Átkozott remény😕

A nyáriszünetem sok pihenéssel és aggodalommal telt, hiszen a hetedik osztályomat már egy gimnáziumban fogom tölteni. Hatodikban küldtük be a jelentkezést a gimibe, behívtak szóbeli beszélgetésre. A bizim alapján és a jól teljesített beszélgetés alapján felvettek. Az általános iskola udvarán hívtam fel anyukámat. Boldogan közölte velem, hogy felvettek. Ujjongásban törtem ki és két perccel utána, hogy az osztályom megtudta hogy felvettek sírásban tört ki. Sokat agyaltam rajta hogy mi lesz velem az osztályom nélkül. Nagyon fognak hiányozni és éjszakákat sírtam át miatta, de beláttam, hogy a saját érdekeimet kell szolgálnom. Tehát felvettek és én büszkén vártam az új év kezdetét. Hat osztálytársam jelentkezett velem együtt, de csak négyet vettek fel. Az utolsó általános iskolai napjaim meg voltak számlálva. Már nem sok időt tölthettem a barátaimmal és barátnőimmel, ezért minden alkalmat megragadtunk, hogy emlékezetes évet zárjunk. Elmentünk moziba, étterembe, mekibe... stb.
Fájdalommal és sírás közepette hagytal el évzáró után az iskolát. Habár tudtam hogy még találkozom velük, már akkor hiányoztak. Olaszországban volt időm kipihenni mindent, ami rám halmozódott: az új év/új suli gondolata, a barátnőim hiánya és még sorolhatnám. Kiderült hogy az egyik ovis társammal kerültem egy osztályba, Emmával. Sokat beszélgettem vele a nyár folyamán és megemlítette, hogy egy ismerkedős bulit fog tartani. Természetesen elmentem és mikor hazaértem olyan boldogan aludtam el mint még soha. Az új osztálytársaim akik ott voltak eszméletlen jó fejek és mindegyiket megkedveltem röpke három óra alatt.