favorites
53 story
Cherry Lane • Billy Hargrove +18 на Tr_Anita
Tr_Anita
  • WpView
    Прочтений 96,474
  • WpVote
    Голосов 3,595
  • WpPart
    Частей 80
A történetben részletes felnőtt tartalom jelenik meg, csúnya beszéd, erőszak és szexualitás! Kérlek ennek tudatában olvasd! ERŐSEN +18 Ez egy sötétebb regény, néhol felkavaró lehet. * Alexandra Mayfield Hawkinsba költözik anyjához, édesapja halála után. Nem is sejti, hogy az együttélés a Hargrove-Mayfield házban, közel sem alakul olyan nyugodtan mint amilyenre számított. "Arra kaptam a fejem, hogy kinyílt az ajtóm. Hargrove engedte be magát kérdezés nélkül, majd be is hajtotta maga mögött azt, olyan halkan, hogy biztosra vettem, gyakorlott a ki és be osonás művészetében. -Mit csinálsz itt? Menj ki! -felegyenesedtem, hiszen kihajoltam az ablakon dohányzás közben Mutogattam az ajtó felé. -Jé, visszajött a hangod? Azt hittem megnémultál! -megállt a komódom előtt és elkezdte a rajta lévő dolgokat megemelni Egy pillanatig végig futott a fejemen, hogy mindjárt a földhöz vágja a parfümöm, hisz tegnap azt mondta, hogy megteszi. -Tedd le! -összeráncoltam a szemöldököm Ekkor tényleg úgy tett mintha leakarná a földre dobni, miközben engem nézett vigyorogva. -Ne! Ne! Kérlek ne! -kitártam a karom, mint egy túsztárgyaló Ha eltöri azt a parfümöt, kész vége, hisz nem tudok újat venni egy darabig. -Jól áll ha könyörögsz! -elnevette magát és visszatette az üveget a komódra Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, bár a megjegyzésétől felkavarodott a vacsora a gyomromban. -Menj ki! Ha anya vagy Neil megtudja, hogy itt vagy biztosan kikészülnek! És ha nem mész ki, kiabálni fogok! -hadartam -Fogadjunk? -Mi? -kétségbeesve néztem rá, nem értettem mire gondol -Fogadjunk, hogy nem mersz kiabálni! -önelégült mosoly ült ki az arcára -Csak emlékezz mit mondtam tegnap. Hogyan is felejthetném el, és biztosra vettem, hogy tényleg képes lenne széttörni mindent a szobámban."
A szentjánosbogarak éneke (befejezett) на Nilla_se
Nilla_se
  • WpView
    Прочтений 12,545
  • WpVote
    Голосов 1,147
  • WpPart
    Частей 19
Sage élete a matematika. Mindent imád, ami egyenlet és megoldásra váró rejtvény. Anyukája és legjobb barátnője kivételével senki sem érdekli annyira, mint a számok. Köszöni szépen, jól elvan ő egyedül is. Karola élete leginkább abból áll, hogy bajba keverje Sage-et. Ráveszi barátnőjét, nézzen végig egy barbár focimeccset, sőt kövessen egy idegen fiúbandát a partra... Nevan élete a zene. Imád mindent, ami kotta és dal, rímbe foglalható szöveg. Három haverján kívül, akikkel együtt zenél, kevés dolog érdekli igazán. Csakhogy az óceánpart és az ott induló kaland mindegyikőjükre hatással lesz. Egy pillanat elég, hogy ismeretlenből barát legyen, vagy egy kicsit még több. Új kapcsolatok épülnek, régiek esnek szét, miközben a tábortűz mellett ücsörögve felnőnek. „Miattad élem meg a legjobb és a legrosszabb pillanataimat."
A frenetika határai ✓ на LonnieDrayman
LonnieDrayman
  • WpView
    Прочтений 16,996
  • WpVote
    Голосов 848
  • WpPart
    Частей 49
,,Ha csak egyetlen váz is hiányzik, akkor az épület előbb-utóbb, de szétesik, mint egy kártyavár." Matthew Rosenthal végzős egyetemistaként rontja Phiadelphia utcáit. Minden, amit eltervezett, amire vágyott, megkapta. Jó esélyekkel pályázik arra, hogy neves építészeti cégek közül válogasson munkahelyet, kellemes kecót bérel, szabadidejében állatmenhelyen dolgozik és van egy gyönyörű barátnője, Jenna. Ám, a múlt könnyen felkavarhatja az álló vizet. Mikor is egy hajvágatás kapcsán belebotlik egykori őrült rajongó, majd baráttá avanzsált Oliviába, a fiú teljesen összezavarodik. A lánnyal nem éppen a legjobb viszonyban váltak el és azóta is vegyes érzelmekkel fogadja őt. És mégis...a tökéletes élet már nem tűnik olyan tökéletesnek. Matthew ahogy egyre több időt tölt a lánnyal és újra szókimondó tinédzsernek érzi magát. Rájön, hogy az az élet, amire mindig is vágyott, már koránt sem tűnik olyan tökéletesnek, ahogyan azt elképzelte. A kérdés az, hogy Matthew hajlandó-e kockáztatni és egy téglát kihúzni a szépen felépült jövőjéből. A Tabu sorozat befejező része. 2020, Lonnie Drayman ©
Million Words II. |BEFEJEZETT| Bradley Simpson FF. • HUN| на MadilynsBooks
MadilynsBooks
  • WpView
    Прочтений 11,659
  • WpVote
    Голосов 771
  • WpPart
    Частей 61
Egy gimnazista lány és egy zenekar énekese. Összejönnek, majd szakítanak a fiú exbarátnőjének visszatérése miatt. A lány elkeseredik és csak reménykedik abban, hogy a fiú végül őt választja, de egyik éjjel amikor ellátogat a zenekar tagjainak lakására, nem teljesen van felkészülve arra, amit ott lát. Elmenekül, de a fiú utána megy és magyarázkodni kezd. Hogy sikerül-e a fiúnak vissza csábítania a lányt, az kérdéses, viszont egy biztos: Hosszú út áll előttük. Szaisztoook! Ez a könyv a Lovestruck c. könyvem II.része :). Nagyon remélem, hogy legalább annyian fogjátok olvasni, mint az elsőt, és hogy ugyan annyira fog tetszeni is Nektek. Jó szórakozást az olvasáshoz :).
