Nem tudom minek írtam ezt a novellát. Talán önterápiás céllal. Nem lett jó, a kohézó, az összetartó erő, valahogy hiányzik belőle. Többen kérdeztétek, folytatom-e majd a Empathyt (útját). Talán, egyszer majd, valamikor, bár számomra nagyon fájdalmas. Ajánlást sem írok, akinek szólna, már rég nincs velem, s a szavaim sem érnek már semmit a számára.
Nézzük a jelen történetet. Will egyetemista, épp a doktori előtt áll, modellként dolgozik a koszos és rideg New Yorkban. Hannibal a művészetek és a szépség szerelmese, sminkesként egy divatbemutatón látja meg a fiút, aki mellé sminkesnek adják. Orvos, ex pszichiáter és őrült esztéta, meglátja Willben a sebzett és törött angyalt, a különleges Empathát, és belészeret. Egyetlen vágya, hogy bármilyen formában imádhassa őt. Lapos történet, számtalan klisével, sok fájdalommal és szenvedéssel, de ott a remény és a bizakodás, a teljes megnyílás lehetősége is. Mind Fuller világának részei. Akinek pár szép percet okozhatok ezzel a férccel, annak örülök, ha adhattam valamit.
-Most őt minek kellett meghívni?-idegesen nézett a nővérére, aki viszont értetlen arccal nézett vissza rá.
-Talán mert Balázs gyerekkori legjobb barátja? Na szerinted miért?- csak megforgatta a szemeit, és az előtte lévő italt ami a pulton volt csak felkapta, és egy nagy korttyal már el is tüntette.
-Te normális vagy? Azt sem tudod mi volt az és hogy kié volt!-Szidta le a testvére ,azonban ő csak arra tudott gondolni hogy az a valami, ne égesse szét a nyelőcsövét és a gyomrát.
-Mi a szar volt ez?
-A whiskym, amit te húzóra megittál.-hallotta meg a háta mögül azt az hangot amit egész este el akart kerülni.
Sz.D. Fanfiction