✨f a v s✨(vegyes)
79 stories
Bittersweet /Jikook ff./ by ItsjustWeasley_
ItsjustWeasley_
  • WpView
    Reads 4,790
  • WpVote
    Votes 696
  • WpPart
    Parts 12
Sokan azt gondolják, hogy a balett egy gyönyörű, könnyed táncművészet, de egészen csak addig, amíg meg nem ismerik a pompa és csillogás árnyoldalát. Park Jimin egészen 20 éves koráig csak a balett szépségét tapasztalta meg, illetve a balett által nyújtott sikereket. Tehetséges és szorgalmas volt, így hamar a csúcsra jutott, legalábbis a lehetőségeihez képest a csúcsra. Ám kap egy váratlan, de annál ígérkezőbb lehetőséget, amivel él is, így bekerül az ország legnevesebb és legjobb táncakadémiájára, ahol egy egészen új légkörbe és munkamorálba kerül be, ami nem feltétlen egy pozitív változás lesz. Beilleszkedését egy bizonyos személy nehezíti meg még jobban, aki nem más, mint Jeon Jungkook, egy fiatal és elképesztően tehetséges, ugyanakkor öntelt és beképzelt táncos, aki ki nem állhatja, ha konkurenciája akad. /Yaoi, tartalmaz 16+- os és 18+-os részeket is, valamint trágár beszéd is előfordul benne. A történet csak egy fikció, a valósághoz semmi köze nincs, illetve a SAJÁT ötletem alapján íródott. Bármiféle hasonló könyv a platformon a véletlen műve, ha problémád van, KERESS FEL! FELNŐTT tartalmat tartalmaz, így aki ezt nem szívesen olvassa, illetve nem múlt el 18 éves, és szívesen belekötne ebbe, az legyen szíves, és fáradjon máshova, ugyanis a könyv FELNŐTT TARTALOMKÉNT meg van jelölve, fel van tüntetve!/
COTTON CANDY SKIES | JIKOOK ✔ by miniekins
miniekins
  • WpView
    Reads 386,857
  • WpVote
    Votes 22,152
  • WpPart
    Parts 36
Sweet football player Jeon Jeongguk has never displayed interest in any of the other teenagers at his high school. But as soon as new student Park Jimin shows up and joins the cheerleading team, he finds himself being drawn in by his pretty physique. And not only that, but the fact that he enjoys wearing skirts. Lowercase intended up until chapter nineteen. ©miniekins Notable Rankings! - #1 in JiKook! - #1 in KookMin!
YOU BEFORE I KNEW | JIKOOK ✔ by miniekins
miniekins
  • WpView
    Reads 276,985
  • WpVote
    Votes 16,909
  • WpPart
    Parts 31
Park Jimin has spent majority of his adolescence focused solely on school and extra-curricular activities, withstanding the need for fun. His older brother, Kim Seokjin, on the other hand is the complete opposite. Although being successful and in his third year of University, he's known not only for his good looks and intelligence, but also for throwing the best parties. Considering they live together, this serves as an issue for Jimin who wants nothing more than to finish his senior year in peace. However unfortunately for him, Jin has a reputation to uphold but also a best friend since childhood that enjoys getting on Jimin's nerves. Jeon Jeongguk. ©miniekins Notable rankings: - #2 in JeonJungkook! - #1 in Kookmin! - #8 in Jikook!
BLOOM JUST FOR YOU | JIKOOK ✔ by miniekins
miniekins
  • WpView
    Reads 636,233
  • WpVote
    Votes 36,431
  • WpPart
    Parts 35
Being raised by extremely homophobic parents his whole life, all Park Jimin has come to learn is that homosexual relationships are considered to be unnatural. But when new neighbour Jeon Jungkook moves in, he shows Jimin just how beautiful they can be. ©miniekins Notable rankings! - #1 in Jikook! - #5 in Kookmin! - #48 in Fanfiction!
