával pár hete szakított, amiért arra kényszerült, hogy a barátnőjéhez költözzön. Az egyetem meg teljesen leszívja a fiatal nő agyát. Blair semmire sem vágyik csak egy kiegyensúlyozott College életre, ám egy este az sors úgy dönt, hogy ő igen is keresztbe tesz neki. A neve Ace Blake. A lány rossz helyen volt rossz időben. Egy buli Egy szakítás Egy játék Egy fellobbanó tűz És egy szenvedélyes éjszaka az egyetem legszexibb pasijával Ám itt nincsen vége, Blair egy olyan dologba megy bele, melybe még a legmocskosabb álmaiban sem gondolt volna. ❝ - Te voltál a tűz, én pedig szeretettel vártam, hogy megégess... ❞ © vivzsoo-2018 Minden jog fenntartva/ All rights reserved
Az a bizonyos nyár by Odessa_z
Odessa_z
  • WpView
    Reads 110,960
  • WpVote
    Votes 3,543
  • WpPart
    Parts 53
A 16 éves Lilinek az év nagyrészében nagyon is átlagos élete van, de nyaranként ez rendre megváltozik, amikor ugyanis ő és bátyja három hónapot töltenek együtt szülei fiatalkori barátai gyerekeivel, immár tizennegyedik alkalommal. Ám ez a nyár más mint az előzőek... Talán, mert ez az ötödik év nővére elvesztése óta, talán, mert kezdenek felnőni, vagy az eddig soha nem tapasztalt érzések miatt.
Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT  by _kkitty_
_kkitty_
  • WpView
    Reads 295,357
  • WpVote
    Votes 9,853
  • WpPart
    Parts 72
"Hogy tud ennyire hatni rám egyetlen mosolya? Egyetlen gödröcskés mosolya?" "Ha vele vagyok egyszerűen, olyan mintha valami álomvilágban élnék. Akkor minden jobb, minden szebb és minden boldogabb." "- Azt se tudom, hogy mi a szerelem.- suttogta halkan. - Ezt nem lehet csak úgy meghatározni. Amikor szerelmes az ember, akkor csakis arra az egy személyre gondol, őt akarja folyamatosan látni, vele akar minden egyes pillanatban lenni. A hibáival együtt képes elfogadni és rajta kívül senki nem számít neki. Amikor azzal a személlyel vagy akit szeretsz, akkor nem gondolkozol el azon, hogy mit mondhatsz el neki és mit nem. Mert ilyenkor az agyad meg szűnik létezni. Ha szerelmes vagy, akkor érzed, hogy vele boldogabb és sokkal felszabadúltabb vagy mint bárki mással. Nem gondolkozol semmi máson, csak azon, hogy bárcsak örökké tartana az, ami köztünk van.- mondtam. Igazából tényleg így gondolom, ahogy azt elmondtam neki. És az a legdurvább, hogy miközben erről beszéltem csakis Charles volt a fejemben, csak rá tudtam gondolni..." ❗Eltérés van a szereplők történetbeli személyisége és a valóság között. Az események időrendje nem mindig követi a valóságot. Néhol előfordulhat káromkodás, akár 16+os jelenetek is.❗ A történetben lévő képeket az internetről szedtem le, de vannak olyanok is, amiket én szerkesztettem. #1 charlesleclerc- 2021.11.21. #1 charles- 2021.11.19. #1 leclerc- 2021.08.28. #1 f1- 2021.08.28. #1 fanfiction- 2021.09.06. #11 romantikus- 2021.06.23. #22 szerelem- 2021.06.26. #2 romance- 2022.01.06.
