kofalvi_zita olvasólistája
69 stories
Új lehetőségek [Befejezett] by Night_queen_03
Night_queen_03
  • WpView
    Reads 234,004
  • WpVote
    Votes 11,451
  • WpPart
    Parts 54
"- Megőrültél? - kérdeztem zakatoló szívvel abba a gyönyörűen kék szempárba pillantva. - Dehogy - mosolygott, és ismét közelebb lépett hozzám, így a távolság közöttünk egy fél lépésre csökkent. A közelsége és az illata teljesen megbabonázott, eszemben sem volt eltávolodni tőle. Megcirógatta az arcom, majd a kezét a derekamra helyezve maga felé kezdett húzni, egészen addig, amíg az orrunk össze nem ért. - Barátnőd van - suttogtam, pedig én magam is meg szerettem volna róla feledkezni. - Vele kellene lenned. - Nem olyannal akarom tölteni az év utolsó pillanatait, akibe nem vagyok szerelmes. A válasz mellbevágóan hatott rám, mégsem volt időm gondolkozni rajta. Én már rég elvesztem a szeme kékjében, amikor a kinti zajok elképesztően felerősödtek. - Három, kettő, egy! - hallatszott a visszaszámlálás az utcáról. És ekkor, a nagy petárdadurrogás közepette, egy határozott mozdulattal magához húzott és megcsókolt. Tőle kaptam az év utolsó, egyben első csókját."
Lehullott szirmok by mandelznext
mandelznext
  • WpView
    Reads 115,958
  • WpVote
    Votes 9,577
  • WpPart
    Parts 30
Isabella Blackwood súlyos terheit cipeli hátán, miközben kényszeredetten próbál megfelelni a St. Margaret Leánygimnázium és Kollégium elvárásainak, hogy az év végeztével válhasson valakivé. Valakivé, aki többre képes, mint ahogy látszik. Ám arra ő sem számít, hogy a búskomor Skóciában, pont az ő iskolájában, gyilkosság történik. Méghozzá nem másé, mint tulajdon szobatársáé, Amelia Smithé. A lány halála nem rengeti meg Isabellát, ám minden ami utána történik, és ami a felszín mélyéről előbukkan, nagyon is. 16 éves kortól ajánlott.
Egy vámpír a lakótársam by youngsuccess
youngsuccess
  • WpView
    Reads 451,535
  • WpVote
    Votes 25,862
  • WpPart
    Parts 36
-Egy vámpír vagyok! - dünnyögi. Röhögve a képét kezdem simogatni. -Persze, persze - vigyorgok. - Én meg Avatar. Tudod. A kék. Kis cicusok. Jé! Te is mindig cicának hívsz! - már röfögök a nevetéstől. -Aj, bassza meg, de részeg vagy! - fulytatja. ❗B E F E J E Z E T T
Rossz Fiú✔️ by szucsevelin
szucsevelin
  • WpView
    Reads 1,009,272
  • WpVote
    Votes 42,402
  • WpPart
    Parts 74
Mikor Léna hazaér a nyaralásból,szembesül vele,hogy új szomszédaik vannak.A lányt ez egyáltalán nem érdekli,addig amíg meg nem látja a szomszédfiút. Dominik,mikor először találkozott Lénával,tudta,hogy meg kell szereznie,akár egy éjszakára is.De rá kellett döbbenie,hogy ez a lány több,mint a felszín,és arra vár,hogy megmentsék. Többszörös első helyezés az Ifjúsági történetek kategóriában. Köszönöm,ha velem tartotok Lénával és Dominikkal!❤️❤️ #szeretemazolvasóimat ©2017
Celeste by Written_death
Written_death
  • WpView
    Reads 188,856
  • WpVote
    Votes 6,210
  • WpPart
    Parts 34
/befejezett/ Egy lány, aki rossz társaságba keveredett. Egy rosszfiú. Egy betegség. Két elcseszett élet. Egy szerelem.
