Gyógyulás Stories

2026. 06. 22. Eltelt fél év. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mennyi minden történt bennem - és, hogy mi mindenen mentem keresztül ez alatt a kerek hat hónap alatt. Úgy érzem, hogy egy időszakot most is lezártam magamban, ezt a féléves nagyon mélyen intenzív időszakot mindenképp. És akkor most ugyanebből nő ki egy számomra még újnak tűnő fejezet, de ahogyan mostanában sűrűn ráébredek: Ezek mindvégig bennem voltak ezelőtt is, csak épp most kapnak körvonalat maguk köré általam. Már megengedem.

Igen, nem túlzok. Tudom, hogy sokakat meglep majd a cím adás, de nem túlzok és nem viccből adtam ezt címnek. Elmesélem, én hogyan találkoztam a szorongásommal, de immár úgy, hogy megtanultam leülni mellé is. És meghallgatni őt. Avagy meghallgatni magamat.

Az idei tavasz elképesztően mély hatást gyakorolt rám. Március elsején kezdtem el írni a válásom, a gyász folyamat feldolgozásáról. Akkor úgy éreztem, hogy a Tavasszal együtt indultam el. Azóta megtartott, felépített és tanított, hogy hogyan tudok leülni magammal egy asztalhoz és, hogy akár a legelviselhetetlenebb fájdalom közepén is hogyan tudom magamat választani, megélni ezáltal az érzelmeimet, a félelmeimet. Hogyan tudom újrakezdeni és felépíteni immáron a saját életemet. Május végén írtam egy "búcsú levelet" a Tavasznak, ebben összefoglaltam mindent, amit fontosnak tartok az elmúlt három hónapommal kapcsolatban. A szokásos módón: Tabumentesen és kíméletlenül őszintén. Te, aki a fákba, természetbe új életet lehelsz - életet leheltél belém. Soha nem felejtelek el! Jövőre találkozunk.