Fagyos Páros by lampa_feny
lampa_feny
  • WpView
    Reads 805,049
  • WpVote
    Votes 33,726
  • WpPart
    Parts 85
Anne Carter a lány aki egyetlen egy ballövés miatt megnehezíti a saját sikerének útját. Amúgy sincs egyszerű sorsa nehezen kezelhető húgával és a családja apró darabokra hullásaval, de úgy tűnik sose kedvelte őt a végzet, vagy mégis ? Az álmához vezető ösvényt, hogy a campus legjobb jégtáncosa lehessen ezzel mindenkinek és legfőképpen magának bizonyítva, hogy több mint egy üres fejű Barbie baba. Ryan Mccold akiről mindenki azt hiresztelik, hogy egy szívtipró miközben 22 éve alatt alig volt lány akihez bármilyen szinten közel került volna, bár az tény hogy módora okot ad imidzséhez. A hoki csapat kapitánya és keményen küzd helye megtartásához. Mindketten az álmaira koncentrálnak és azon kívül, hogy egy jeget szelnek nagyon nincs közük egymáshoz. Mégis egy szerencsétlen baleset csupán egy rossz mozdulat miatt közel kerülnek egymáshoz és séredelmeik ellenére megkedvelik a másikat. "Az egyetem jégkirálynője és a hoki csapat kapitánya, fagyos egy páros én mondom!" Így emlegetik a merev lány a félre ismert fiú álltal alkotott párost. Köszönöm ha erre tévedtél és belekezdtél remélem élvezni fogod!🤍
Karácsonyi mese / Befejezett by kamillamihalik
kamillamihalik
  • WpView
    Reads 49,789
  • WpVote
    Votes 4,455
  • WpPart
    Parts 23
Charles Leclerc Snowfield a legalkalmasabb hely arra, hogy kikapcsold az agyad és részt vegyél egy szuper Wellnessen, mellette pedig több órányi síelésen. A Ferrari forma1-es pilótája idegfeszítő, és fárasztó évet készül maga után hagyni, és úgy dönt, hogy egy kis ideig magányra van szüksége, ebben pedig Snowfield mindenképpen segítségére szolgálna, ha a sors nem sodorná elé (szó szerint) Diane Gateset. A lány családjával érkezik a paradicsomba, ahova minden évben legalább egyszer elmennek. Diane éppen szakító félben van a barátjával, és bár így is bonyolult a helyzet, egy bizonyos idegen még rá is segít a bonyodalmakra. Pierre Gasly Pierre Gasly a srác, aki az elmúlt időszakban falni kezdte az életet, és bár családja inkább arra bíztatná, hogy lassan megkellene állapodnia, őt ez egyáltalán nem hozza lázba. Macey Gus a lány, aki az első évét tölti a Rouen-i egyetemen, ez mellett pedig pincérként dolgozik egy étteremben, hogy minél hamarabb kiszabadulhasson a bántalmazó környezetből. Ebben a két személyben két közös dolog rejlik. 1. Franciaország. 2. Egymás iránti vonzalmuk. George Russell Egy hetet eltölteni egy vonaton nem hangzik túl jól, de ha egy luxus járatról van szó, akkor már teljesen más kép tárul elénk. George Russell és Lewis Hamilton egy szponzor által kerültek fel a vonatra, és bár biztosított a biztonságuk, az út alatt több akadály is eléjük kerül, ami annyira már nem lesz kellemes és Georgenak haza kell érnie az ünnepekre, amit minden évben a családjával tölt. Heather Kane frissen diplomázott fiatal nő, és bár egész életében magabiztosan tudta mit is akar az élettől. A diplomája és az új munkája által már fogalma sincs miért is dolgozott annyit az évek során. De a főnöke megbízásából, egy vonat túrára kell kísérnie két milliomost, akikről túl sok fogalma nincs, de rövid időn belül rájön, h
Szjg: Cortez Lánya 1. || ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ by majahww
majahww
  • WpView
    Reads 335,413
  • WpVote
    Votes 11,018
  • WpPart
    Parts 145
Antai-Kelemen Regina, Cortez és Reni lányának szemszögéből láthatjuk egy átlagos tini gimis éveit. Minden, ami egy emberrel megtörténhet, az itt van. Legyen az sírás, nevetés, fájdalom, barátság, szerelem, balhék, viták, vagy csak egy átlagos nap. " - Én akkor, amikor először láttalak ott, a parkban.....nem véletlen mentem oda hozzád. Már akkor tudtam, hogy beléd fogok szeretni. " Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi c. könyve alapján készült fanfiction Ui.: a sztori olvasói kérésre maradt fent, folytatást az oldalamon megtaláljátok:)
Kosársuli by kollarbettiofficial
kollarbettiofficial
  • WpView
    Reads 2,740,301
  • WpVote
    Votes 6,779
  • WpPart
    Parts 26
Török Luca életének legjobb éveire készül, miután felvették álmai iskolájába, a Budapesti Kosársuliba. Egy sor kihívást állít maga elé: teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új osztályába és barátokat találni. De van, amivel ő sem számol. Például az új padtársával, a céltudatos és kitartó Konráddal, aki ugyanannak a csapatnak szurkol, és mivel balkezes, a könyökük néha összekoccan írás közben. Vajon hogyan sikerül Lucának az új érzések, a szerelem, a tanulás és a sport között egyensúlyoznia?
Mielőtt megváltoztál by Sarah97JK
Sarah97JK
  • WpView
    Reads 120,856
  • WpVote
    Votes 4,875
  • WpPart
    Parts 26
Scarlett Hook a Californiában töltött nyár után hazatérve hatalmas meglepetést okoz mindenkinek. Egykor sötét vörös haja, szikrázó arany színeket öltött, hófehér bőrét bronzra váltotta, és természete és teste is igen sok változáson ment ketesztül. Azonban egy valami nem változott: smaragd zöld szemei még mindig ugyanolyan vidáman csillogtak. A lány sok változást tapasztal maga körül, és az iskola, no meg egy igen helyes szomszéd fiú is közrejátszik a változások hadában. Nade sikerül ezeket a változásokat kezelnie? Vagy csak újabb problémákba ütközik majd? Ki az új fiú, aki orosz irodalmat olvas? Megbízhat benne? Ki a barát, ki az ellenség? Milyen volt Scarlett, mielőtt minden megváltozott? --- Disclaimer A történetet tartalmaz gondolatokat, melyekkel nem értek egyet. Nem járulok hozzá emberek feletti ítélkezéshez. A szavak, melyek egyes karakterek szájából elhangzanak csak a történet részei, nem az író véleménye. ---