.
8 stories
| Az Első Találkozás | by kek_gyemant
kek_gyemant
  • WpView
    Reads 361,425
  • WpVote
    Votes 14,828
  • WpPart
    Parts 61
Az első találkozásnál már tudtam azt, hogy Benet Asherel még lesznek gondjaim. A szó szoros értelmében gondoltam azt, hogy ez a fiú még megfogja keseríteni az életemet. A gimnázium legfrissebb diákjaként próbáltam mindig mosolyogni, és eleget tenni a tanárok kéréseinek. Jó tanuló voltam, az anyukámék büszkék voltak rám. Az utolsó évem az érettségiből számomra nagyon fontos volt. Mindig jegyzeteltem és pontokba írtam fel a fontos dolgokat. De nem igazán tudtam egy mintadiák lenni, amikor Benet Asher minden szünetben a szokásos helyén ülve engem nézett. Nem akartam rá nézni, de a tekintete zsigerből vonzza a női szempárt. Egyszerre vonz és taszított ez a fiú. Amikor legelőször beszéltem vele, amikor közel kerültem hozzá, akkor tudtam, hogy vele csak a baj lesz. Mert a gimnázium feketebáránya az, aki szépen lassan de megváltoztatott engem. De nem csak engem, hanem a világnézetemet is. A mi történetünk szokatlanúl kezdődött, és gyönyörűen folytatódott. |Minden jog fenttartva!🤍 |Írta: Kek_Gyemant💎 |A könyvet másolni tilos! (BEFEJEZETT KÖNYV🖇️)
War Zone by vzsoox
vzsoox
  • WpView
    Reads 527,353
  • WpVote
    Votes 16,778
  • WpPart
    Parts 48
Amikor egy átlagos esti kiruccanás egy csapásra valóságos tűzharccá válik a szeme láttára, a huszonegy éves Olivia Dyer másodpercek alatt kényszerül New York sötét oldalára. Egy olyan világban, ahol a bűn mindennapos, a pénzt vér szennyezi és az igazi hatalom egyetlen család kezébe összpontosul nem sok jóra számíthat a lány, aki a törvények közt nevelkedett. Különösen, ha egyenesen annak a férfinak a karjaiban köt ki, akinek a nevét még suttogni sem merik az utcákon. Az alvilág koronázatlan királyaként ismert Liam Marini megtestesít mindent, amit Olivia gyűlöl. Arrogáns, jéghideg és szent meggyőződése, hogy az egész világ a lábai előtt hever. Kivéve a lányt, aki rosszkor volt rossz helyen, és akinek szemmel láthatólag esze ágában sincs behódolni neki. Akkor sem, ha az ő kezében van az élete. Azonban nem telik bele sok időbe, hogy rájöjjenek, amit eleinte színtiszta ellenszenvnek véltek, szempillantás alatt alakulhat át még ennél is hevesebbé - és ha nem vigyáznak eléggé, talán még halálossá is. © vzsoox 2018 Minden jog fenntartva! [War Zone-sorozat: I. könyv] Nagyon köszönöm a csodás borítót @majdleszujranyar-nak!❤️ *** Figyelmeztetés: A történetnek nincs valóságalapja, szereplői kitaláltak. Előfordulhat trágár nyelvezet, erőszakos jelenetek, illetve alkoholfogyasztásra, droghasználatra és szexuális tartalomra utaló részletek. Olvasni ezek ismeretében ajánlott.
Esküszöm, hogy utálni akartalak! 18+ by Tunderpocok99
Tunderpocok99
  • WpView
    Reads 742,140
  • WpVote
    Votes 30,822
  • WpPart
    Parts 48
Amelia Merrick vagyok. 20 éves. A tinédzser korom nem épp úgy alakult, mint egy átlagos tinié, köszönhetően az akkori barátomnak. Akkor fogadtam meg, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Hogy a szerelem csak tündér mese. Egyetemi évem első évében sikerült is láthatatlan maradnom, majd jött a másodév és a szemeszternyitó buli. És Raymond Cross. Utálom őt és ő is engem, viszont nem tagadhatjuk a köztünk lévő vonzalmat sem. "Ha harc, hát legyen harc!" !Minden jog fenntartva! #1 in egyetem - 2018 decembere óta <3
REED-Meghalnék a csókodért! |+18 | by DiamondBlack26
DiamondBlack26
  • WpView
    Reads 758,684
  • WpVote
    Votes 18,211
  • WpPart
    Parts 76
" Nekem nem elég a jó, a legjobbat akarom " - Reed.M " Nekem nem elég a szép, a legszebbet akarom " - Ricky.W Reederica Malone nem egy visszahúzódó,önbizalom hiányos kislány a kampusz udvarán,hanem egy erős,céltudatos nő aki megáll a saját lábán többnyire tizenhat centis tűsarkakon. Énekesnő lesz egy Passion nevű clubban ami London leg elitebb bűnözőinek gyűjtőhelye és a gazdag s egyben jóképű Richard Williams "Riky.W" tulajdonában áll. Ez a történet bemutatja az ő kis románcuk kezdetét elejétől a boldogan amíg megnem?Vagy mégsem?Vajon zökkenő mentesen megy majd az út odáig,hogy egymásba szeretnek? Vagy lesz akinek ez szemet szúr? Talán egy exbarárnő?Vagy egy féltő apa? Gyere és tarts velem,kövessük együtt Reed és Riky történetét. ~ Erős női karakter ~ Birtokló férfi karakter ~ Valós problémák feldolgozása ~ Tabuk nélkül ~ Maffia ~ Pszichés problémák/zavarok *Helyenként valós események alapján!