Szerintem mindenki utálja ha kényszerítik, nem? Legalább is eddig azt tapasztaltam, hogy az emberek utálják ha valamire kényszerítve vannak. A gyerekeket kényszerítik az iskolában az olvasásra, a futásra, a tanulásra, arra hogy házit írjanak, hogy fegyelmeztettek legyenek.
10 diákból 8 azt mondaná nekem, hogy utál futni, olvasni vagy tanulni. És ez miért van? Mert ezek azok a dolgok amire kényszerítve vannak, amiket kényszerből tesznek. Lehet ha ez nem is lenne kötelező akkor sokan máshogy állnának ezekhez a dolgokhoz.
10 fiatalból 9 azt mondaná nekem, hogy utál mosogatni, felmosni, porszívózni, kivinni a szemetet, egyszóval utálja az összes létező házimunkát. És hogy miért van ez? Mert minden fiatal lusta? Mert túl terheltnek érzik magukat? Feltehetőleg azért van ez, mert kényszerítve vannak, hogy ezeket a dolgokat elvégezzék. Lehet hogy egy fiatal lány vagy esetleg fiú nem utálná egy héten kétszer kellene kiteregetni a ruháit, ha nem azért tennék ezt mert rájuk van parancsolva, csak szimplán ez az ő érdekük.
És ez miért ilyen érdekes most számunkra? Igazából én sem tudom, de lehet hogy ezt a fogalmazást látná a magyar tanárom nem akarna megbuktatni.
Faith is ebbe a csapdába esett édes apja álta. Olyan dolgokra kényszeríti amiket nem szívesen tesz meg. És hogy mik ezek a dolgok? Hát ez a könyvemben kiderül.
Anna élete olyan, mint amit tinédzser korában megálmodott. Az egyetlen probléma, hogy az álomban rózsaszín felhők a való világban inkább csak egy szürke ketrec. Kamaszkori szerelme hamarosan oltár elé vezeti, de az álomesküvő szervezése helyett a lányt inkább a munkájában való kiteljesedés élteti.
Egészen addig amíg meg nem kezdődik közös munkája a jelen kedvenceivel, a Valmar duóval, akik igazi színfoltot hoznak a lány mindennapjaiba.
A pimasz, sokszor szemtelen Marics a legkevésbé sem veszi túl komolyan az életet. Talán éppen ezért is találja Anna olyan szokatlanul vonzónak.
De vajon mi esélye lehet két ennyire eltérő karakternek? Felégetik egymást vagy épp ellenkezőleg? Borulhat a papírforma?