Black Friday | 𝘣𝘦𝘧𝘦𝘫𝘦𝘻𝘦𝘵𝘵 by the_end_3030
the_end_3030
  • WpView
    Reads 61,602
  • WpVote
    Votes 2,038
  • WpPart
    Parts 19
Black Friday. Ugye most te is a leárazásokra gondoltál? De ez a nap Ashley Becker számára egyáltalán nem ezt jelenti. Ugyanis. Így emlegetik a Los Angeles-i High School diákjai azt a napot, amikor Logan Cooper - a focicsapat kapitánya, és minden nő nemű élőlény ideálja. A sportos, izmos és jóképű félisten - az iskola szeme láttára csalta meg - a suli egyik átlagos, de az utóbbi pár hónapban a legismertebb tanulóvá avandzsálódott - Ashley Beckert. Ashley teljesen összeroppant és bosszút forralt. De egy időre kerülni szerette volna a görög Istenek által teremtett fiút. Egy időre sikerült is neki. Igen. Egy időre. Azonban a nyár ott rontott bele a dologba, ahol csak lehetett. Egy nyár, teli bulikkal, csalódásokkal, félreértésekkel és régen nem látott ismerősökkel. És egy fiúval, aki megpróbálta összeragasztani Ashley összetört szívének darabkáit.
Légy a f...ilozófia tanárom! by letshavesaturday
letshavesaturday
  • WpView
    Reads 22,409
  • WpVote
    Votes 1,020
  • WpPart
    Parts 24
Két ember. Két élet. Egy találkozás. Egy életre szóló kötelék. Brooklyn Nicholson és Jaime Wright története. "-Kávés lány- biccent Jaime vigyorogva. -Seggfej- biccentek vissza unottan." "-Van egy ötletem, hogyan tudnám jobbá tenni a mai napodat- vigyorodik el. Gyanakodva nézek rá egy ideig, amit szórakozott mosollyal tűr, és végül egy nagyon mélyről jövő sóhaj után belegyezően bólintok. -De csak akkor, ha semmi tizennyolc pluszos dolgot nem tartalmaz a program. -Rendben- mondja vigyorogva. -De ha esetleg meggondolnád magad...- kezdené. -Nem fogom- vágok közbe, szúrós tekintettel. -Jó, jó értettem. De ha mégis... -Jaime!- nevetek fel. -Látod, máris jobb kedved van- mutat az arcomra, kedvesen mosolyogva.- Többször kellene nevetned- mondja lágy hangon, az arcomat fürkészve."
My tatty everyday [Befejezett]. by girlladys
girlladys
  • WpView
    Reads 5,154
  • WpVote
    Votes 217
  • WpPart
    Parts 20
-Ne erre én nem állok készen.-mondtam pedig annyira kívántam, amit ő is észrevett s az alsó ajkába harapott. -De látom hogy te is akarod, és készen állsz.-mondta huncut mosolyal. -Én..-mondtam volna tovább mikor közbe vágott. -Én majd iranyítok.-mondta még mindig huncut mosolyal. Erre csak bólintottam eggyet, mivel nagyon szeretném ő vele ma, most ebben a pillanatban.
Barátság vagy Szerelem by eleonora_mmer_hun
eleonora_mmer_hun
  • WpView
    Reads 200
  • WpVote
    Votes 15
  • WpPart
    Parts 16
Két barátnő élete teljesen megváltozik amikor megismernek egy fiút... A két lány elválaszthatatlan barátnők.. De lehet ezt csak hiszik?... A szerelem vagy a barátság lesz az erősebb?... Ez az első olyan könyv/sztori ami nem fanfaction... Remelem tetszeni fog❤️
Csak szeretném ha SZERETNÉL by Mia_miller_2005
Mia_miller_2005
  • WpView
    Reads 3,616
  • WpVote
    Votes 149
  • WpPart
    Parts 14
Stella Carpenter vagyok. Van két testvérem, mindkettőért ölni tudnék, viszont a bátyàmról ezt nem mondhatom el. Vele megromlott a kapcsolatom, a kèt évvel ezelőtt még ő volt a legjobb báty a világon. A barátaimra mindig számíthatok, és ők is rám. A bátyám legjobb barátja tetszik, de neki a suli legmenőbb csaja a baràtnője. Esélyem sincs...