* Ötletet meríteni a könyvemből szigorúan TILOS❗ +18 Helyenként trágár szavakat tartalmazhat. A történet saját,minden egyes mondat a fantáziám szüleménye. Minden jog fenntartva! A REEDERICA egy kitalált név,kérlek tartsd tiszteletben és ne használd fel.KÖSZÖNÖM! #1 CRIMINAL #1 PASSION #1 NIGHT #1 2020 #1 LONDON #1 FŐNÖK #1 RICHARD #1 KISLÁNY #1 2019 #1 SZERETŐ #1 HOT #1 CSÓK #1 HUNGARY #1 LÁNY #1 FIÚ #1 SZENVEDÉLY °°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Az új életem fogságában by HMesyE
HMesyE
  • WpView
    Reads 154,028
  • WpVote
    Votes 3,947
  • WpPart
    Parts 52
Nem én választottam. Nem én akartam. Illetve.... nem ezt akartam. De nekem már nincs szavam, az van, amit ő akar. Utálom ezt? Vagy esetleg szeretem? Már én magam sem tudom. Utálnom kellene, harcolnom, de képtelen vagyok rá. Játszik velem és én egyre kevesebbszer vagyok képes védekezni. Nem én választottam. Nem én akartam. Ő akart engem. A választás az Ővé volt, és lesz is. Mellette megtanultam mi a féltékenység, mi a birtoklás, mi a félelem és mi a szerelem. Hogy ezek az érzések hogy kapcsolódhatnak egyetlen férfihoz? Hogy írhatom le Őt ezekkel? Olvass tovább és megtudod...... ⛔️16+ nak ajánlom - Durva, csúnya szavakat tartalmaz. - Témája megrázó lehet. - Erotika található benne. - NEM egy hétköznapi szerelmes regény, ha arra vágysz, NE ezt olvasd. ⛔️16+ nak ajánlom Helyezések: #vágy: 1‼️ #rabság: 1‼️ #fogoly: 1‼️ #erős: 1 ‼️ #fogság: 1‼️ #elrablás: 1‼️ #domináns: 1 ‼️ #submissive: 2 ‼️ #wattpad: 3 ‼️ #szex: 10 ‼️ #féltékenység: 1‼️ #magyar: 40 ‼️ #love: 42 ‼️ #newadult: 3 ‼️ #HUN: 8 ‼️ ©️Minden jog fenntartva! A könyvben és boríton szereplő rajzok saját készítésűek.
Elegáns gyilkosom by Ok_hello
Ok_hello
  • WpView
    Reads 304,256
  • WpVote
    Votes 9,786
  • WpPart
    Parts 34
𝐄𝐥𝐢𝐳𝐚𝐛𝐞𝐭𝐡 élete örökre megváltozott, mióta találkozott vele. Egy kezdeti vonzalom és egy titokzatos sötéterő, amelyek egyetlen egy személyből indultak ki. Megszállott, arrogáns mégis kifinomult és érdekfeszítő személyből. Belőle, aki sötét titkokat és rejtélyes események sorozatát indította el, és egy hajót, amely biztonságot és szabadságot ígért, mégis lassan levedlett előtte sötét titkok- és saját múltjának mélyén eltemetett igazságai. A történet nemcsak egy fiatal lány kalandjait meséli el és szerelmi történetét, hanem mélyebb kérdéseket is felvet: Mi történik, amikor a valóság és a képzelet határvonalai elmosódnak? Hogyan befolyásolják a titkok és a hazugságok a személyiségünket? És végül, mi történik akkor, amikor szembesülünk a legnagyobb félelmeinkkel és vágyainkkal? Ezeken felül, pedig a könyv erősen trágár szavakat és erotikus (18+) jeleneteket is tartalmaz!
EGYSZER by 11KiLLeR13
11KiLLeR13
  • WpView
    Reads 91,873
  • WpVote
    Votes 3,134
  • WpPart
    Parts 19
Naomi Williams a nő, akit az érzelmei irányítanak. Megvannak a saját elvei, a saját élete, ami teljesen felfordul egyetlen nap után. Aaron Devil a férfi, aki mindig is irányított. Az övé egész Los Angeles, mindene megvan, ám az ő élete is gyökeresen megváltozik egy nap után. Mert egyszer megtörtént. Egyetlen egyszer.
Ugly Love (18+ !!) by morelifeonestory
morelifeonestory
  • WpView
    Reads 130,660
  • WpVote
    Votes 1,505
  • WpPart
    Parts 53
Sasha túlélte a poklot - szó szerint. Amit elvettek tőle, azt visszaszerezte. A fájdalomból erőt kovácsolt, de a múlt árnyéka újra és újra visszakúszik. Egy bár sötét sikátorában találkozik Liammel - a férfival, aki egy pillanat alatt ledönti a falait, és felébreszti benne mindazt, amit eltemetett. De a múlt sosem marad csendben. Amikor Asha visszatér, Sasha élete ismét szétesik - csak most már nem áldozatként, hanem valaki másként. Valaki erősebbként. És akkor jön Matt, a fény a sötétségben. De vajon tényleg ő a megváltás... vagy csak a történet utolsó tragédiája? Egy nő, három férfi. Egy szerelem, ami fáj, éget és felemészt - mégis ebből születik az újrakezdés. UGLY LOVE (18+) Mert néha a szerelem nem gyógyít... csak mélyebbre vág. © minden jog fenntartva 2019