_Zsozso_ olvasólistája
4 stories
Sólyomtollas veszedelem II. - A fenevad ereje - BEFEJEZETT by NissaNorden
NissaNorden
  • WpView
    Reads 12,844
  • WpVote
    Votes 1,729
  • WpPart
    Parts 59
Miközben a szörnyű tragédia után Sólyomvár lakói a maguk módján próbálják feldolgozni a történteket, a szomszédos országban, Damorban, a felkelésnek köszönhetően elhatalmasodik a káosz. A császár úgy dönt, elérkezett az alkalom, hogy benyomuljanak az ország területére, és értékes területeket szakítsanak ki maguknak. Mivel Honou ura is csatába indul, Kazunak át kell vennie a tartománya vezetését. Nem sokkal később azonban a honou-i sereg vereséget szenved, és Kazunak nemcsak édesapja eltűnésével, hanem öccse árulásával is szembe kell néznie. Miután megfosztják őt az örökségétől, a Császárvárosban próbál boldogulni. Elhatározza, hogy felkutatja az édesapját, aztán pedig visszaszerzi Honou-t. Valke sosem akarta elhagyni a damori erdőt, ahol addig élt. Amikor azonban Luto, a császárságból menekülő harcos keresztezi az útját, úgy dönt, ideje, hogy többet lásson a világból. A különleges képességekkel rendelkező lány állítja, ő sosem volt fiatalabb, Luto viszont úgy gondolja, hogy ennél többről lehet szó. Útjuk során igyekeznek kimaradni az országban dúló harcokból, de a véletlennek köszönhetően mégis belekeverednek a sűrűjébe. Amikor Kazu a császári sereg kapitányaként Damorba érkezik, különös jelek és üzenetek vezetik őt egyre közelebb a dolgok hátterében húzódó rejtély megoldásához. De vajon sikerül teljesen összeraknia a képet? Vagy a Császárvárosban töltött idő túlságosan megváltoztatja őt ahhoz, hogy helyesen cselekedjen? Ha kíváncsiak vagytok, kukkantsatok bele a történetbe!
Sólyomtollas veszedelem III. - A sárkányok ébredése by NissaNorden
NissaNorden
  • WpView
    Reads 4,057
  • WpVote
    Votes 489
  • WpPart
    Parts 25
Valke kénytelen Sólyom-völgybe utazni, hogy szembenézhessen a múltjával. A félelme azonban, hogy a Damorban töltött éveket nem tudja összeegyeztetni a korábbi életével, egyre inkább elhatalmasodik rajta, és rányomja a pecsétjét a küldetésre is, amivel a frissen alakult szövetség tagjai bízzák meg. Damor királya, a lázadók vezére és az Enid Birodalom császára ugyanis belátják, hogy a gonosz varázslók jelentette fenyegetést csak összefogással győzhetik le, ennek érdekében pedig fegyverszünetet kötnek. Miután mindegyik uralkodó kijelölte a bizalmasát Valke megsegítésére, a lányra és újdonsült társaira veszélyes utazás vár, amely során fel kell ébreszteniük Reiya istennő legpusztítóbb fegyvereit, a négy sárkányt. Kazu eközben titkos egyezményt köt Denossal; kipuhatolja Valke gyenge pontjait, hogy a császár fogást találhasson a lányon, cserébe újra a tartománya élére kerülhet. Valkénak nemcsak saját problémáival, de társai árulásával is szembe kell néznie a veszedelemmel kikövezett úton. Vajon képes lesz rá, hogy felülkerekedjen a múlt és jelen között feszülő ellentéten? És sikerül rátalálnia az évszázadok óta szunnyadó fenevadakra? Jo'dur fiai egyre nyíltabban megmutatják az erejüket, és a Halhatatlan Sereg is kitörni készül az őt fogva tartó kristályokból.
Elemek akadémiája 2. - Nincs visszaút [a feltöltés szünetel] by CallunaMae
CallunaMae
  • WpView
    Reads 64,693
  • WpVote
    Votes 4,038
  • WpPart
    Parts 40
Lily élete fenekestül felfordult, amikor kiderült, hogy vízmágiával bír és egy régóta tartó háború kellős közepébe csöppent. Az áruló legyőzése után a környezete hősnek tartja, de őt rémálmok és kétségek gyötrik. Miközben egyik csapás követi a másikat, kénytelen megküzdeni önmagával és az egyre nehezebben irányítható mágiájával. Még szerencse, hogy Alexeit maga mellett tudhatja. Azonban a fiú sötét titkokat őriz, és ahogy újabb és újabb meghökkentő dolgok derülnek ki róla, Lily egyre kevésbé biztos benne, hogy valóban ismeri őt. Vajon elég erős a szerelmük ahhoz, hogy tragédiákon, hazugságokon és árulásokon keresztül is kitartson?
Without Shadow - Föld és Pokol peremén II. by Rikki_McRaven
Rikki_McRaven
  • WpView
    Reads 7,013
  • WpVote
    Votes 526
  • WpPart
    Parts 26
A történet a Without Shadow - A vörös szemek mögött című regény folytatása! Fülszöveg: Martin a REMK-ben történtek óta összetört, és már nem csak a földön lévő szörnyekkel kell megküzdenie, hanem a saját bűntudatával is. Az sem könnyíti meg a dolgát, hogy a bátyja eltűnik és Aurel a fejét akarja venni. Martin belemerül a démonvadászat rejtelmeibe és mindent megtesz, hogy megvédje a szeretteit. Eközben Barbara a Pokol mély bugyrában találja magát. Végre megismerheti a múltját és esélyt kaphat arra, hogy visszatérjen a Földre, amennyiben kiállja Lucifer három próbáját. A megpróbáltatásoknál nem marad egyedül, ugyanis segítségére lesz az új alvilági társa, egy Camarlo.