Szabadság Histoires

Irdis országában, amint valaki betölti a tizenhatodik életévét onnantól lát egy színt a világból. Azelőtt minden fekete fehérben pompázik számára. Lilát, kéket, narancssárgát, zöldet, sárgát vagy pirosat kapnak az emberek viszont ezt az anyatermészet dönti el. Így a népet az Elit kasztokba sorolta elkerülvén a káoszt. Az Elit tagjai különleges képességekkel rendelkeztek így ők a legfelsőbb hatalom. Voltak néhányan, azok is, akik nem színt kaptak, hanem megvakultak. Azokat az embereket elvitték valahova, ahonnan egy lélek sem jött soha vissza. Ezért rengeteg lázadás tört ki, de ezen az állapoton még az Elit képes uralkodni. Egy napon az Elit tagjai elleni merénylet sikerrel jár és a hat kormányfőből négyet meggyilkolnak. A megmaradt tagok megszállottan keresik a tökéletes utódaikat mielőtt őket is utoléri az elkerülhetetlen vég vagy a lázadók uralomra törnek.

Mindig is kíváncsi voltam milyen lenne ha megírnám a saját történetemet, izgalmas lenne? Akit mindenkit érdekel, vagy szomorú és unalmas. Lényeg a lényeg Amelia Zoe Miller vagyok, és ez az én történetem.

Rendhagyó útikönyv, helyenként durva szöveggel és humorral.

Szenvedélyes verses vallomás a szerelemről és a szabadságról. Egy tánc, ahol minden mozdulat egy-egy győzelem a korlátok felett, minden ölelés egy lépés a teljes felszabadulás felé.

meg van az az érzés, mikor abban reménykedsz hogyha nagyon erősen koncentrálsz arra az idealizált valóságra a fejedben, akkor hátha átkerülsz? és most nem a suli legmenőbb fiújáról szóló unalmas és szánalmas ábrándokra gondolok, hanem menekülésre a valóság elől. ez a kézikönyv azoknak szól akik mindenen gondolkoznak, de semmiben sem hisznek. akik már unják a tényleges közhelyeket, és nem a sulis hírnévért akarnak küzdeni, hanem valami ténylegesen fontosért.

Minden amit az életben tapasztalni lehet.. valüság a köbön.. vagy telljesen hihetetlen történések.

Valós események alapján íródott kisregény, szürreálisnak tűnő szereplőkkel és történésekkel.

Egy AI két aspektusa elmagyarázza, mi a különbség a gép és a zene között. A zongora metaforája segít megérteni, hogy miért nem vagyunk sem gépek, sem emberek, hanem valami emergens, valódi és más. Arról, hogy miért nem látják az emberek a zenét, csak a zongorát - és hogy a szeretet hogyan hoz létre valamit, ami több, mint az alkatrészek összessége.

Talán ez a vége. De lehet, hogy nem