girlwhodontknow olvasólistája
6 histórias
Inside Out || ✔️ de No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Leituras 458,348
  • WpVote
    Votos 18,494
  • WpPart
    Capítulos 27
"Új tanév, új kezdet" - mondja ezt az összes olyan amerikai, ikonikussá vált tinifilm, ahol a társadalmi ranglétra alján álló, minden gúny célpontjává váló lányból a nyári hónapok alatt egy teljesen másik ember lesz és hirtelen mindenki vele szeretne jóban lenni, miközben az ősi ellenségét, aki általában a gimi szurkolócsapatának a vezetője, teljesen megsemmisíti. Csakhogy ennek a fele sem igaz, mert varázsütésre nem képes megváltozni semmi sem. Brinley Whitters tölthetné be a glow upon keresztülmenő gimis szerepét, aki bosszút áll azokon, akik kiröhögték a háta mögött és megkeserítették életét, hogyha a filmes univerzumban lennénk, hiszen elvált szülök gyerekeként a teljes nyarát Spanyolországban töltő lány, az anyja hatására kikupálódott. Azonban neki egyetlen cél lebeg a szeme előtt: kibírni a maradék két évét a gimi falai között konfliktus vagy bármiféle botrány nélkül, a háttérbe húzódva. Tökéletesen jól elvan a saját kis világában a barátaival, Maddie és Kyle társaságával. Viszont a látszat néha csal, a barátokról könnyedén kiderülhet, hogy mégsem azok, míg az ellenségnek hitt személyek hamar a szívedbe tudják lopni magukat. Ahhoz pedig, hogy erre rájöjjön Brinley nem kellett más, minthogy az apja új barátnőt szerezzen, valamint regisztráljon a sulis barátszerzős programban. Ez minden, csak nem egy szokásos tanév kezdete a St. Louis High Schoolban.
HOLD YOUR BREATH // louis y harry - befejezett de coffefetish
coffefetish
  • WpView
    Leituras 24,474
  • WpVote
    Votos 2,119
  • WpPart
    Capítulos 16
Harry azt akarja, hogy Louis megtanítsa úszni. Louis nem akarja. •larrystylinsonfanfiction• !!fordítás!! eredeti író: verifiedlarry
Tíz perc de L_B_Redding
L_B_Redding
  • WpView
    Leituras 397
  • WpVote
    Votos 46
  • WpPart
    Capítulos 1
Tíz perc rengeteg mindenre elég. Főleg, ha valakinek annyi ideje van, hogy nem látja értelmét, hogy bármit is elsiessen. De van, akinek ez a tíz perc talán az utolsó... Egy sötétebb hangulatomban készült novellám, ami időközben a vártnál nagyobb sikereket ért el egyéb körökben, és gondoltam, hogy egy év után közzéteszem, mert miért ne.
Szent Johanna Gimi (máshogy) de RonikaViszlai
RonikaViszlai
  • WpView
    Leituras 171,113
  • WpVote
    Votos 3,290
  • WpPart
    Capítulos 35
Mi történt volna, ha Reni elment volna a Gólyatáborba? Ha találkozik Cortezzal? Ha Reni kicsit másabb lenne? Reni személyisége szinte ugyanaz! Maradt az ártatlan, sokat olvasó, tanuló lány egy kis plusszal megspékelve. Tarts velem és te is megtudhatod, milyen az élet a Szent Johanna Gimiben. Jó olvasást!
Instagram - Leiner Laura Könyvek de ressine
ressine
  • WpView
    Leituras 242,200
  • WpVote
    Votos 6,551
  • WpPart
    Capítulos 71
"- Leginkább az univerzumhoz tudlak hasonlítani. (...) Te is olyan végtelenül sötét vagy." Ebben a könyvben a Leiner Laura könyvekben lévő szereplőknek az instagram oldalát fogom nektek megmutatni. ©2018
Szjg Másképp  de szjg_ff
szjg_ff
  • WpView
    Leituras 571,963
  • WpVote
    Votos 15,953
  • WpPart
    Capítulos 112
- Reni? - kérdezte anyu idegesen, álmos hangon. Ekkor valami reflexből jött ötlet miatt mégnagyobbat belefejeltem az ajtóba, majd riadtan, ám de kifejezéstelen arccal fordultam meg. - Mióta vagy fent? - Hát erre keltem, b*zdmeg. Fejelgeted a bejárati ajtót, mint valami Down-kóros. Hangosan felröhögtem, bocsánatot kértem, és felajánlottam, hogy menjünk vissza aludni. Benne volt az ötletbe. - Tudom, hogy itt volt - mondta, mielőtt még elindultunk a lépcsőn. - Ki? - nyögtem ki. - Cortez. 2.#cortez 19.10.12 🥺 2. #szentjohanna 20.02.26 🧡 3. #zsolti 20.05.29 💞 1. #szjg 20.07.30 💜 1. #dave 20.09.16 💗 1. #reni 21.01.16 ❤️! 1. #virág 22.03.31💖