- Anya? - fordult hátra a fiú mire én teljesen letaglóztam. Ott állt előttem teljes életnagyságban ő. Egy másik kisfiú szorongatta a lábát. De miért hívta őt a fiú anyának? - Lan Zhan... A - Ling! Gyere ide! - kiáltotta mire a fiú odaszaladt hozzá és mellécsapódva neztek engem.

Mosolyogva hajolok le hozz és simogatom meg feje búbját majd magamhoz ölelem. -Anyu, hol van apu?-kérdezi szomorúan. Szemeim könnybe lábadnak. -Apunak most dolga van. De hamarosan haza fog jönni. Ne aggódj.-adok puszit az arcára. Tekintetem az égre szegezem. Ajkaimat pedig vonallá préselem. Csak is egy gondolat jár a fejemben: Siess haza Lan Zhan!

- Wei Ying! - hallom meg a mély, szelíd hangját. Homalyos minden, de a hangját tisztán hallom. - Lan Zhan... - a hangom halk és rekedt. Már már elhaló. Érzem, ahogy a kezét óvatosan rám teszi majd egy gyengéd csókot nyom a homlokomra. - Ne félj! Kihozlak ebből a pokolból, igérem.