Mindig is léteztek olyan emberek, akik hittek, és olyanok is, akik nem hittek a vámpírokban. Sosem tudták bizonyítani a létezésüket az emberek, mégis ezernyi gondolatuk volt a vámpírokról, akiket többféleképpen is el lehetett pusztítani. Viszont az igazság közel sem ez volt. Nagyobb erővel rendelkeztek, mint az emberek gondolták. Szinte elpusztíthatatlanok voltak. Főleg Hyunjin, aki új történelmet írt a vámpírok életében. Hiszen éhsége olyan csillapíthatatlan volt, mint még soha senkinek... -Ki van ott? Sikítani fogok... -Mert attól megijedek. - nevetett fel a titokzatos idegen. - Sikíts, ha mersz. Esküszöm, utána ki sem nyitod többé a szádat. Jeongin szemei könnyekkel teltek, majd azok rögtön útnak is indultak. Lassan folytak végig a sós cseppek az arcán, miközben a holtan heverő szerelmét kétségbeesetten figyelte. -Senki nem sírt még a halála előtt. Bár senki nem tudta, hogy megölöm. - gondolkozott el Hyunjin. - Ez így nem élvezetes. Hagyd már abba a sírást. Az csak egy ember. Hyunjin számára minden ember egyforma volt. Egyformán ostoba, s jelentéktelen. Egyedül a lányokból húzott hasznot, hiszen a lányok vérének az íze megbolondította. Minden lány vére isteni volt a számára. Azt hitte, hogy az ő vérüknél finomabb már nem lehet senki vére. Ám tévedett. Idővel rájött, hogy létezik valaki, kinek már vérének illata megőrjíti, nemhogy az íze. És ez a valaki egy fiú volt. Egy fiú, ki rosszkor volt rossz helyen... [2020]