MezeiSandor
Kezdetben csak szürkeség volt. Nem létezett fény, sötétség, minden tökéletes egyensúlyban volt. A kopár fennsíkokat ősöreg fák lakták és halhatatlan sárkányok. A világot soha fel nem oszló köd lepte.
Majd megjelent a Tűz, és ezzel az ellentétek.
Fény és Sötétség.
Hideg és Meleg.
No meg persze, Élet és Halál.
Az eddig a sötétben szunnyadó teremtmények a Tűz felé kúsztak, így tettek az emberek is.
A Tűzből négy, nagyhatalmú lélek lépett ki.
Nito, az első, aki meghalt.
Izalith, a boszorkány és a leányai.
Gwyn, a napfény ura és hithű lovagjai.
És végül a Sötét Lélek, akiről oly könnyen, elfeledkeztek.
A nagyurak birokra keltek a sárkányokkal. Nito korókkal teli átkokkal mérgezte őket, Izalith hatalmas tűzviharral felperzselte őket, Gwyn égi villámjai lekoptatták kőpikkelyeiket. Seath pedig, a Sivár elárulta a saját fajtáját. Így történt hát, hogy a sárkányok legyőzettek.
Gwyn meghirdette a Tűz Korát, ő maga pedig a lángok őrzőjévé vált.
Ám a Tűz kezd halványodni, már most is csak izzó parazsak vannak és a világ elkezdett visszasüllyedni az idő kezdetéig. Az ellentétek ismét elmosódnak, mígnem nem marad más, csak a végtelen, szürke semmi.
Ráadásul ott van az átkozott Fekete Jel is, ami megbélyegez minden élőt. Megfosztja őket lelküktől, és örök bolyongásra kárhoztatja őket.
Csak egy kiválasztott élőhalott képes megfékezni a világ csendes fuldoklását.