𝟯𝟮 𝐅𝐋𝐀𝐕𝐎𝐑𝐒 || 𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤 by Sapplynn
Sapplynn
  • WpView
    Reads 169,761
  • WpVote
    Votes 9,163
  • WpPart
    Parts 27
[𝙈𝙖𝙩𝙪𝙧𝙚 𝘾𝙤𝙣𝙩𝙚𝙣𝙩 ✓ 𝘑𝘦𝘰𝘯 𝘑𝘶𝘯𝘨𝘬𝘰𝘰𝘬 𝘪𝘴 𝘢𝘯 19 𝘺𝘦𝘢𝘳 𝘰𝘭𝘥 𝘣𝘰𝘺 𝘸𝘩𝘰 𝘫𝘶𝘴𝘵 𝘨𝘳𝘢𝘥𝘶𝘢𝘵𝘦𝘥 𝘧𝘳𝘰𝘮 𝘩𝘪𝘨𝘩𝘴𝘤𝘩𝘰𝘰𝘭 𝘢𝘯𝘥 𝘸𝘰𝘳𝘬𝘴 𝘪𝘯 𝘵𝘩𝘦 𝘧𝘢𝘮𝘪𝘭𝘺 𝘣𝘶𝘴𝘪𝘯𝘦𝘴𝘴 𝘢𝘵 𝘵𝘩𝘦 𝘣𝘦𝘴𝘵 𝘪𝘤𝘦 𝘤𝘳𝘦𝘢𝘮 𝘴𝘩𝘰𝘱 𝘪𝘯 𝘚𝘦𝘰𝘶𝘭 '𝘑𝘦𝘰𝘯'𝘴 𝘊𝘳𝘦𝘢𝘮𝘦𝘳𝘺'. 𝘏𝘰𝘸𝘦𝘷𝘦𝘳, 𝘸𝘩𝘦𝘯 𝘩𝘪𝘴 𝘦𝘰𝘮𝘮𝘢 𝘥𝘪𝘦𝘴 𝘪𝘯 𝘢 𝘵𝘳𝘢𝘨𝘪𝘤 𝘤𝘢𝘳 𝘢𝘤𝘤𝘪𝘥𝘦𝘯𝘵, 𝘩𝘦 𝘤𝘭𝘰𝘴𝘦𝘴 𝘩𝘪𝘮𝘴𝘦𝘭𝘧 𝘰𝘧𝘧 𝘧𝘳𝘰𝘮 𝘦𝘷𝘦𝘳𝘺𝘰𝘯𝘦 𝘪𝘯𝘤𝘭𝘶𝘥𝘪𝘯𝘨 𝘩𝘪𝘴 𝘈𝘱𝘱𝘢. 𝘉𝘶𝘵 𝘸𝘩𝘢𝘵 𝘩𝘢𝘱𝘱𝘦𝘯𝘴 𝘸𝘩𝘦𝘯 𝘗𝘢𝘳𝘬 𝘑𝘪𝘮𝘪𝘯, 𝘢 19 𝘺𝘦𝘢𝘳 𝘰𝘭𝘥 𝘩𝘪𝘨𝘩𝘴𝘤𝘩𝘰𝘰𝘭 𝘨𝘳𝘢𝘥𝘶𝘢𝘵𝘦 𝘸𝘩𝘰 𝘪𝘴 𝘢𝘴𝘱𝘪𝘳𝘪𝘯𝘨 𝘵𝘰 𝘣𝘦𝘤𝘰𝘮𝘦 𝘢 𝘥𝘢𝘯𝘤𝘦𝘳 𝘪𝘴 𝘭𝘰𝘰𝘬𝘪𝘯𝘨 𝘧𝘰𝘳 𝘢 𝘴𝘶𝘮𝘮𝘦𝘳 𝘫𝘰𝘣 𝘵𝘰 𝘮𝘢𝘬𝘦 𝘮𝘰𝘯𝘦𝘺 𝘵𝘰 𝘩𝘦𝘭𝘱 𝘩𝘪𝘴 𝘧𝘢𝘮𝘪𝘭𝘺 𝘢𝘯𝘥 𝘱𝘢𝘺 𝘧𝘰𝘳 𝘩𝘪𝘴 𝘺𝘰𝘶𝘯𝘨𝘦𝘳 𝘣𝘳𝘰𝘵𝘩𝘦𝘳'𝘴 𝘤𝘰𝘭𝘭𝘦𝘨𝘦 𝘵𝘶𝘪𝘵𝘪𝘰𝘯 𝘪𝘯 𝘈𝘮𝘦𝘳𝘪𝘤𝘢?