Lovestruck I. |BEFEJEZETT| Bradley Simpson FF. • HUN| на MadilynsBooks
MadilynsBooks
  • WpView
    Прочтений 27,118
  • WpVote
    Голосов 1,373
  • WpPart
    Частей 44
Mi van akkor, ha valaki olyanba szeretünk bele, akit nem is ismerünk igazán, az egész személyisége idegesítő számunkra, és a stílusunk is különböző? Narcissa Drake, a 17 éves tinédzser ugyan így járt a 22 éves Bradley Simpsonnal, hála a legjobb barátnőjének, Dalia Smithnek. És mind csak egy koncert miatt. 2019.július 20. ~ #1 - thevamps
Megjátszott kapcsolat на HaoriNami
HaoriNami
  • WpView
    Прочтений 199,452
  • WpVote
    Голосов 7,228
  • WpPart
    Частей 33
1. kötet Annabell húsz éves, egyedülálló nő, aki egyetemre jár, és hallani sem akar a pasikról. Az anyukája és annak barátnője, Caithlyn, mindent elkövetnek, hogy összehozzák a lányt a nő fiával. Nem tudják, hogy a két fiatal már találkozott egymással, de nem éppen kellemes körülmények között. Annabell és a fiú nem kedvelik egymást, ám Cait halálos betegsége miatt mégis szövetkeznek, és belemennek egy hazug, megjátszott kapcsolatba. A nő férje nem tartja a fiához méltónak a lányt, ám a felesége boldogsága érdekében kéri a fiataloktól, hogy menjenek bele az egy éven át tartó játékba. Egyetlen egy kikötése van: ez idő alatt a fiú egy ujjal sem nyúlhat a lányhoz csak mások előtt a hitelesség miatt. Felkavarja az eseményeket egy rég nem látott ismerős, akire senki sem számított, hogy valaha előkerül. Minden jog fenntartva!
Angyal Krónikák 2. - Lucifer, a Pokol Ura ✔ на Ayumi_chan97
Ayumi_chan97
  • WpView
    Прочтений 27,813
  • WpVote
    Голосов 1,099
  • WpPart
    Частей 19
Ez a történet az Azrael, a Halál angyala folytatása, bár egy teljesen különálló történet, de hogy megértsd előbb olvasd el azt. Néhány hónap telt el, mióta Azrael, a Halál angyala és párja Elizabeth a félig angyal származású lány egymásra talált. Emily, a lány anyja, akiről kiderült, hogy angyal még mindig nem tudja a múltját, és ráadásul Lucifer is folyton a nyomában van. Lucifer, a Pokol Ura eldöntötte, hogy bármennyire is hadakozik Emily, de megszerzi őt és nincs olyan dolog, amit ő meg nem szerezne. Ahogy elkezdi csábító hadműveletét olyan dolgok kerülnek napvilágra, ami megváltoztatja az életét. Ennek ellenére vajon képes meghódítani Emilyt?
+ еще 10
Angyal Krónikák 1. - Azrael, a Halál angyala ✔(Átírás alatt) на Ayumi_chan97
Ayumi_chan97
  • WpView
    Прочтений 124,827
  • WpVote
    Голосов 5,741
  • WpPart
    Частей 41
Az angyalok világában van egy név, akinek csak félve ejtik ki a nevét. Ez a név, Azrael, a Halál angyala. Azrael számít az egyik leghatalmasabb angyalnak épp ezért sok angyalban irigységet szül létezése. Lázadást szítanak egymás között, hogy elpusztítsák az angyalt. Azonban ezeknek a lázadó angyaloknak is megvan az ellenszere. Egy fegyver született az emberek között, pontosabban egy lány, aki nem csak az egyszerű angyaloknak, de magának a Halál Angyalának is fejtörést okoz. A lány ugyanis érzelmekkel tölti meg az angyal szívét, ami akár a Mennyország végét is jelentheti.
Törött rózsa ᵇᵉᶠᵉʲᵉᶻᵉᵗᵗ на mandelznext
mandelznext
  • WpView
    Прочтений 345,006
  • WpVote
    Голосов 23,462
  • WpPart
    Частей 27
Maylien Sanderst megcsalta a barátja. Lehetne szebben, lehetne csúnyábban, lehetne akárhogy mondani, a lényeg akkor sem változna meg, a hűtlenség keserűséget hozott életébe. A 17 éves lány szívét összetörték, apró, szilánkos kis darabokra. Az egyetlen, amit tehet, az hogy igyekszik vissza rázódni a fakó mindennapokba, túllendülni azon, hogy az élete egy ponton derékba tört. Arra viszont még ő sem számított, hogy Jack Northon, újdonsült exe legjobb barátja lesz az, aki segít neki felkelni a padlóról. 16 éves kortól ajánlott. 2017, mandelznext