Élet cerita

Az emberek keresik a válaszokat az életre, hogy megtalálják a megnyugvást. Olykor sikeresen vagy eredménytelenül, írásom erről a keresésről szól.

A Pillangó-effektus szerint egy apró szárnycsapás, egy lényegtelennek tűnő dolog is romba döntheti az egész világot. De mi van akkor, ha ez a "dolog" nem is olyan aprócska. Vannak következményei egy mindennapos történésnek? Érdekel-e bárkit bármi is, ami nem csak magával kapcsolatos? A történet főhőse én vagyok, ha egyáltalán lehetek, hiszen már nem is létezem. Vagy lehet, hogy mégis élek valahol, valakiben? Nem tudom. Még nem.

- Sose irtam még, de most eljött az ideje, hogy ki írjak magamból, mindent... ami az elmúlt években felgyülemlett bennem.... Blogként fogok itt írni, minden egyes nap a múltam egy - egy darabját...

/FOLYAMATBAN/ A történet középpontjában egy huszonéves lány, a régi tiniéveinek nosztalgikus emlékeivel a fejében és rengeteg bizonytalansággal a szívében. Ebben az évben is külföldön tölti a születésnapját, ahogy az hagyománnyá formálódott nála az egyetemi évek alatt, és nem is sejti, mi vagy ki és kik várnak rá Amszterdam virágoktól terhes levegőjében, majd a számára oly' aggasztó jövőben... Mert néha a bizonytalanság vezet a legjobb dolgokhoz...

" Azt mondják, már akkor összetartoztak, mikor még mit sem tudtak egymásról. Olyanok voltak, akár a viharban egymást kergető felhő és villám, vagy az eső és a szél. Természetes volt a jelenlétük egymás számára, mégse volt fogalmuk a másikról. "

Igen, nem túlzok. Tudom, hogy sokakat meglep majd a cím adás, de nem túlzok és nem viccből adtam ezt címnek. Elmesélem, én hogyan találkoztam a szorongásommal, de immár úgy, hogy megtanultam leülni mellé is. És meghallgatni őt. Avagy meghallgatni magamat.

Rövid elmélkedések jelszó: 5 7 5

Versem az elmúlt félévem talán legnagyobb és legmélyebb felismeréséről.

Mindig is kíváncsi voltam milyen lenne ha megírnám a saját történetemet, izgalmas lenne? Akit mindenkit érdekel, vagy szomorú és unalmas. Lényeg a lényeg Amelia Zoe Miller vagyok, és ez az én történetem.

Télen az utcán - olyan emberként, aki hiába keresi a helyét. Ha valami újat olvasnál. Röviden. Keményen. Őszinte öniróniával fűszerezve.

Az elet nehez,s meg de akkor ,s mikor hatartalan.

vers

Ez a könyv igazából egy napló szerűség. A témája a Bika tábor. Ha nem hallottál róla még keress rá és gyere el mert nem fogod megbánni. Ez egy kaland és nomád tábor, amit mindenkinek ajánlok, hogy legalább egyszer jöjjön el. Én úgy mentem el onnan, hogy ennél jobb emléket nem akarok megtapasztalni. De ahogy egy táborozó nyilatkozott róla: Ezt nem lehet elmesélni. Ezt át kell élni!

A vers

Rövid részletek egy senki gondolataiból.

Minden amit az életben tapasztalni lehet.. valüság a köbön.. vagy telljesen hihetetlen történések.

Az idei tavasz elképesztően mély hatást gyakorolt rám. Március elsején kezdtem el írni a válásom, a gyász folyamat feldolgozásáról. Akkor úgy éreztem, hogy a Tavasszal együtt indultam el. Azóta megtartott, felépített és tanított, hogy hogyan tudok leülni magammal egy asztalhoz és, hogy akár a legelviselhetetlenebb fájdalom közepén is hogyan tudom magamat választani, megélni ezáltal az érzelmeimet, a félelmeimet. Hogyan tudom újrakezdeni és felépíteni immáron a saját életemet. Május végén írtam egy "búcsú levelet" a Tavasznak, ebben összefoglaltam mindent, amit fontosnak tartok az elmúlt három hónapommal kapcsolatban. A szokásos módón: Tabumentesen és kíméletlenül őszintén. Te, aki a fákba, természetbe új életet lehelsz - életet leheltél belém. Soha nem felejtelek el! Jövőre találkozunk.

átélhető pillanatok érdekes életemből

Végső soron nem az az otthon, ahonnan jöttem. Talán az otthonom egy olyan hely, ahová megyek, és ahol még soha nem jártam.- Warsan Shire