Minhee arcára gyakorlatilag ránőtt a mosoly. Akármi történt, legyen az rossz vagy jó, ő mindig mosolygott. Még, annak ellenére is, hogy soha semmi jó nem történt vele. Nem voltak barátai, a fiúk ha rá is néztek nem foglalkoztak vele, a szülei meg néha a létezéséről is megfeledkeztek. Egyedül a nővérére számíthatott, de ő három éve lelépett Busanból, hogy egyetemre menjen. Új reményekkel és töretlen mosollyal az arcán lépi át Szöul határát. Nem számít szerelemre, vagy életre szóló nagy barátságokra, csak szeretne végre megszabadulni a múltjától és soha többé nem akarja egyedül érezni magát. De a minden éjjel visszatérő rémálmaitól senki nem tudja őt megvédeni!

Senkivel nem találkoztam a munkám során, aki ennyire nagy hatással lett volna rám, pedig elég közeli kapcsolatba kerültem a vendégeimmel. Mivel a szüleim meghaltak, kénytelen voltam saját magamat ellátni és egy gyors megoldás kellett, hogy fent tudjam tartani magam. Nem éppen a legártatlanabb lány lett belőlem, de nem bántam. Hozzászoktam az évek alatt és jól is kerestem vele. De ez a srác, valami Taehyung... nem csak jött és ment. Ő csak jött és maradt, folyamatosan visszatért hozzám és nem szabadott, hogy bármi érzésem legyen felé. Ráadásul szabadulni sem tudtam tőle, ugyanis a szomszédomban lakott.