Az embert általában boldoggá teszi, ha valaki azt mondja neki, hogy szereti. Sajnos rám nem vonatkozik ez az általában, mert én válogatós vagyok, nem dob fel csak úgy egy akármilyen szeretlek.

"A zene körbetáncolta a szobát, megérintve minden bútort, minden apró tárgyat. A hangok mint a szétguruló gyöngyszemek szóródtak szét körülöttük, és Alan úgy érezte, mintha a tenger hullámai simogatnák a bokáját. Jól ismerte a dallamot, talán százszor is hallotta már, de most mégis új volt, és ismeretlen... Mint a szívdobbanás - gondolta Alan. - Szívdobbanások az éjszakában."

Az emberek könnyen összezavarodnak, ha az érzéseikről van szó. Mi tudjuk ezt a legjobban. De mi is az, amit egymás iránt érzünk? Szerelem? Barátság? Rajongás? Ragaszkodás? Csupán eszköz vagyunk, mellyel a bennünk tátongó űrt próbáljuk kitölteni? Egymást látjuk, vagy valaki mást, ha egymásra nézünk? Csak a magánytól való félelem teszi ezt velünk, vagy ennél tisztábbak az érzéseink? Nem is számít. Fiatalok vagyunk még, van időnk megtalálni a válaszokat. A Half A Heart folytatása~ A történet és a szereplők a képzeletem szüleményei, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Nem váglak ketté lélekre meg testre oly éles késsel, ahogy Te teszed, ki lelkedet rábíznád tenyeremre, de kolostorba zárnád testedet. Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki. Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni. (Faludy György: Szonett - részlet)

"i will look at love as more than just an instrument of pain and will give myself completely to the moving and the strange" esztétikailag vonzóbb formában: https://docs.google.com/document/d/1JoYizjkQmGDkKZ8JslsibSyQy52Cprtkv0u3AzylfYE/edit?usp=sharing szegényes lejátszási lista aláfestő muzsikákkal: https://open.spotify.com/playlist/5Nn0nk4dN5ieumew8Iy2Ky?si=8s4wzCiUSnG8xUfjJ-yvVA risebird, 2020

Úgy tűnik, csak azért vannak, hogy ne egyedül mászkáljunk a világban. Kitöltik a teret. Aztán egyszer csak jelentőséget kap a létezésük. - A saját életükben ők a főszereplők, és mi vagyunk a statiszták - vélte Tom. - Hát, erre még nem gondoltam. Szerinted van saját életük?

Nathan tudja, hogy Will nem illik hozzá. Mindig is tudta, de ettől függetlenül is olyan nehezen szakadt el tőle. A saját szívét is ki kellett tépnie ahhoz, hogy megszabaduljanak a rájuk telepedő megszokástól, és egymással szembeni ridegségüktől. Will tudja, hogy Nathan szereti. Mindig is tudta, éppen ezért biztos benne, hogy bármit megtehet, úgyis mindig visszatér hozzá az az egyetlen férfi, aki el tudja viselni sajátos hozzáállását az élethez. Mi van akkor ha ő ezt a szakítást nem akarja? Vajon lehet még esélyük?

" - Négyen rugdosnak, de te kussolsz, még az anyjukba sem küldöd el őket. Szó nélkül hagyod, hogy lealázzalak az egész osztály előtt - sorolta. - Inkább összeszarod magad, ahelyett, hogy szólnál, lépjek a fékre. Miért? Jack nem felelt, csak a vállát rángatta. Bobby ekkor egészen közel hajolt hozzá. Vonásról vonásra tanulmányozta az arcát. A kíváncsi zöld szempár átlátott rajta. Nemcsak azt értette, amit mondott, hanem azt is, amit érzett. - Túlságosan vágysz rá, hogy szeressenek."

Három dolog jut eszembe, amikor rá gondolok. 1. Vágy 2. Barát 3. Félelem Mert félek az élettől, amiben ő is benne lehet, rettegek, hogy egyszer talán boldog leszek. A vágyaimat titkolom, de nem szégyellem, csak soha sem tettem meg, egészen addig, míg nem ismertem. A barátom lesz. Talán tényleg azok lettünk egymásnak és szeretném azt hinni, hogy egy kicsit többek is magunknak. Én pedig nem fogom észrevenni, és amikor mégis, akkor már túl késő lesz. De melyikünk fog hamarabb elmenekülni, attól, ami egyszer lehetne?

Kortárs szerelmi dráma. ;)