My son's tutor (Jikook) by ScarlettsDestiny
ScarlettsDestiny
  • WpView
    Reads 3,373,121
  • WpVote
    Votes 203,327
  • WpPart
    Parts 60
Single parenthood has it's own complexities and hardships. Park Jimin is a single father battling his own demons and trying to raise his son. Just as he feels like he's got a grip on his emotions, in walks Jeon Jungkook, his son's math tutor. Highest- 220 in Fanfiction
𝑈𝑁𝐻𝑂𝐿𝑌 by ohsosecret
ohsosecret
  • WpView
    Reads 67,046
  • WpVote
    Votes 3,588
  • WpPart
    Parts 12
[COMPLETED] "Hey... do you believe in fate?" ⚣ Jimin's family is immensely religious. When they move into the same house as Jungkook's equally religious family, new feelings begin to form. Unholy feelings, that makes them question their beliefs for the first time. ⚣ Started: 2020-09-02 Completed: 2020-09-06 ! mature content ! ! translations not allowed ! Highest rankings: 2021-01-19 #1 in unholy 2021-02-05 #1 in jikookfanfiction 2020-12-07 #4 out of 14.7K in religion ©ohsosecret
*。✧𝑴𝒚 𝑩𝒓𝒐𝒕𝒉𝒆𝒓'𝒔 𝑩𝒆𝒔𝒕 𝑭𝒓𝒊𝒆𝒏𝒅 ✧。* by ohsosecret
ohsosecret
  • WpView
    Reads 1,148,727
  • WpVote
    Votes 50,218
  • WpPart
    Parts 50
"Yes, daddy~" "Jimin, stop." ★ Where Jimin thinks his brother's best friend is hot. Really fucking hot. Like, daddy hot. But what about Jimin's brother? ★ Started: 2020-05-28 Alternative Ending: 2020-10-28 Completed: 2021-03-02 ! Mature content ! TRANSLATIONS NOT ALLOWED Highest rankings: #1 in jikook #1 in kookmin #1 in namjin #1 in taeyoonseok #1 in vhope #1 in taegi #1 in jimin #1 in boyband #2 in yoongi #4 in fenficromance #5 in jeongguk ©ohsosecret
No Homo (jikook/kookmin) by snatchim
snatchim
  • WpView
    Reads 434,092
  • WpVote
    Votes 12,149
  • WpPart
    Parts 12
Jimin was only supposed to be helping Jungkook out seeing as they're "best friends" and what are best friends for if they can't help you out right? Exactly, but you know, in a situation of friends with benefits, feelings are always involved eventually... even after they've clearly established the whole "no homo" thing. Notable rankings: #1 fwb #1 nohomo #1 jikook #1 bottom jimin # light angst
Érted buknék! by Repici
Repici
  • WpView
    Reads 21,804
  • WpVote
    Votes 2,017
  • WpPart
    Parts 19
(Jikook)(Befejezett) Az angyalok a mennyországban születnek. Nincs igazi testük, csak lelkek, ám alakjuk ettől még van. Hasonló az emberekéhez, de még is más, mert megfoghatatlan, mint egy emberszerű fény, vagy szellem. Hívhatjuk akárhogy, mások, mint a halandók. Minden születéskor, két angyal ölt formát az isteni fényből, így tartva az egyensúlyt jó, és rossz között. Ők egy életre társak lesznek, míg egyikük a mennyországban marad, addig a másik a pokolhoz csatlakozik. Jimin egy aranysárgán fénylő csodás angyal volt, míg Jungkook kéken szikrázott. Ők ketten egy fényből születtek. De mi történik, akkor, ha az egyikük fellázad a rendszer ellen, és emberként akar tovább élni?